Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 9. szám - SZEMLE - Varga Lajos Márton: Gion Nándor két könyvéről

tői, amelyben váratlan, izgalmas párhuzamokra talál rá; amit fokozatosan és következetesen kibont, s a vers végén összekapcsolja a szálakat. Tisztán tud intonálni, és a kezdethez visszatérve szépen fejeződik be a gondolat. Lehet, hogy ezért sikerülnek rendre, legjobban a frappáns tollraj- zok, miniatűrök, misztériumok. A költői igény ugyanakkor sokkal inkább valamiféle korszerű teljességre törekszik. Különös erővel foglalkoztatják az átváltozások, ami összefügg az élet minden korábbinál gyorsabb ütemű változásával. A történelemből a pogányság és kereszténység példáját használja fel érzékeltetőül. Önmagát is ,,ál- dozópogánynak” nevezi. Hely- és időbeli változásokat fog össze a Költözések c. versben. Közben vissza-visszatér az a tétel, hogy az ember mindinkább időzavarral küszködik. Keresi és próbálja megmenteni az összetartó egységet. Ennek egyik eszköze épp a versírás, amellyel fölnagyíthatja magát, úrrá lesz az ezredéveken és a táguló téren. Sorsfordító korokat fog át tekintetével és az ég kékjéből helyezhet sisakot a fejére. Megjelenítő készsége erőteljesebb, ha arról szól, ami volt, és ami átadja helyét a formálódó újnak. Az eljövendő élet jelzésszerűen tűnik fel a leírásokban — kimondva, vagy természeti párhuzammal érzékeltetve: „itt zsendülünk az emberi melegben / növekszik már tavaszi lázunk / íme lássátok ígérünk hiszünk / e próbált földön próbaként virágzunk”.

Talán a kifejezési szándék „lázas” hevületének a kontójára írandók a felbukkanó sémák, közhelyek. Még a szabadversek is formaruhában vannak jelen. Ezt a formaruhát pedig valamiféle költői konfekcióműhelyben állítják elő; ahol gyakorta lemondanak az igényesebb megformálásról. Arról a lehetőségről, amely például A kenyérszegő asszony balladáját eredményezte.

... és úgy lett egyre kopárabb szomorúbb

védtelenebb

úgy lett őszebb ahogy a kenyér

fogyott és feketedett

s csak fogta vala baljával

a késhegy-kereszteket

rajzolta a kenyérre szíve fölé szívéhez mind

közelebb ...

Ezeket a szívszorító sorokat ugyanis szintén Simái Mihály írta. (Szépirodalmi Könyvkiadó.)

HALÁSZ GÉZA FERENC

GION NÁNDOR KÉT KÖNYVÉRŐL

Gion Nándor Ezen az oldalon című könyvét néhány hete, a Virágos katonát pedig a napokban olvastam. Kétségtelen, hogy mindkettő jeles munka, a jugoszláviai magyar irodalom legjobb értékei közül való. Meg is érdemelnék, hogy külön-külön írjak róluk, elmélyedve a teljesítmény természetének jellemzésében, de fontosabbnak tartom, hogy elsősorban az általánosan és figyelmet érdemlő dolgokról beszéljek.

Elsőként arról, hogy ez a két könyv újat hozó fordulat. Tüntetőén mások, mint az Új Symposion című folyóirat körének nálunk ismert művei, ami azért fontos, mert Gion Nándor e folyóirat első nemzedékének tagjai közül való. S mások, mint Gion Nándor előző könyveinek akármelyiké, a korai Kétéltűek a barlangban, mondjuk, vagy akár a legutóbbi, a Fórum Kiadó 1968-as regénypályázatán első díjat nyert Testvérem, Joáb. S éppen a lényegben mások. Mind a kettő a valóságigény, s az illúziótlanul humanista életlátás munkája.

Mit jelent ez? Nemzedéki szinten — egyéb jelekkel egybehangzóan, a közösségélmény, a magyarságélmény elmélyülését, határozottabb kapcsolatot a magyar irodalom közösségi-nemzeti vonalával, ami azért lehet figyelmet keltő, mert ez idáig hasonlót nem nagyon tapasztalhattunk. Jelenti ugyanakkor az esztétikai eszmények módosulását is, pontosabban az eszmények belső értékrendjének átalakulását, az új avantgarde- dal szemben a realizmus térnyerését.

Gion Nándor művészetében természetszerűleg sokkal nagyobb jelentőségű a fordulat. Eddig ugyanis — mi tagadás, legtöbbször azt érezte az ember, hogy nála a tehetség természete, s az írói szándék kisebb vagy nagyobb mértékben, de egymás ellenében dolgozik.Á tehetség pontos, világos, de szűkszavú, a hatást elhallgatásokkal, a felesleges mozzanatok kiiktatásával, feszes dialógusokkal fokozó prózát akart. Láthatólag idegenkedett a szabad társítástól, a képzelet játékaitól, az intellektualitás eszközeitől. Élményt szeretett volna adni, olyat, ami az olvasó életformáló, életépítő tapasztalatává forrhat. Ez az óhaj anyagát illetően a környező világhoz, a vajdasági valósághoz kötötte.

Az írói szándék viszont, érthető okokból, közvetlenebbül kívánta szolgálni az Új Symposion küzdelmeit. Csakhogy a folyóirat fiataljai a nyílt, s igen gyakran kíméletlen vitákban a vajdasági, illetve nemzeti keretek helyett a világra, egyetemességre, realizmus helyett az avantgarde-ra esküdtek.

Ne legyen félreértés. Nem a küzdelem értelme volt idegen Gion Nándor tehetségének természetétől, már ami a provinciális viszonyokkal való szembefordulást, az emberséget kikezdő kompromisszumok, a termelő indulatokat elfojtó kon- szolidáltság, a kisszerűség és a visszhangtalanság elleni lázadást illeti. Hanem ami ezzel járt. A modernkedés, az elképesztés vagy éppen a meg- botránkoztatás fel-felbukkanó gesztusai, az, hogy olykor a helytállással szemben a szökést, a valahová tartozás tudatával szemben a hazátlanság érzését, a mindennapival szemben a szenzációt tüntették ki.

Szándék és tehetség oly szükséges egyensúlya

92