Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Ruffy Péter: Afrika piacain

Maradjunk abban, hogy az ábrázolt emberek, fejek, kezek, karok, lábak száma meg sem számolható.

Mit fejez ki? Nem tudom. Talán magát Afrikát. Talán Afrika ébredését. Az emberek közös erejét. A kollektív világot?

A tömkeleg a törzsön valósággal élni, kiabálni, erőlködni kezd. A törzs egyik oldalának alján nagyvállú fekete férfi áll, lábait erősen megvetve a földön. A vállára kapaszkodik egy másik, annak a vállán áll egy harmadik, a harmadikra kúszik föl egy negyedik, hogy egy ötödiket segítsen föl a magasba. S a kapaszkodók, az erői ködők, az egymást támogatók közt emberfejek, emberarcok bukkannak ki, magános fekete fejek, amelyek kiáltani látszanak, akik segítséget kérnek, s a kiáltást meghallva már lenyúl értük a mélybe egy kar, amely fölemeli őket.

— Remekmű — szakítom félbe a társalgást.

Mindenki nézi már.

— Ki alkotta?

— Azt nem lehet tudni. E művészek névtelenek.

— Hol vette?

— A Dar es Salaam-i piacon.

— S hogy fogja hazavinni?

— Hajón. Ilyen mázsányi súlyokat a repülőgépen megfizetni sem lehet.-e-MADAGASZKÁRI HÁZASPÁR

2.

Nyugtalanná tett, izgatott, fölzaklatott ez a művészet.

Járni kezdtem a városok piacait ott, ahol megfordultunk.

Ez a faszobrászat súlyos művészet? Mázsás művészet? Egy-egy alkotást szinte a helyéről sem lehet elmozdítani?

Láttam én csupán néhány centiméter magas Madonnát is, amely olyan finom volt, hajlott, szerény, röppenő, mintha pillangó szállna a piaci zsivaj fölött.

Mindenütt kerestem, kutattam ezeket a fekete vagy — például a madagaszkári Tananarivében — ezeket a barna embereket.

Mindenütt ott álltak, ültek, kapaszkodtak, ott feketélltek, vagy ott barnállottak előttem a földön. A piaci porban. A zsivajban. Ebben az égszakadásban. Ebben a lármában. Ebben a tömkelegben.

A hétmillió lakosú, független Madagaszkár, a Malgas Köztársaság ezerötszáz méteres magasságban fekvő, öröktavasz fővárosában, a háromszáz és négyszázezer lakos közötti Tananarivében olyan piacot láttam, amely keleti piacokhoz sem hasonlítható, de túltesz még a híres párizsi Bolhapiacon, a Marché aux Puces-ön is.

Amit e nagy, elbájoló Vörös Sziget (így hívják egymás között) tizennyolc törzsének fiai és lányai, kertészei, vaníliatermelői, lepkefogói, szűcsei, tímárjai, faszobrászai, gyümölcstermelői megálmodtak, megtermeltek, összegyűjtöttek, az itt van, a lábaink előtt, e végtelen hosszúságú világban. Mert a tananarivei piac nem csupán a Fő téren van (ott is),jhanem ezernyi szállal, liánnal, indával fon át minden utcát, minden teret; néha olybá tűnt, hogy itt minden eladó, s mindenki eladó, és nincs is vevő. Égzengésben és lármában jártam végig az utcákat, ahol kapható madagaszkári féldrágakő, smaragd, citrin, füsttopáz, de megvásárolható gombostűfejre tűzve a világ legszebb lepkéje, a vörösarany és bársonyfekete Chrisidia Madagascariensis is. A vázákban a vörös Madagaszkár-virág kínálja széles leveleit és fürtjeit vagy az ördög angyalát, a l’ange de diable-t, ezt a piros-sárga csudálatos virágot kínálják a kertészek. Minden színes, buja, illatos, fojtó; itt terem a világ vaníliaszükségletének jó része, s a világhírű szegfűszeg; ebben az öröktavaszban minden nyit, zöldéiI, sárgállik, vörösük, minden fojtóbb, mint másutt, minden torokkarcoló; mintha tömjénfüstben, vaníliaillatban járnám végig ezt a csudahelyet.

S a világ legszebb lepkéi mellett, az ördög angyala és a füsttopáz, a gránátalma és a Madagaszkár-virág, a faragott bölcsők, s a kirakatokban látható, kitömött kaméleonok, az egészen kicsi, „gyerek” krokodílusok mellett ott állnak, csudál69