Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - Mocsár Gábor: Riasztólövés (Elbeszélés)
— Hát igen ... előfordulhat... úgy általánosságban nézve,... Esetleg máshol ... Ugye, konkrétan is, ami a felvetést illeti. Mi viszont, megyei viszonylatban, konkrétan, ahogy ugye, Sáfrány elvtárs is tapasztalhatta, a korrektség jól felfogott határain belül ... — Kecske megszánta a zavartan motyogó kirendeltségvezetőt, és még egyet döfött rajta. — De viszont még nem fejeztem be. Az csak természetes, hogy i'yen esetben, ezt is csak példaként mondom, az az elnök, akinek a bikáit felértékelik, és aki ezáltal jó summa pénzhez jut, hát csak természetes, hogy viszonozza a szívességet. Ezzel, azzal, jutalommal ... Kéz kezet mos. Meg jótett helyébe jót várj — szokták mondani. Ugye. — A kirendeltségvezető a száját összecsücsörítette, gondterhelten forgatta a poharát, nem nézett volna fel a többire, s Kecske megérezte: ez az ember a lábai előtt hever, ahogy ezt is szokták mondani. Fölényeskedve legyintgetett: — Ismerem. Ismerem a szakmát. Ojj, de mennyire ismerem ... — Tetszik ismerni — bólogatott a kirendeltség vezetője —, látom, tetszik ismerni. Maga az a tény — és hangját felemelte, bátran, szinte kihívóan ránézett Kecskére, s ebből a tekintetből észre lehetett venni, hogy nem hiába főbikás, vele szemben nincs előre lefutott vitamenet —, az a puszta tény, hogy szintén tetszik rendelkezni ennek a pincének a nikkelezett kulcsával, ugye, azt bizonyítja, hogy szóval ... no ... benne vagyunk a dolgokban. Namármost. .. És ekkor Sáfrány végképp megunta a száraz dumát, székéről félig felemelkedett, a poharakat teleöntötte — már az utolsó kancsó került sorra —, és a lányhoz fordulva mondta: — Katinka kedves, érdeklik magát ezek a ... hogy is mondjam ... szűk szakmai izék? Én, ha már itt vagyok ... úgy élvezem ezeket a meghitt, intim vidéki ... légköröket ... Például ez a pince. Nem volna kedve, ha megkérném ... velem együtt bejárni .. . megismerni . . . minden zegét-zugát.. . Maga mondta, hogy nem járt még itt. A lány hevesen tiltakozott. — Nem, nem ... engem ez itt érdekel. A téma. Ugyanis szakmai. A főbikás figyelmeztetőn bökte a plafon felé a mutatóujját. — Már amennyiben! — És megismételte fenntartását. — Már amennyiben. Mert nézhetjük ám, ugye, elvileg is a kérdést. Elvileg, tetszenek érteni? Szerintem így kell nézni. — Egyenesen Patáshoz fordult. — így van elvtárs? Elvileg. A szocializmus szempontjából. Patás szeretett volna már túl lenni az egészen, beleegyezőn morogta: — Hááát... lehet. Felőlem lehet. — A főbikás mintha új erőre kapott volna Patás engedékeny nyilatkozatától. — Kérem! De előbb ezt a poharat... kiürítjük ... Nézzed csak, Sáfrány elvtárs, nem látsz te ennek a kancsónak az alján valamit? — Sáfrány közel dugta az orrát az üvegkancsóhoz, nincs talán benne valamit üledék. Krokodil. De a főbikás, miután lehajtotta a bort, felnevetett. Újra a régi volt már, és újra kézbe vette a dolgok irányítását. — Csakugyan nem látsz? Mert én látok. — Mókásan ő is odahajolt a kancsóhoz. — Ennek az alján én nótát látok. Nóta van az alján, elvtársaim! Vagy ha ebben nem is, a következőben feltétlenül. — Patás most már végképp megunta a locsogást. Dühösen felcsattant. — Egy büdös franc, aki benne van. Gyerünk, hallod, indulás! — Rátette Kecske vállára irdatlan mancsát, az azonban ingerülten lerázta magáról. — Ülj le, ha mondom, és hagyjál most engemet, jó? — Emezekhez fordult, bizalmas vigyorral. — Jó társaságban vagyunk, nem? Hehe ... A főbikás végleg megnyugodott. Elgondolkozott, aztán elkezdte. — Na, szóval, elvileg összefoglalva. Ha már most a szocializmus, a magyar népköztá- saság szempontjából nézzük a dolgokat, mit látunk? A külker azokat a bikákat, ugyebár eladja jó pénzért az olaszoknak. Nyugatnémeteknek. Mindegy. Csak a példa kedvéért mondom, konkrétan. — Erősen gondolkozott, koncentrált. — Namármost. Ők az árát kifizetik, a Magyar Népköztársaság azt a pénzt felveszi. Kemény valutában. 19
