Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Lőrinczy Huba: A modern sci-fi egyik előhírnöke (Hungaricus (Budai Dezső): A szenvedő ember)

zeteket. Csak kételkedve hihetünk neki. Ebben a pusztán a technikától civilizált világban minden billenékeny, s vajmi csekély az örök béke garanciája!

Csábító, ám nem feltétlenül hálás és tisztességes vállalkozás volna végezetül számba venni, miben is bizonyult Hungaricus 1948 (és korunk!) ihletett látnokának, miben futott vakvágányra a fantáziája, miben kullog az ő világa a miénk mögött, s miben lendül egyelőre utolérhetetlenül elénk. Jelenünk és az író utópiájának pedáns szembesítése azonban óhatatlanul lajstromozásba fulladna, s a regény megértéséhez nemigen vinne közelebb. A sci-fi még napjainkban sem abszolút érvényű futurológia („logika, de nem tudomány” — idézhetnénk egy kis önkénnyel József Attilát), s a valós kilátások meg a képzelet egybejátszatása mindig igényt tart a melléfogás, a tévedés jogára. Miért kér- nők számon korunktól a Krisnátó használta „szimpátiakészüléket” vagy a „zsebteleg- ráfot”, Budaytól pedig az űrrakétát? Érjük be hát néhány „próbafúrással”, kiegészítő megjegyzéssel. A szenvedő ember — Orosz László mondta ki elsőül — a nyugati államok hanyatlását, Oroszország, Kína, India hatalmas felemelkedését jósolja. Az európai városok nagyságrendje is jócskán megváltozik Buday szerint: Berlin az első, Moszkva a harmadik, hogy közbül Budapest ékeskedjék. .. Meglepő, hogy mekkora jövőt és befolyást tulajdonít szerzőnk a vallásoknak, kivált a katolicizmusnak és a buddhizmusnak. Annál kevésbé (csupán egy-két mondat erejéig!) foglalkoztatja a világűr titkainak fürkészése, az űrutazást meg szóba sem hozza. (Meglepő ez is, de csak azért, mert már Jules Verne ilyesmikkel csigázta az olvasói érdeklődést, napjaink számos sci-fijéről nem is beszélve...) Hungaricus világában is gőgös szörny a bürokrácia, milliókat mozgósít a turizmus, süketít a könyörtelen zaj, nyomasztanak a méretek, szusszanni sem enged a rohanás, a találmányok után ipari kémek szimatolnak... Folytathatnánk. A technikában pedig? A repülőgépek 3000 kilométert száguldanak be óránként, légkondicionálók javítják a közérzetet, nem újdonság már a videotelefon, s az órára-percre megrendelt, levegőt frissítő zivatar... Az ember, az emberiség mégis szenved! A számozott ételpasztillákat, s a távgyilkolás ördögi eszközeit (a „koncentrált rádiumsugarat” és egyebeket) pedig eszünk ágában sincs elirigyelni Buday utópiájától!

„Ez a regény nem a kor leglényegesebb problémáinak megoldását keresve, törekvéseit továbbgondolva jutott el a jövő ábrázolásához” — summázza véleményét Orosz László. ítéletéhez — az eddig írtak is tanúsíthatják! — csak némi fenntartással csatlakozunk. A szenvedő ember nem a jövőről konstruált vízió bocsánatos tévedései miatt sikerületlen alkotás.

„Az írók, ha a jövőbe akarnak látni... rendesen vérszegények és fantáziájukkal nem tudják utolérni a jövőt. Jókai talán az egyetlen utópista, akinek mérhetetlen fantáziája megközelítette a jövő szárnycsapásait.” Buday Jókai-esszéjéből valók e mondatok. Akár önbírálatnak is értelmezhetjük őket... A szenvedő ember mégis fontos lehet számunkra. Ha esendő, ha botladozó léptű is, vitathatatlanul a mai tudományos-fantasztikus regény előfutára.

85