Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - Tóth-Máthé Miklós: Két elbeszélés (Feltámasztás, A pofon)
— Ne marháskodj, Franyó — dörmögte atyai gyöngédséggel —, hagyd már a francba az egészet, hiszen látszik az ürgén, hogy becsinált... Lépjünk le inkább, mert jöhetnek! Elfricskázta a csikket; és akár egy kíváncsiságból ott időzött járókelő, akinek semmi köze az ügyhöz, nyugodtan tovább sétált. Ugyanekkor egy taxi is bekanyarodott az utcába, és néhány lépésre állt meg tőlük. Talán ez mentette meg a hivatalnokot egy újabb pofontól, mert erre a forradásos arcú is jobbnak látta, ha követi a haverját. Egy köpést ugyan még megeresztett áldozata felé, de ez már csak amolyan „köszönésnek” hatott. Ettől a naptól kezdve a hivatalnok élete kétfelé vált: pofon előtti szakaszra és pofon utánira. Belső időszámítását a pofonhoz mérte, ami ott égett az arcán, és sokszor azon kapta magát rajta, hogy figyeli a feleségét, a gyereket, a munkatársait: vajon azok lát- ják-e a helyét, tudnak-e róla. Közben számtalanszor végiggondolta az eseményeket, pedig minden idegszálával azon volt, hogy felejteni tudjon, mégis örökké azon az estén töprengett. Ha adtam volna a kenyérből ... ha adtam volna a kenyérből ... ha adtam volna ... — állandóan ez motoszkált a fejében, bár tudta jól, hogy itt a kenyérkérés csak ok volt az ütésre. De ha mégis . ..? Ha letör egy darabot . .. esetleg nem is egy darabot, hanem fogja és odaadja az egészet. — Parancsoljon — mondta volna —, én elmegyek és veszek másikat.— De nem . . .ez nem lett volna jó! Akkor talán éppen azért kapja a pofont, mert ezáltal koldúsnak vagy csavargónak tekinti a forradásos arcút, és az megalázva érezheti megát. És ha viccesen fogja fel a dolgot? Belemegy a játékba, sőt azt mondja: Fiúk, ki eszik kenyeret magában? Megyek és hozok hozzá valamit. Szeretitek a tepertőt? — Nem, ez se jó megoldás! — Tepertővel akarsz tömni? — kérdezte volna a forradásos arcú. — Akkor élőbbén csinálok belőled tepertőt, te varangy! — Dehát akkor mi lett volna jó? Egyáltalán, hogy lehet elkerülni egy ilyen pofont? Ha egy ilyen alak, mint ez a forradásos arcú pofozni akar,akkor az pofoz,ott nincs mese! De hát nem lehet ez ellen védekezni? Ha esetleg fegyver van nála, akkor előveszi és ráfogja . .. De mikor fogja rá? Amikor kért a kenyérből ...?! Talán mégis adni kellett volna ... ha akkor letör egy darabot. .. Éjszakákon keresztül nem aludt, és ha nagy nehezen sikerült elszunnyadnia, sokszor álmodott a forradásos arcúval. Óriásnak látta,aki egymásra dobált hatalmas kenyereken nevetve ropta a táncot, és ő babszemjankóvá zsugorodva próbált előle menekülni. Igyekezett befúrni magát az egyik kenyérbe, de olyan Volt a héja, mint a kiszáradt tómeder, és hiába kaparta, rágta, nem tudott belülkerülni a meleg, ragacsos bélbe. És a forradásos arcú lába egyre közelebb került, hogy rálépjen és agyontapossa. Ilyenkor mindig jajgatva felébredt. — Mi van veled? — kérdezte egyszer a felesége. — Mostanában nagyon nyugtalanul alszol. Csak nem történt valami a munkahelyen? — Nem történt — nyugtatta meg — .semmi sem történt. Mi történhetne a munkahelyen? Legfeljebb nem kapok prémiumot, de pofont sem! — Pofont? Hogy jut ilyesmi eszedbe? — Csak úgy! Eszembe jutott, hogy milyen érdekes lenne, ha az igazgató végigpofozná a beosztottakat, mikor nem dolgoznak jól. Képzeld el, minden pénteken sorba állnánk a heti pofonokért, és a titkárnő egyenként szólítaná a bűnösöket. X. kartárs öt pofon, Z. kartárs nyolc, Y. kartárs tizenhat... — Nahát, hogy neked mik jutnak eszedbe! És mi lenne a jutalom? Puszi az igazgatótól? Vagy erre a célra egy jó nőt szerződtetne a vállalat? Azt hiszem, ti örömmel beleegyeznétek! Ha jött haza a munkából, figyelte az utcán az embereket. Vajon ki akarja újra megpo19
