Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Bognár András: Kutatóúton a mojo-indiánok között
Ml AZ OKA AZ INDIÁNOK CSEKÉLY SZÁMÁNAK? „Az indiánok csekély számának az oka... az a kemény munka, amelyet a bányákban, mindenekelőtt POTOSIban kénytelenek végezni. Királyi szándék az alapja annak a rendelkezésnek, mely szerint évente, június 24-én minden tartományból bizonyos számú indiánnak kell odamennie, hogy a kimerülteket felváltsák. Ha ez megtörténnék, s ha az összes többi rendelkezést is mindig pontosan megtartanák, most a spanyoloknak nem kellene nagy zavarban siránkozniok az indiánok csekély száma miatt. Idők folyamán olyan helyzet alakult ki, hogy a hatalmas Havannában, a Szent Domonkos-szigeteken, és e föld annyi más tágas téréin már egyetlen indiánt sem találsz. Sok évig nem engedik őket a bányákból övéikhez menni, s eközben asz- szonyaik a családdal együtt nyomorúságban sorvadnak. Ha ehhez hozzáadod még azokat a nem csekély terheket, amelyeket az egyes tartományok kormányzói raknak rájuk — azok, akiknek az a legfőbb gondja, hogy önmagukkal törődjenek és szórakozzanak —, akkor semmiképpen sem csodálkozol az idő rövidségén, amely alatt megfogyatkoztak. Inkább azt tartom csodának, hogy valaki egyáltalán fennmaradt még közülük. Mellőzöm most azt a sokféle mesterkedést, amellyel az indiánok pénzecskéjét meg szokták szerezni a spanyolok. Nem csoda hát, hogy spanyol láttára az indián megrémül, elsápad, önmagával meghasonlik. A félelem gyűlöletet szül: — s hogy ez mekkora és mennyire a lélek mélyén gyökerezik, ki tudná leírni!? Csak a velük született kislelkú'ség tartja vissza őket attól, hogy lerázzák ezt a súlyos és kemény igát, és megszerezzék a szabadságot! .. . Aki látja, mily kevesen vannak az indiánok az amerikai földeken, s tud a spanyolok tunyaságáról is, nyilván megkérdezi: honnan valók azok az emberek, akik a földet megművelik? Erre a kérdésre válaszolok most. Évente annyi négert szállítanak át Afrikából, akkora az Amerikában születettek száma, hogy általános a vélemény: (Dél-)Amerika lakóinak a harmadrészét ők alkotják. Ők a szolgák, ők a kocsisok, ők a kézművesek, ők a cukorkészítők, ők a nyájak pásztorai, azaz végső soron — a bányák kivételével — mindenre őket használják fel. Vannak falvak, amelyekben négyszáz nős néger lakik. Az asszonyok száma valamivel kisebb, mint a férfiaké. A fővárosban az asszonyok nemükhöz illő munkát végeznek, a falvakban ugyanúgy dolgoznak, mint férjeik. Limában egy most odahurcolt fiatal négernek az ára ezer forintnyi összeg. De ha valamilyen mesterséghez is értenek — például borbélyok, kovácsok, szabók—, akkor két-négyezer forintot is fizetnek értük. Szerencsések azok, akik a spanyolok uralma alá kerülnek, ám nyomorúságos és siralmas azoknak a sorsa, akik a portugálokhoz jutnak. Jobb a kutyák helyzete, mint az övéké! A portugálok tulajdonuktól is, szabadságuktól is, sőt legtöbbször az életüktől is megfosztják őket. Valamelyik jeles ünnep érkeztével gyakran látni Limában, hogy a négerek asszonyaikkal együtt öszvérháton odajönnek. Nyergük díszítése, zablájuk, sarkantyújuk és egyéb felszerelésük is ezüstből van. Ruházatuk legalább annyira ékes — ha nem ékesebb —, mint az öszvér felszerelése. Igen sokan megfizetik azt az összeget, amelyért vásárolták őket, s ezzel megváltják szabadságukat. Ám nem sokan hagyják ott urukat — ezután önként vállalják a szolgálatot. Mindez a négerek urukkal való megbékélését jelzi, de mutatja az urak jóindulatát is a négerek iránt. Valóban ilyen a helyzet: nem terhelik őket túlságosan nehéz munkával, ételt és ruhát adnak nekik a bevett szokás szerint, kijelölik a szántóföldeket és kerteket, amelyeket művelniök kell, jószágot is adnak nekik — és időt is mindezek gondozására. S ezeknek a javak33
