Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Bognár András: Kutatóúton a mojo-indiánok között
reggel átitatott sajtos cipót adott. Mind a kettő megette. Ám az, amelyiknek krokodilfogból készült fűzér lógott a nyakán, nem is közel a bőréhez, valami szédülésfélét érzett csupán, azután minden rosszat csakhamar kihányt. A másik kutya viszont nyomban kimúlt. Ekkor odahoztak egy harmadik kutyát, hogy társa legyen az elsőnek. Annak ti., amelyik a fognak köszönhette a sértetlenségét. Újból cipót adtak mindkettőnek. A fogfűzért azonban szorosabbra húzták az első kutya nyakán, úgy, hogy már a bőrt is érintette. Néhány perc múlva kimúlt az éppen odavezetett kutya, de a másikon — bár az két cipót evett meg — semmiféle jele sem mutatkozott a mérgezésnek: a közönség csodálkozott és meggyőzetett, a kutya pedig teljesen egészségesen távozott.” Végül egy-két igazi kuriózum: „Hallottam arról is, hogy az egyik amerikai törzs — nemrég tért csak meg az egyház kebelébe — az európai asszonyoktól átvette a fülek átfúrásának a szokását. A kifúrt nyílásba egyre vastagabb pálcikát dugnak, ettől az annyira kitágul, hogy a borsószem is könnyen átfér rajta. Ezután egy hajlékony fűzfavesszőt összegörbítenek, és azt teszik a nyílásba. Ez hajlékonyságánál fogva szétnyílik, és lyukat érzékelhetően tágítja: végül már a diót is könnyen át lehet nyomni rajta. Az így kitágított nyílásba fülönfüggőszerű hat unciás súlyt akasztanak, s ez annyira lehúzza a füleket, hogy szinte a vállukig ér. Nyilván az összes többinél érdekesebbek a TIBORIS nevezetű indiánok, minthogy három fej látszik rajtuk. Alig született meg a gyermek, arcát és fejét két oldalról deszkák közé fogva összeszorítják. Ennek következtében aminek oldalirányban kellene nőnie, az felfelé növekedik. Amikor észreveszik, hogy egy rész már előtűnt, azt szalaggal szorosan átkötik, hogy elváljék a fejtől. így alakul ki a nagyobb fölött a kisebb fej alakja. Ezt ugyanígy ismét összeszorítják, s előbújik a másodiknál kisebb, harmadik fej is. így jön létre a három elég hosszúra nyúlt fej. Mivel pedig az arc és a homlok a deszkák oldalvást nem fejlődhettek, mindakettő nagyon keskeny marad. Ezek azután jobban bántják a szemet, mint maguk a fejek.” * * * ÉDER kéziratának a feldolgozása-fordítása és e dolgozat írása közben KUCZKA PÉTER megmutatta nekem a jelenleg Venezuelában néprajzi kutatóúton levő BOGLÁR LAJOS hosszú levelét. BOGLÁR beszámol arról, hogy a levél megírása idején feleségével együtt Puerto Ayacuchoban, a Gran Hotel ,,Ámazonas”-ban tartózkodik. Ez a Gran Hotel nem különb, mintegy hazánkbeli régifajta falusi kocsma, amely az átutazó vendégeknek szállást is adott. A továbbiakban keseregve ír BOGLÁR arról, mennyire megváltozott a helyzet azóta, amióta 1958—1960-ban járt azon a tájon. A Gran Hoteltől nem messzire igazi őserdők kezdődnek ugyan, de a bennük lakó indiánok bizony már nagyon megváltoztak. Farmernadrágban ülnek a kunyhók előtt, és várják az amerikai fotósokat-filmeseket, hogy pénzért mutassák be valóban ősi vagy csak a szenzáció kedvéért kitalált táncaikat. Ám mindez a néprajzkutatónak már nem igazi csemege . . . A kézirat kapcsán egy további — inkább hazai, mint nemzetközi jellegű — problémára is ráterelődött a figyelmünk. Könyvtárainkban — elsősorban a Budapesti Egyetemi Könyvtárban — nagyon sok XVI—XVII. századi latin- és németnyelvű kézirat van, s ezeket összegyűjtésük óta szinte senki sem tanulmányozta. Pedig bizonyos, hogy nemcsak gazdag történeti és irodalomtörténeti, hanem jelentős néprajzi és természet- tudományi anyagot is tartalmaznak. Ideje lenne már ezeknek a feldolgozására is sort keríteni! 40
