Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - MŰVÉSZET - Bölcs István: Címszavak és stációk (Ranódy László nosztalgiái)
BÖLCS ISTVÁN CÍMSZAVAK ÉS STÁCIÓK Ranódy László nosztalgiái 1963-ban találkoztam először vele a Zserbóban. Telefonon beszéltünk meg a találkozást. Nem voltunk addig személyes ösmerősök. „Ha láttad már Hunyadi Sándor fényképét, akkor rám fogsz ismerni. Ázt mondják, hasonlítok rá.” (Ez a szemérmes, nagy irodalmi műveltségű filmes itt is, ekkor is egy idegen, egy nagy író arca mögé rejtette a magáét, akárcsak Kosztolányi és Móricz szavaira készült filmjeiben.) Ráismertem. Azóta már többet is tudok róla, róla és nagyrészt irodalmi fogantatású, de mégis teljességgel szuverén és saját Világáról. Könyvtárában hiába keresem a Kis Filmlexikont, az első kiadást. „Nem vettem meg, mondja, ugyanis amikor felütöttem, azt láttam, hogy 1918-ban születtem Budapesten, holott...” Új Filmlexikon (tővített kiadás):,,.. . rendező, Kossuth-díjas, érdemes művész. 1919-ben született Zomborban.” A többit mondja el ő maga. — Bácskai nosztalgiáimnak,az én Bácska-keresésemnek.amelyekfilmjeimben mindig vissza-visszatérnek a Pacsirtától az Aranysárkányig, s legtisztábban a Bajai mozaik című rövidfilmemben — megvannak a maguk családi gyökerei. Apám bajai születésű. Kilenc testvére volt. Nagyapám parasztként és iparosként hányódott a Bácskában: Baján, Zomborban, Batinán, Ápatinban. Anyai ágon szintén bácskainak számítok, zomborinak. így aztán nagyon közel vagyok én Kosztolányi Sárszegéhez, Szabadkához. Pest mellett a világot számomra Baja jelentette. Mégpedig nem is a város, hanem a bajai szőlők. A tanyavilág. Ennek a környezetnek az emlékei jönnek vissza azokban a filmjeimben is, amelyeket nem Kosztolányi és nem Sárszeg ihletett, ezek szólalnak meg a Szakadékban vagy az Akiket a pacsirta elkísér címűben. Itt az egyik tanyai iskolában, amelynek tanítójához ment férjhez apám kilenc testvére közül az egyik, itt jártam tavasszal, ősszel iskolába. Mint gyönge pesti, városi srácot minden évben „kicsaptak” a zöldbe, erősödni, amikor már tavaszodott, s amíg az ősz engedte. Ebben a tanyavilágban éltem, itt jártam iskolába, itt találtam barátokra. Együtt fogtunk verebet az akácosban, közösen csináltunk belőle vérebpaprikást. Pesten a Lánchíd budai hídfőjénél a Fő utcában laktunk, így óriási kontrasztot éreztem a Lánchíd oroszlánjai s a tanyavilág verebei között. De nem feltétlenül az oroszlánok javára... Ezek mind-mind erős és visszajáró gyerekkori emlékek ma is. Azt hiszem, nemcsak irodalmi mesteremnek, Kosztolányinak és nem csupán magamnak vésődött be ennyire a gyerekkor kicserélhetetlen Világa, és nemcsak a művész táplálkozik oly sokáig gyerekkora emlékeiből, de mindenki. Ezek a nagy, akkori impressziók, rácsodálkozá- sok a világra, egy szaladás a domboldalon, egy arc — ezek ma is elevenen élnek bennem, és ma is látom a méhest, a kerteket... Innen zötykölődtünk aztán be a pöfögő kis vicinálissal Bajára. Ez megint teljesen más Világ volt. Más, mint a tanya, és más, mint Pest. Ennek a helynek a varázslata a Pacsirtában és az Aranysárkányban jön Vissza. Ma is látom az ablakba kirakott kávéscsészére ráboruló, hajtatott kukorica aranyát, s ez éppenúgy hozzátartozik gyerekkorom világá65
