Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Magnetofon a tanyai iskolában (Szociográfikus jegyzetek a Bács-Kiskun megyei kísérletről)
azt először meg kell ismerni; mivel tapasztalatom szerint a tanulók tudásszintje alacsonyabb az irányító szövegnél, az új kifejezéseket az előző (közvetlen) órákon meg kell magyarázni; ha túl nehéznek látszik az anyag, előre hasonló feladatokat kell megoldani ; a magnós órának a legalkalmasabb időpontban történő beiktatása koncentrálást, következetességet igényel; egy ilyen órára általában 50 percet kell készülni; néha tovább tart az előkészület, mint a közvetlen órára. Az oktatástechnikai osztály a hanganyaghoz programfüzetet is mellékel. Ebből a pedagógus megismerheti ugyan az óra felépítését, menetét, de jó lelkiismerettel csak akkor iktathatja be az órát, ha előzőleg a felvétel minőségéről is meggyőződött. Ha ezt elmúlasztja — a közvetlen óra sikerét veszélyeztetve — menet közben kell elhárítani a hibát. A visszajelzések arra kényszerítenek bennünket, hogy a magnós órával kombinált oktatási szerkezetet a pedagógus megterhelésével összefüggésben is vizsgáljuk. A havi 48 magnós óra felhasználása egyik oldalon az önálló órák 18 százalékos csökkenését jelentik (262—48), a másik oldalon a közvetlen órák 40 százalékos növekedését (120+48). Azonosnak véve a közvetlen és magnós óra szükséges energiakvantumát, könnyű kiszámítani, hogy az oktatási szerkezet kombinálására korszerűsítésére a gyakorló pedagógus már most is nagyon „rádolgozik”. A kísérletezők visszajelzései alapján kimondhatjuk, hogy a magnós órák beillesztése az önálló órák helyére nem történhetik mechanikusan. A sokoldalú megközelítést eddig ismeretlen pedagógiai fogásokat és többféle aprómunkát kívánó tevékenység alapján bátorkodunk a magnós órát közvetlen óránként kezelni, illetve a ráfordított munkát azonosítani. Okfejtésünk logikája szerint a pedagógus megterhelése a felhasznált magnós órák arányában növekszik. Ez pedig eleve meghatározza az auditív oktatás kiterjesztésének mértékét. Nyilvánvaló, hogy a cél (megközelíteni a városi iskolát) és elérésének szubjektív feltétele (a nevelő teherbíró képessége) között ellentmondás van. Mivel az a terv, hogy az auditív módszert 1975-re mind a 250 tanyai iskolában bevezetik, időszerű volna a megoldáson is töprengeni. Véleményünk szerint a havi 20 kötelező túlórára vállalt 48 magnós órával a nevelő elérte teljesítő képességének felső határát. Többre nem szabad kötelezni, mert akkor leegyszerűsíti, mechanizálja a munkáját, ez pedig nemcsak a módszert kompromittálná, hanem a célt is veszélyeztetné. Érdekes, hogy már most, a magnetofonos pedagógia kezdetén is végeznek bizonyos tantárgyi, tananyagbeli szelekciót, mert rájöttek, hogy sok anyag „ordít a magnóért”, míg más anyagokat nem szerencsés szalagra átteni. „Magnós feldolgozásra azokat az órákat tartom megfelelőnek, ahol a tanulók egyébként is kevés tanítási segítséget igényelnének. így például: olvasásfeldolgozás, könnyebb számtan, fogalmazás, írás.” „írásnál a tempógyorsítás nagyon jó, szinte kézzel fogható a javulás.” Mivel nemcsak a „mit”,hanem a „hogyan” kérdésére sincs kész sablon — a magnós óra módszertana sikerek és kudarcok közben fog kialakulni —, a kísérlet jelenlegi szakaszában csak az bizonyos, hogy az auditív módszernek az oktatási szerkezetben való helyét a közvetítésre szánt ismeretanyag is meghatározza. Az új módszer még a hőskorának is a kezdetén tart: ezért a határok, a korlátok, az akadályok emlegetése a módszer tagadásának tűnhet, pedig nem az; okfejtésünk csupán a valós értékeket és esélyeket igyekszik kitapintani: a realitásokat. Az auditív módszer jogosultsága eredményekben is igazolódik majd: egy közepesen sikerült magnós órán a tanuló sokkal több információhoz jut, mint a hagyományos önálló órán — de nagyon valószínű, hogy a módszer iskolán belüli kiterjesztésének a tanulók teherbírása is határt szab. Az egészségügyi mérések e sorok írásakor még nem fejeződtek be, ezért csak a kísérletező nevelők tapasztalatára hivatkozhatunk: eszerint egy osztályban napi két magnós óra iktatható be a túlterhelés veszélye nélkül. 61
