Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 10. szám - Sziládi János: Emberek vagyunk (Elbeszélés)

GULÁCSY LAJOS: Kétoldalú vázlatlap

SZILÁD! JÁNOS

EMBEREK VAGYUNK

I.

Azt hittem, már nincs ilyen. Igaz, nem töprengtem rajta soha, de valahol a tudatom mélyén befejezettnek, elintézettnek éreztem. Történelem ez, hittem, emlék az öregeknek, iskolai tanulnivaló a felnövőknek. Tévedtem. A saját bőrömön tapasztalom, mennyire nem az. Készületlenül keveredtem az ügybe. És ügyetlenül elhamarkodottan is. Belevágtam, mielőtt tisztáztam volna a lényegét legalább. Néhány napra ugrottam le a nővéremhez. A falu, a csend, a nyugalom, ezért jöttem, aztán mindjárt első nap belevetettem magam ebbe a lehetetlen, szinte a nevetségességig hihetetlen ügybe. Feszengek a széken, harmadszor verem le cigarettámról a nem létező hamut. Kocsis nem hajlandó segíteni. Előrehajol, ráfonódik a koszos, barnára pácolt asztalra és beszél.

— Rosszul ítéled meg a helyzetet. Ti ott fent országos politikát csináltok, mi itt háromezer emberre valót. És ez nem is csak a számok különbsége. Itt minden döntés az embert érinti. Nem általában, hanem konkrétan.

— Akkor sincs igazad — próbálok ellentmondani, de belém fojtja a szót.

— Tudod te, kik szolgáltak Várady birtokán?

— Hát... húsz évvel ezelőtt úgy soroltam volna, mint a válogatott csapatot, de most?

— Na látod — nyugtázza Kocsis elégedetten a hallgatást. — Te már nem tudod. Fiatal voltál, és régóta nem vagy már köztünk. — Feláll, az asztal és az ajtó közt sétál. — Gödéi, Gubics, Vendel* Hornyák, Szabó. Ők laktak az első béresházban az istállók mögött. A másodikban: Tóth, Fekete, Keresztes, Sümegi, Csekei. Tíz család, majd