Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - SZEMLE - Horpácsi Sándor: Major Máté kisvárosa
A kötet verseiben századokkal ezelőtti példaképek (Balassi) mellett a huszadik század géniuszai: Ady, József Attila, Kodály és Kassák is felvonulnak. Megidézésük nemcsak tisztelgő főhajtást sejtet. A felmutatandó életműhöz hasonlatos verskísérlet egyben a megközelítés, a versportréba-foglalás milyenségének próbája is. Balassi szinte saját szavaival történt életrekeltése, és az Ady Endre, Nagy László és Váci Mihály ihlető áthallásával alkotott Fekete páva azért sem sikerülhetett, mert a csak egyszeri Gál Farkas-élményen (talán mert az nem volt olyan erős?) túlcsordult az idegen anyaga. És itt szántszándékkal használtam a csordult igét, hiszen az Adyt szólító versben még Gyóni Gézára emlékeztető „ellágyulás” is található. S legjobban mégsem ez zavar a kötet olvasásakor, hanem Váci Mihály százhúszat verő szívének — rosszul értelmezett — közelisége. Gál Farkas költészeti hitvallása, „publicisztikus” megnyilatkozása, szegények hatalmáért pörölő tjszta beszéde leginkább a közösségi ügyek mindenesét, a Kelet felől költőjét juttatja az eszünkbe. És ez még nem lenne baj, hiszen az élményazonosság nem zárja ki másfajta, ugyanazt a versélményt több irányból és síkból, a költészeti eszköztár változatos gazdagságával fölvillantó vers megszólalását. De Gál Farkas Váci-kötődése oly szoros, hogy a sokat idézett és emlegetett példakép szinte minduntalan jelen van. És nemcsak szellemének vigyázásával, hanem szinte orcájának azonosságával is! (Piros ököllel, Barázdák). S a Kardom, keresztem költője abban fiatal költő, hogy majd húsz év alatt nem volt alkalma kötetbeli jelentkezéssel (annak kritikai: értő, de a hibákra is rámutató visszhangjával) megtapasztalni, tulajdonképpen költészeti világhódításában merre is jár. Mi az ami tovább folytatható, vállalható, és mi az, melynek a helyébe — talán csak a zseni kivétel — másnak kell jönnie? Gál Farkas lírájának egyenetlensége a biztonságérzés hiányából ered. Ennek köszönhető a hamar megtanult (és jól is alkalmazott) modor különféle példaképekre vetülő azonossága. S aki sokszor csalódott, és nem biztos a dolgában, gyakran fordul — mert önmaga harcát a körülmények folytán egyedül megvívni kénytelen — pótszerekhez, időleges eredményeket ugyan mutató, de fejlődést sohasem segítő látszatmegoldásokhoz. A kötetnyitó vers frappáns egyszerűsége, nemessége — Én vétkeimmel együtt / vagyok munkára jó — / egyensúlyban tart öklöm: / a két ólomgolyó — csak ritkán fedezhető fel a többi darabokban, jóformán csak akkor, ha a félreismert és a kortársköltők ily irányú építkezéséből csupán a külsőséget észrevevő romantika nem viszi a verset vadlúdgágogásos tájakra. Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Ratkó József, Ágh István vadlúdjai — mert a fölröptetők tudják, hogy az egyszer volt, de mindvégig meghatározóvá vált gyermekkori faluélmény előhívása mást, a jelképen mindig túlnövőt takar — kemény csőrükkel nemcsak az eget verdesik, de sokszor a hűségesen elszakad- takba is belemarnak. Gál Farkasnál is érzem a belső élmény hevét, de ez —talán azért, mert a vers esztétikailag nem tökéletes — inkább csak a pázsitos mezőkre emlékeztet, meg az ég arcáról csörgő ködre, a folyékony bánatra (Deresednek már). A Buda Ferenc Trágyateritgető-jében élményt pontosan meghatározó tulajdonságjelző (vérillatos) Gálnál devalválódik, pedig a Csak ez az ország című költemény, mindenfajta vácis utánérzés ellenére is, szépen mutatja a költő ars poetikajellegű otthonosságérzését: Nekem nem lehet más hazám, más otthonom, / csak ez az ország / én csak itt tudom körülhordani örömöm / csattogó lobogóját. A kétes titkok lidércfénye-szerű álmodernség Gál Farkast kilendíti eredeti világából. Mert minden bírálat és aggodalom ellenére, akkor szól hangja tisztán, ha a csontjaiban (és az ősök csontjaiban) meghatározóvá lett élmény — Kavargásuk így vonul a zsellérekkel századokon által — kap megfogalmazást. Nem az ellágyulás szintjén, de az élményanyag költőt is legyúró és fegyelemre szoktató természetességével. A témájában külsődleges megoldásokra csábító Cigányok azért tud a hollófekete legényekről és a szurokszemű gyermekekről is újat mondani, mert nyoma sincs benne a devla- mitosznak, a színes tarkaságon elrévedező romantikának. A Goór Imre festménye alá írt költemény (Öregasszony)_ mutatja talán az egész verseskönyvből legfrappánsabban, hogy merre kell haladni Gál Farkasnak. Ülsz a fal előtt. Hangfogás fegyvereivel / körülvett magány kivégzőosztaga. Mindössze ennyi, és mégis benne van egy egész világ drámája. Az átváltozás és átváltoztatás kínok nélkül nem mehet: a Kardom, keresztem (témájában) jó irányban tapogat, de sokkal nagyobb fegyelemre — és erősebb szerkesztői kontrollra — van szüksége Gál Farkasnak, hogy valójában azt tudjuk kiolvasni verseiből, amit ő jószándékkal, sorsosait mindvégig szolgálva, belegondolt.1 (Forrás Könyvek, 1974.) SZAKOLCZAY LAJOS MAJOR MÁTÉ KISVÁROSA Gyakran hangoztatott közhely, hogy „minden ember élete egy regény”. Valóban, de akkor miért nem írja meg mindenki? Válaszolhatnánk erre is közhellyel: mert nem mindenki író. Az irodalomtörténet, de a történettudomány is ismer egy határesetet, amely értékes emberi dokumentumként is értékelhető, történelmi adatok szubjektív rögzítéseként is, s ez a memoár. Gyakran izgalmasabbak, mint a kifejezetten szépírói szándékkal írott regények vagy mint a tudós búvárkodások, adatgyűjtések nyomán születő történelmi munkák. Éppen az emlékiratok döbbentik rá az olvasót arra, hogy ma91
