Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Lőrinczy Huba: A modern sci-fi egyik előhírnöke (Hungaricus (Budai Dezső): A szenvedő ember)

Melléktermék életművében a szépirodalom, egy (és nem is a legfontosabb!) fegyver a sok lehetséges közül, s mégis mellőzhetetlen.

A rész az egészet is magyarázza, s A szenvedő ember így kiiktathatatlan szólama Buday ouvre-jének, szükségszerűen összeépül a többi alkotással.

„Engedd meg, hogy. . . igazán komoly szavakban fejezzem ki együttérzésemet veled és a meghurcolt igazsággal” — írja Buday 1916. február 26-án az unokaöcsnek, a háborúellenes verseiért sanyargatott Babits Mihálynak. ,,Úgy is, mint élemedettebb nagybácsid, aki kicsiben (de magamra nézve jelentősen) magam is megjártam azokat a lépcsőket, ahol a »haza« ellen vétőket viszik a kálváriára.” Majd később, s egyértelműen A szenvedő emberre utalva: ,,Én is megint elkövettem valamit. Már prés alatt van a gyümölcs, és húsvétra talán már ihatom isa keserű levét. De muszáj volt megírni.” Ez a „muszáj volt megírni” a mondandó sürgető kényszerére utal, s a rokoni kapcsolat hirtelen alkotói szövetséggé izzik át. A háború miatt istent „káromló”, békét esdeklő Babits az indulat és a mondanivaló közösségében azonosul a világbékét követelő Buday

Dezsővel

..........szakadjon meg szívem a világbéke himnuszára!” — kiáltja Buday is

ugyancsak istent ostromló versében, az 1916-os Orgonaszóban. S világbékét kiált, jövendöl az 1916-ban megjelent regény, A szenvedő ember is egyik legihletettebb, legerőteljesebb, iegmegkapóbb részletében. Hogy a mű üzenetének ez a része gyökeredzik a legmélyebben az egykorú valóságban, a „Kínságos Mában”, arról a szövegben széthintett, s a világháborút nyíltan megnevező utalások is árulkodnak. A könyv nem egy bosszantóan naiv vagy mulatságosan esetlen fejezetét olvasva kettőzötten érezzük az emberiségért aggódó, világbékét vizionáló részlet szomorítóan fájdalmas igazságát. A szenvedő ember ezzel a modandóval belép a háború ellen küzdők kórusába.

Mivel nem egykönnyen hozzáférhető olvasmánnyal van dolgunk, nagyon is szükséges a lehető rövidséggel végigpásztázni a cselekményt.

Az 1948-ban lepergő eseménysor időkerete mindössze egy hét. Ennyi idő bőven elég a hősnek arra, hogy beszáguldja Európát és Ázsiát, s hogy száguldása közben gyötrelemmel megtapasztalja két közösségi és egy magánügy — a vallás, a politika és a szerelem — tisztítótüzét. Ez a szokatlanul nagy teherbírású személyiség egy — Komját Aladár értékeli így — „kissé édeskés filantrópiájú indus herceg: Krisnátó”. Misztikus körülmények közt fogant és született, mesés vagyon ura, minden percét a tudományok és a művészetek felhabzsolásának szentelte, asszonyt még nem érintett, s bár alig húsz esztendős, rendkívüli vágyak hevítik. „Meg akarom javítani az embereket” — nyilatkoztatja ki nem épp kicsire törő ars poeticáját. (Megjegyzésre érdemes kettős fikció szövi át a regény gondolati anyagát: kiderül, hogy maga Krisnátó is írt korábban egy művet Szenvedő ember címmel, a világ minden fogékony olvasójának igaz gyönyörűségére; ám az egy hétbe zsúfolt viszontagságos élmények a herceget is szenvedő emberré zúzzák. Másrészt Krisnátó többször is úgy lép elénk, mint minden, az emberiség boldogításáért valaha is küzdő, elégő „fényes lélek” reinkarnációja. Gyakran vissza- réved például egyik hajdani megtestesülésére, a korai kereszténység vértanújára.) Nagy elszánásához ugyancsak illő feladatot kap — némi rejtélyes hókuszpókusz, „beavató szertartás” után — a buddhizmus? a teozófia? (nem derül ki világosan!) papjaitól: az emberiség egyesítése érdekében bírja rá a pápát a katolicizmus és az indiai vallás összeolvasztására. Krisnátó tüstént indul, ám vállalkozása hajótörést szenved: a szentatya nem enged a dogmákból, s nem hajlandó egyházában a nőket a férfiakkal egyen- jogúsítani. A közösségi küldetés kudarca után a herceg egy különös (a szenvedést és a halálvágyat is asszimiláló) „szerelemvallásban” óhajtja magát és embertársait boldogítani. Előbb egy szadista-mazochista gyülekezetbe téved, honnan irtózattal menekül. Majd egy berlini professzor „szimpátiakészülékének” segítségével megleli a világban azt a nőt, akit egyes-egyedül neki rendeltek.

82