Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - MŰVÉSZET - Gulácsy László: Nakonxipán álomkövei (Epizódok Gulácsy Lajos életéből)
GULÁCSY LÁSZLÓ MŰVÉSZET NAKONXIPÁN ÁLOMKÖVEI Epizódok Gulácsy Lajos életéből 1969-ben jelent meg Szabadi Judit művészettörténész igen értékes munkája,.Gulácsy Lajos” címmel... Ebben a könyvben Szabadi Judit bevezetőként a következőket írja: „Mikor 1932. február 21-én Gulácsy Lajos meghalt, olyan sors^ ért véget, amely sohasem tudott egészen valósággá válni az emberek szemében. Élete epizódokra széttöredezett eseménydarabkáknak látszott, sohasem állt össze hiánytalan egésszé, egyéniségét pedig varázserőként is ható titok övezte, mely életében és halála után is feloldhatatlan maradt. Bár barátok nyilatkoznak, versek vallanak, s korabeli dokumentumok adnak hírt róla, ezek közül kevés az, amely tényeket rögzít. Az emlékezet főleg a különcségét őrizte meg, azokat a vonásokat, amelyek szembe- szökőek, mondhatnánk úgy is, regényesek, illetve fantasztikusak voltak. Életének valóságos és pontos körülményeiről: családjáról, megélhetéséről, egymást sűrűn követő utazásairól, rokonaihoz, kollégáihoz, barátaihoz és a nőkhöz fűződő kapcsolatáról csak esetleges, rendszertelen és homályos mozzanatok árulkodnak.” Ez valóban igaz. Életét átokként ható titok övezte, és ez az oka annak, hogy a róla megjelent irodalomba, de még a lexikonokba is, több téves életrajzi adat kerülhetett. Ezért már évek óta foglalkoztat az a gondolat, hogy könyvet írjak Gulácsy Lajosról, megírjam hiteles élettörténetét. Először regényes életrajzra gondoltam. A hozzám érkezett levelek és a kérdezős- ködők sokasága azonban meggyőzött arról, hogy a magyar művészettörténet iránt érdeklődő olvasóközönség inkább azt szeretné megtudni, valóban hogyan is élt Gulácsy Lajos. Mi okozta édesapja 1904-ben történt halála után állandó és fokozódó, „letört hangulatát”, amely művészetére is erősen rányomta bélyegét? Elek Lajos 1922-ben a Nyugat-ban a következőket írja: „Vágyódása elvágyódás volt ebből a világból, melynek formái és színei durváknak tetszettek neki. Mint minden teljesületlen vágyódásnak, az övének is a szomorúság a kísérő zenéje. Élete, művészete, benne a játszadozása és komoly akarása, vidám és komor színessége, minden csupa szomorúság.” A kor fiatal művészeit kihasználások, mellőzések, sorscsapások érték. (Csontváry, József Attila, Juházs Gyula stb. ) Gondoljunk Gulácsy Lajos Mintarajziskola évfolyamtársaira, akik harmincán sem voltak. Lehel Ferenc róluk mégis a következőket írta: ,,S mialatt Nagy-Balogh János, a házmester fia, nagy kapukulccsal fenyegetőzve, éles hangjával bizonyította, hogy a selyemruhás kéjhölgy egytől-egyig, mind förtelmes varangyosbéka — nem tudta, hogy fölötte már ítélkeztek. Nem tudta a leányosképű, vékonytestű Lajos ka sem, aki azt állította, hogy igaz ugyan förtelmes a varangyosbéka, de hasznos, mert pusztítja a legyet. 50
