Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 10. szám - MŰVÉSZET - Gulácsy László: Nakonxipán álomkövei (Epizódok Gulácsy Lajos életéből)

Nem tudta Huszár Vilmos, aki idő múltán, — mielőtt csakugyan öngyilkos lett — előbb a Műcsarnokban kiállította önarcképét »Lenni vagy nem lenni?« címen, revolverrel kezében. Nem tudta Andorkó Gyula, a krakéler Adonis: nemsokára úgy fog ragaszkodni a halálhoz, hogy kétszer is megpróbálja kivégezni magát, míg sikert ér el.

Nem tudta Kondor Sándor, nem tudta a kefehajú Cserna Rezső, hogy közös sorsuk lesz Lajos kával.

És nem tudták még egypáran, akik azonban ma már tudják, mire ismerkedtek ösz- sze akkor itt a Mintarajziskola ismerkedő estélyén.”

Sokan átélték ezeket az éveket. Idegrendszerük kibírta; vagy belepusztultak.

Gulácsy Lajos életében egy állandó lelki letörtséget okozó benső bánatot, és négy súlyos csalódást hordott, melyek közül nehezen bár, de hármat kibírt, a negyediket nem: öszszeroppant.

Ma az emberek csodálkozva és megdöbbenve állnak művészete és tragédiája előtt.

Sokan gondolnak átöröklésre, a szülői, nagyszülői ágban keresik azt a gént, ami végeredményben kirobbantotta idegrendszerének összeomlását. Lehet, hogy Gulácsy Lajos vagy apai, vagy anyai ágon örökölhetett nagyobb lelki finomságot, érzékenységet, de ez minden igazi művésznél nélkülözhetetlen, s neki kellett művészete kialakulásához. Ám ez egyedül soha sem lett volna idegösszeomlásának, illetve betegségének okozója.

Állításomról mások is — már 1922-ben is — hasonlóan gondolkoztak... Erre Bálint Lajosnak a ,,Nyugat”-ban megjelent cikkét idézem (az évben jelent meg Lehel Ferenc könyve „Gulácsy Lajos Dekadens festő” címmel, Bálint Lajos vitázik Lehel Ferenccel, hogy Gulácsy dekadens festő-e, vagy nem):

„A dekadens festő életrajza.

Dekadens-e vagy sem? Ki tudja? Valaki, akiről ezúttal szó van, éppúgy, mint más, kétlábú lény, jár-kel, keresi helyét, ecsetét fogja kezébe és fest, ha nem is úgy mint Balló vagy Karlovszky, de felismerhető, megfogalmazott, elfogadható leírását adja a Világkép belső tükröződésének. .. Ez csak nem hanyatlás?!

A festőnek lehetnek furcsa hajlamai, talán beteg is lehet vagy terhelt. Én tudom, tudod te is ... De Londonban, ahol kiállít, Rómában, Torinóban, ahol szintén kiállított, nem tudják ... Ott csak a képet nézik, tetszik vagy nem tetszik ... és nem mondják rá, hogy dekadens.

Gulácsy lehet, hogy személyében dekadens volt, a művészete sem röghöz tapadt, bárki által megmarkolható, kg-mal mérhető naturalista művészet, de a vérség öröklött terhe kedvezőbb életkörülmények között talán enyhült, vagy talán végkép elmaradt volna; rendezett anyagiak mellett egyenletes életmenetet szabályzó ütemében, a művész testi-lelki konstrukciója nyilván nem romlott volna le annyira, mint ahogy az örökös kenyérgondok, a napról napra megújuló küzdelem közepette leromlott. Idegéletében bizonyára lettek volna akkor is zökkenők, de nem annyira végzetesek, hogy rá kelljen zárni az ideggyógyintézet kapuját. Ő elmerült, de művei épen, egészségesen mutatják a teremtő akarat elaszticitását és azt az átfogó erőt, mely a jelenségek kaotikus tömegéből csalhatatlanul ki tudja oldani a művész önnön kiépítéséhez szükséges elemet.

Tekintsünk el a művész utolsó képeitől, amelyek az összeomlást megelőző görcsös kapkodás és felborulás rémületének termékei.

Gulácsy a témák kiválasztásában talán nem helyezett súlyt a közvetlen és festői átélésre, azért művészetét még nem lehet hanyatló művészetnek nevezni.

Általában kissé revízió alá kellene venni ezt a fogalmat.

Gulácsy művészete nem volt immorális, nem merevítette meg egy tartalmát veszített formalizmus, és ha az alapépítményét meg is lazították az oda nem tartozó irodal51