Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Jávor Ottó: Találkozás Párizsban (Elbeszélés)

Ugye csodálkozol, — kuncongott, és elképzelte Saroltát a magasban.

A Rue Dauphine-en vacsorázott. Az étlap szélét rajz díszítette: háromlábú asztal szélén, akár a trambolinon, ugrásra készen egy férfi. Minden jel arra vallott, ugrani kell.

A Képzőművészeti Főiskolával szemben egy üzletben krétát vett. Egy darab piros krétát. Zsírpapírba csomagolta az eladó, ő zsebre dugta. Visszament a szép Rue de Varenne-re. „Változik a világ, vele változunk mi is. . — dúdolta saját szövegét, saját

dallamra. A Pakodi-kantáta. „Változik a...”

Megtalálta. Majdnem üres volt az utca. A rendőrök behúzódhattak a kapuk alá. Te marha, külföldön ilyet az ember. . . Már elővette a krétát. „JÉZUS AZ ELSŐ KOMMUNISTA”. Az írta melléje: „IDE IS ELJÖN”. Magyarul, mert azért nem változik meg olyan gyorsan az ember, meg hátha hibát ejt a francia szövegben, és csak nem járatja le magát.

Az egyik képüzlet ajtajában gyönyörű Miró 6000-ért. Pakodi bement. — Kérem, csomagolják be! Természetesen a Budapesti Szépművészeti Múzeum címére. És mondják meg a mesternek, hogy a legközelebbi tíz képét látatlanban... Semmi kikötés, persze, nem baj,halesznek rajtazöld levelek mégolyán lila micsodák...ValamiGauguinjük nincs a resztliben? Bizonyára ismernek arra érdemes fiatalt. Kérem, itt a címem, adok megrendelést. .. nem, nem önarckép, bár hasonló. .. egy sárga bugyi, fehér melltartó, sínadrág. .. Csendélet. Persze, így röhej, csend nélkül kérem, hogy aki nézi, lássa is... Nem, ezt nem a múzeum számára, ezt saját magamnak... Majd egyszer aztán a hűs oszlopok közt, szakállas pojácák meg szakállas tehetségek, a minisztérium képviselői sötétben, Sarolta még mindig fiatalon, világos színekben legújabb barátaitól körülvéve. . . áhítatos csend, torokköszörülés... gondoljunk rá, aki már... ámbár, ahogy a költő mondja: „Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét.. . .a Pakodi

Alapítvány.

— Te álmodozó!

Milyen megvetően mondta Sarolta. Ő meglepetésében megállta Duna-parton —éppen szemben a Hotel Intercontinentállal, amely előtt a 2-es villamos jár. Hogy zavarhatja a hotel lakóit, jegyezte meg az imént Sarolta, mire ő: szegények. — Aztán nevetni kezdett azzal az utálatos Pakodi-nevetéssel — Sarolta elnevezése—.amelyről csak most tudja, hogy saját forradalmának, a Pakodi-forradalomnak az előhirnöke volt.

Már nem gondolt a Miró-képre, sem azokra a gyerekségekre, mi lett volna, ha benyit a képkereskedőhöz, ha azt mondta volna... A Quartier Latin közelében járt. A ha-któl azonban nem volt képes megszabadulni. — Ha hazamegyek, Inkeit is fenékbe rúgom, hadd szálljon Sarolta után.

Ezen egy kicsit elmélázott. Elővette a piros krétát. Ha lenne gomblyukam, kitűzném. Becsületrend krétával. Ingujjban volt, nem volt gomblyuka. Visszacsomagolta a krétát, mert már tudta, jó, ha megőrizzük vereségeinket, de a győzelmi emlékeket sem árt gondosan, zsírpapírba elcsomagolni. Amerre nézett, a boltajtókban minden képeslapon a Vendőme-oszlop ágaskodott. No lám.

*

Bernard azt mondta: pakolj össze, mert megyünk; Germaine összepakolt és ment. Hozzászokott a csapódásokhoz meg az engedelmességhez.

— Az én helyzetemben, tudod...

Igen, az ő helyzetében, és amiről ritkán beszélt: az ő korában, ne nagyon ugráljon az ember. Hányán örülnének, ha...

22