Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Kiss Árpád: A végletek országa (Indiai útinapló)
is kúp alakú szárítókon szikkasztják a téli tüzelőt és tetőfedőt. Minden faluból nem lehet máról holnapra mintafalut varázsolni, mert a szaktudás mellé beruházásra is szükség van. Pillanatnyilag ez jelenti a legnagyobb problémát. A FAO és a korábban említett különböző alapítványok is rájöttek, hogyha India elmaradottságán segíteni akarnak, akkor a szaktudást, beruházást, felszerelést, víztárolókat kell mielőbb fejleszteni, mert az időszakonkénti rizs- és búzaakciók csak a pillanatnyi helyzetet enyhítik, de megoldást nem jelentenek. A termelés egyik nagy akadálya a vízhiány. A Himalájából időnként valamint az esős évszakban óriási mennyiségű víztömegek mennek veszendőbe. Annak ellenére, hogy ezek az életet jelentik, gyakori katasztrófákat okoznak, és több millió embert tesznek hajléktalanná. Az indiai nép azonban türelmes és bizakodó. Ahol lehetséges, csőkutakat fúr, és gátakat emel. Tudja, hogy óriási tartalékai vannak. Nem minden ország teheti meg, hogy egy évben egyazon területről négy kultúrát neveljen fel. Kell hát a rohamos szellemi és technikai fejlődés. India népe gyorsan szaporodik. Havonta kb. 1 millióval. Leggyorsabban a legszegényebb réteg sokasodik, melyben gyakori családonként a 8—12 gyerek. Az állam újabban propagandát fejt ki a túlzott szaporodás ellen. Ideálisnak tekintik családonként a 3 élő gyermeket. UDVAROLNI TILOS Indiában nincs udvarlás. A társadalmi szokás tiltja, hogy a fiatalemberek lányokat kísérjenek, velük társalogjanak, mert ez „erkölcstelen”. A szerelem itt a házassággal kezdődik, s a későbbi teendőket a mintegy ezer esztendővel ezelőtt megírt Kama Szutra írja elő. A házasságot a fiú és a lány szülei hozzák létre. Annak ellenére, hogy a kasztrendszert hivatalosan eltörölték, a házasságok legtöbbjét még ma is ezeken belül kötik. Az újságok házassági rovatában közölt hirdetések is ezt igazolják. Kérdésemre az intézet doktoranduszai is a szülői kiválasztás módját helyeselték az udvarlás helyett. Szerintük az indiai lányokat céltudatosan nevelik a férj iránti engedelmességre, önfeláldozásra és alárendeltségre. A felvilágosult lányokból az engedelmesség és alázatosság már hiányzik. Indiában még ma is sokan élnek családi közösségben, amelyben a nagyszülők, szülők, testvérek feleségükkel és gyermekeikkel együtt élnek. A családot a legidősebb férfi irányítja, ő parancsol. A családtagoknak kötelességük keresetüket átadni a családfőnek, aki gondoskodik róluk; megházasítja a fiatalokat is. Bár a többnejűséget megszüntették, a Nilgiriben levő Toda-asszonyoknak ma is kettő, olykor három férjük van. Mivel a házasság a szülők közötti megegyezés tárgya, nagy szerepet játszik a lány hozománya. A lány értékét hozománya és szépsége határozza meg. Mivel a lány jövőjét elsősorban gazdagsága alapozza meg, ezért a lány szülei nagy áldozatokat hoznak, hogy a hozományt növeljék. A szülők a sok lánygyermek születésének így nem örülnek. Sorscsapás — mondják. A szegény ember nem tud lányának hozományt adni, ezért nem válogathat. Kénytelen lányát odaadni faragatlan, tanulatlan embernek, aki mellett az asszony egy életen át nyomoroghat. Megtörtént, hogy magyar vagy más nemzetiségű európai lány indiai férfihez ment feleségül. Életük nem irigylésre méltó. Még a legjámborabb indiai férfi is megköveteli a legnagyobb alázatosságot és a legtökéletesebb engedelmet. A női egyenjogúság itt egyelőre ismeretlen fogalom. Egyszer Agrába utaztunkban — több mint 200 km-es úton — indiai kollegám nagyon helyes felesége mindössze néhány szót váltott férjével. A magyarországi és európai asszonyok élete felől csak akkor érdeklődött, amikor ura az egyik állomáson üdítő 76
