Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - Almási Márta: Üzenj haza valamit! (Elbeszélés)
Nem tetszett ez a példabeszéd. És nem tudom miért, féltem, hogy Péter megint elvadítja tőlünk ezt az érzékeny kcdlovagot. — Ülj már le! — kiáltottam, s lenyomtam Ferit egy székre. Hanem a gyenge, alumínium vázas campingszék ijedten felborult a váratlan súly alatt: Feri beleesett a háta mögött guggoló babérbokorba. Pillanatnyi csend után végre elpattant a mérges gázzal töltött léggömb, mely már-már közénk ereszkedett: oldottan tört fel belőlünk a nevetés. Péter a térdét csapkodta hahotázás közben: — Ilyet! Hogy valaki csak úgy... babér közé essen! Micsoda mázli! Ez is csak veled történhet meg! A tüskés bokor kicsit összekarcolta Feri arcát, nyakát. Egyik oldalon szemétől a füle tövéig, mint finom hajszálrepedésből, gyengén szivárgott a vér. Hol nevetve, hol bosz- szúsan dohogva törölgette magát zsebkendőjével. — Nem mázli ez, öregem, hanem pech! Mondhatnám, kapitális pech! Mit szólnak a szép jugó lányok, ha így meglátnak?! Összekarmolva! Erről jut eszembe: ha Ditte nem vár a sátram előtt, hogy megkövessen, akkor is eljöttem volna... Szereztem két jegyet. Szabadtéri hangverseny. Arturo Toscanini vezényel. Ma este Opatijában. Tudom, nagyon szeretitek a zenét. Csak két jegyet sikerült szereznem, azt is véletlenül. Gondoltam, ha kedvetek van... Addig én itt maradok a gyerekkel, vigyázok rá. Ő is őrizte az én motyómat... Péter azonnal izgalomba jött. Láttam rajta, hogy a lehetőségeket latolgatja, de nem tud dönteni. Toscanini. Csábító alkalom, nem mondom! Dehát.. . ■— Feri, ez igazán óriási meglepetés tőled! Köszönjük! Hanem: Péter a zenebolond; én botfülű vagyok. Ráadásul nem bírok ruhát venni magamra, mert a hasam csúnyán felhólyagzott. Tudod, az az átkozott napozás! Inkább menj el te a hangversenyre Péter rel! Jó? Mi majd megvárunk benneteket itthon Dittével. (És lesz dolgom, biztos. Amíg sikerül megvigasztalnom a lelke mélyéig megalázott Dittét. Lám, milyen hamar bekövetkezett az első csalódás! A nagy Ő, az imádott Kedves gyereknek nézi őt! Gyereknek, akire vigyázni kell.) Nem mondtam kétszer. Feri is rögtön elfogadta mentegetődzésemet; azt hiszem, ő maga is így képzelte-remélte a megoldást. Nem haragudtam érte. Végeredményben az udvarias ajánlat már önmagában is kockázatos volt. Amíg vacsoráztunk, Feri „hazament” átöltözni, Péter magyarázkodni próbált. — Tudod, ez a hangverseny nem mindennapos élménynek ígérkezik... — Jó, jó. Hagyd már! Úgy csinálsz, mintha először mennél nélkülem! — Igen, de ez most olyan alkalom... — Nekem is felajánlottak egy jegyet. — Igaz, de ha mégis kedved volna... — Csend legyen! Tudod, nem szeretem, ha nagylelkú'sködsz. Nem áll jól neked. Inkább légy kedves Ferihez. Ne csipkedd örökké. — Gondoltam... hangverseny után meghívom. Úgyis szerettem volna meglátogatni néhány itteni kollégát. Tudod, Rijekában láttunk egy dzsesszklubot... Eszembe jutottak Feri szavai: ,,.. .többféle asszonytermészet létezik. Az egyik ilyen önfeláldozó, megértő típus, mint te vagy. A legrosszabb fajta...” Hm! Csakugyan olyan nagyon rossz lennék...? Lázas, sietős, kapkodó készülődés. Csatatér a sátorban, sátor körül, kocsi mellett. Fordítva felhúzott zokni, elfelejtett zsebkendő, kioldódott cipőfűző. Nyakkendő-igazítás, mandzsettagomb kétségbeesett erőltetése a konok szűk gomblyukon. Na végre, indulhatunk. Búcsúzás először. Itthon felejtett pénztárca. Búcsúzás másodszor. „Jaj, majdnem elvittem a törülközőt”. Búcsúzás harmadszor. „Nem jövök vissza többször, csak azt akarom mondani,ne izgulj,ha reggel felé vetődünk haza!” Búcsúzás negyedszer. 51
