Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Lőrinczy Huba: A modern sci-fi egyik előhírnöke (Hungaricus (Budai Dezső): A szenvedő ember)
térképezője a magyar valóságnak, türelmetlen jobbító szándék űzi, őt is jellemzi a csillapíthatatlan mohóságú tájékozódás, megmártózik sokféle tudományban és művészetben, és — mint generációjának nem egy képviselőjét — a polgári radikalizmusból a marxizmushoz emeli a nyugtalan, igényes gondolkodás. „Vidéki polihisztor” volt, jegyzi meg róla Gál István, Orosz László pedig így fogalmaz:,,.. .azélet és tudomány szinte valamennyi területe foglalkoztatta”, s tudta, hogy „a jövő a szocializmusé ...” Valóban bámulatos, mi mindenbe kóstolt bele Buday Dezső életének rövid 40 esztendejében ! Jogtudós, jogbölcseleti szerző volt elsősorban, de magas színvonalon művelte az elméleti szociológiát is (a baranyai egykéről írott tanulmányát pl. a Huszadik Század közölte 1909-ben), a nyelvfilozófia csakúgy foglalkoztatta, mint Grieg művészete és a programzene, átlendült az irodalom szférájába (verse és regénye a bizonyíték!), Jókai lelke c. esszéjét pedig halála után, 1925-ben publikálta a Nyugat... Többször (és fürkész szemmel!) járt Nyugat-Európában, 1910-től a világbékéért küzdők soraiban láthatjuk, s 1917-ben a nemzetközi béketanács tagjává választják Bernben. Itthon közéleti csaták résztvevője, kiáll a pacifizmusért üldözött Babits mellett. S cselekszi mindezt 1912-től a kecskeméti jogakadémia oktatójaként, mivel — Joós Ferenc mondja — „nem tud megbarátkozni a fővárossal és az adminisztratív munkakörrel”. Az akadémiai munka mellett arra is futja idejéből, hogy évről évre előadássorozatot vállaljon a kecskeméti munkásegyetemen. A békeharcos, a magyar megújulás szószólója, sőt követelője, a munkásegyetemi előadó nem csöppent hát készületlenül 1918—19 forradalmaiba. A rá jellemző eréllyel vette ki részét az események alakításából. Előbb a kecskeméti direktóriumnak volt érdemes tagja, majd Budapesten, a közoktatásügyi népbiztosság előadójaként dolgozott. Az pedig szomorúan jelképes, hogy — bár állapota klinikai kezelésre utalná! — novemberben bírósági tárgyalás és ítélet nélkül meggyilkolták Orgoványon. Egy még sokat ígérő, nagyobbra rendelt életút bevégződött, hirtelen és oktalanul. Buday Dezső — tragikus csonkaságában is sokágú, sokszínű életművének tanúsága szerint — tudósnak volt a legkülönb. Sokkal inkább termett gondolkodónak, mint művésznek. Erősen intellektuális alkatából következik, hogy jóval otthonosabban mozgott a tények, statisztikai összefüggések, érvek, elvonatkoztatások, általánosítások hűvösebb, személytelenebb világában, mint a szépirodalom forróbb, lényegesen több oldottságot, személyességet parancsoló közegében. De éppen mert intellektuális alkat, szépíróként is tudatosan konstruál, pontosan tudja, mi a célja, mire törekszik. S bár főként regénye, A szenvedő ember meg is sínyli a szerző túl tudatos, szinte mindenben a spekulációnak, s csak vajmi kevésben a teremtő ihletnek engedelmeskedő módszereit, hiba volna csupán a kedvezőtlen körülményeket számba vennünk. Bármennyire vézna volt is Budayban az igazi művészi temperamentum, bármily átmeneti (s inkább esetleges, mint szükségszerű) volt is szövetkezése a szépirodalommal, műveinek gondolati-logikai tartományában jó pár értékes, töprengésre ösztökélő felismerés akad. Saját korának valóságából, a kortárs tudomány, technika, művészet, politika, társadalmi élet kilátásaiból, jól vagy rosszul felismert, nyomasztó vagy örvendetes tendenciáiból következtetve szerkesztette meg Buday a — nem is oly távoli! — jövendő világát. Az egyes ember és az emberiség perspektíváit latolgatta, sunyin leskelődő, (de tán legyőzhető, kikerülhető) veszélyekre figyelmeztetett, a humanizmus, a civilizáció jövőjét fürkészte. (S — egy kissé goromba egyszerűsítéssel! — vajon nem ez minden tudományos-fantasztikus regény, novella, film legfőbb küldetése?) Gondolkodtatni, agitálni, felelősségre ébreszteni akart elsősorban A szenvedő ember, s csak másodjára élményt adni, szórakoztatni. Ugyanazt folytatta Buday Dezső — csupán más szférában, más eszközökkel —, amit jogtudósként, szociológusként, békeharcosként, közéleti személyiségként már régóta, s percre sem lankadó buzgalommal gyakorolt. 81