Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Magnetofon a tanyai iskolában (Szociográfikus jegyzetek a Bács-Kiskun megyei kísérletről)
alatt, de közvetlenül csak eggyel foglalkozhat. Három osztály ezalatt önállóan dolgozik, azaz nevelői segédlet nélkül végez el bizonyos munkafeladatot. Látni való, hogy ez a mechanizmus rendkívül primitív és elavult, de a tanyai iskolákat mindmáig uralja, mert nincsen helyette jobb. Nem szorul bizonyításra, hogy mennyire alacsony hatásfokú itt a nagy felkészültséget igénylő pedagógiai munka. Ha meg tekintetbe vesszük a közvetlen órák alacsony számát ■— valóságos értéke csak ezeknek van—, a tanyai alsó tagozatos gyermek hátrányos helyzete tűnik elő, akinek általában szerényebb és kevésbé megalapozott a tudása, mint az osztott iskolába járó tanulóé. Később — a tanyai kollégiumba és a szakrendszerű iskolába kerülvén — a tanyai gyermekek maguk is érzik lemaradásukat. Elnéptelenedés miatt szűntek már meg tanyai iskolák Bács-Kiskunban is, de kb. 250-et még fent kell tartani a belátható jövőben. A megye összes alsó tagozatosainak 18 százaléka szám szerint 5110 gyermek tanyai iskolába jár. Rajtuk kíván segíteni a megye, amikor szorgalmazza és finanszírozza a magnetofonos oktatást. Ennek az a lényege, hogy központilag szerkesztett, hangszalagra rögzített tanítási órákat küldenek szét rendszeresen a tanyai iskolákba (jelenleg ötvenbe), amelyeket ott — a tananyaghoz való kapcsolódásuk szerint — az önálló órák helyére iktatnak. Kissé különös ugyanakkor szívderítő látvány az isten háta mögötti iskola tanterme, amelyben a tanulók egy része fejhallgatóval dolgozik. A valóságos meg a „magnós tanító néni” együttműködése láttán először az a kérdés fogalmazódik meg bennünk, hogy meg lehet-e kétszerezni, háromszorozni a magnós tanítónőt. Elképzelhető-e a hagyományos önálló óra helyett — általában — a magnós óra?... E kérdések a magnetofonos oktatás pedagógiai problémái felé kormányoznak bennünket, de első benyomásaink hatására először számolunk — és összeeszkábáljuk a technika bűvöletében élő ember pedagógiai utópiáját. íme: négy hétnek véve egy hónapot az összevont 1—4. osztály óraszáma 382. Ebből a közvetlen óra 120, az önálló 262 (heti 30, illetve 65,5). A tízhónapos tanévben tehát — durva számítás szerint — az oktatástechnikai apparátus2600,.előre gyártott” magnós órával iktathatná ki az önálló órákat. Ha évenként 480 új magnós órát tudnak készíteni, a jelen „külterjes” pedagógiája 5—6 év alatt „belterjessé” válnék. A szükséges eszközök, a célhoz méretezett óragyártó apparátus meg a tananyag átültetéséhez kellő idő alapján már a belátható jövőben elképzelhető a tanyai iskola új típusa, amelyben a pedagógus mindig többedmagával tanít. Feltételezve a közvetlen és a magnós óra pedagógiai egyenértékét, az óriási fordulat volna, mert a városi iskola színvonalára emelné (!) a tanyai iskolát. Megjegyezzük, hogy az oktatástechnika műhelyében nem jellemző a technika kritikában tisztelete. Az órakészítés minden pedagógiai műveletét (írás, szerkesztés, lektorálás, magnóra mondás stb.) alsó tagozatos nevelők végzik, akik mepgróbálják kitapintani az auditív módszer pedagógiai értékeit, de gyakorlati szakemberek lévén (többségükben tanyai tanítók) nem esküsznek a magnós módszer hegemóniájára: illetve azt vallják, hogy a gyakorlat fogja eldönteni a magnós óra beiktatásának arányát, mértékét. A gyakorló pedagógus szemszögéből nézve „csak” az a cél, hogy a tanyai iskola megközelítse a városi iskola színvonalát az auditív módszer segítségével. A LEHETŐSÉGEK NEM KORLÁTLANOK E rokonszenvesen mértéktartó felfogás hívei legszebb álmaikban sem remélik a magnós órák számszerű többségét az önálló órákkal szemben. Ti. már most, a kezdet kezdetén észlelik, hogy a heti 12 magnós óra beiktatása is pluszmunkát jelent. Idézzük a kísérletben részt vevő gyakorló pedagógusokat: az anyagot vaktában kiadni nem lehet, 60