Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - SZEMLE - Majoros József: Jókai Anna: Szeretteink, szerelmeink
azután oda, ahol mindenféle élet elkezdődik: a szülői házba. Itt hosszasabban időzünk, majd kilépünk az udvarra s körbejárunk, hogy mindent szemügyre vehessünk. S bár a szerzők bölcsen óvakodnak az ismert változatok fölösleges halmozásától, mire végére jutunk a szobaberendezés, a tűzhelyforma, a telekelrendezés sokféleségének, átérezhetjük a közmondás lényegét, miszerint „ahány ház, annyi szokás”. A szűkebb életterület vidékenként és időben is eltérő berendezéseiben föllelhetünk azonban egy hiánytalanul közös,s e miatt különösképpenfontosrendezői elvet: ez pedig a célszerűség és a szépség iránti igény, ami egyaránt kitűnik, akár a képeket nézegetjük, akár a szöveget olvassuk. Láttuk már, hogy hol nézzük, miből éltünk. A következő négy fejezetben a legfontosabb paraszti foglalkozásokról, az állattartásról, a földművelésről, a fonás-szövés-ruhakészítés- ről és a vásározásról olvashatunk, s ez utóbbi téma során a szerzők ügyesen szerét ejtik, hogy a népi mesterségekről is szólhassanak. Ezekről a lapokról nemcsak a munkaműveleteket, a munkaeszközöket s a munkahelyeket ismerjük meg, de a hagyományos paraszti munka gyötrelmeit és örömeit is, legfőképpen pedig azt az ember és munka között kialakult mély és bensőséges kapcsolatot, amit sajnos egyre több joggal tekinthetünk hagyománynak. Az élet azonban nem csupán munkából áll, tudták ezt elődeink is. És bizonyos, amíg a saját, s gyermekünk keresztelője közti idő eltelik, van mód és alkalom a játékra elég, elsorolásukkal, megelevenítésükkel nem is fukarkodnak a szerzők. Ami pedig a legszebb ezekben az alkalmakban, az alkotó értelem játékos megnyilvánulása, az, hogy maga a játék legtöbbször csak keret, kifejezési forma, alkalom: kezdetben a tanulásra, később az udvarlásra, párválasztásra. Ezeknek a játékoknak tehát voltaképpen halálosan komoly szerepük van, illetve volt. Más jellegűek az ünnepekhez, a jeles napokhoz fűződő, rendszerint vidám, játékos szokások, ám ezek sem cél és tartalom nélkül valók, csak éppen közvetettebb, ha úgy tetszik ,,transzcendens”-ebb szükségleteket elégítettek ki. Ezeknek a „játszadozó-ünneplő” alkalmaknak a megismerésekor már kaptunk ízelítőt a nép-, költészet különböző műfajaiból, de a szerzők még egy külön fejezetben is elmondják, amit a népmeséről, népi anekdotákról, mondákról mindenkinek tudnia kellene. Keveset-keveset mindegyikből, mégis eleget ahhoz, hogy a szívünk megteljék vele. A könyv végén többféle útravalót is kapunk. Megismerkedünk azokkal a jeles emberekkel, akik nem csupán szakmai érdeklődésből, hanem az emberi élet teljességét keresve népünk múltjának megismerésén, megelevenítésén, kulturális értékeinek megőrzésén fáradoztak, a tudomány vagy a művészet eszközeivel. És megtaláljuk itt azoknak az alapvető néprajzi és szociográfiai szakkönyveknek, valamint szépirodalmi alkotásoknak a jegyzékét is, amelyekből teljességében megismerhetjük népünk történelmének, kultúrájának azt a másik, keveset hallott részét is. Az, aki Kosa László és Szemerkényi Ágnes könyvét elolvassa, bizonyára nem hagyja majd abba a népi hagyományokkal való ismerkedést, s ettől a kóstolótól csak az étvágya lesz nagyobb. Annyi ismeretet és érzelmi kötődést azonban ebből a könyvből is meríthet, hogy a felszínes divatutánzás egy fokkal mélyebb és nemesebb viselkedési formává, emberi tulajdonsággá váljék. A kiadó a könyvet a tizenkét éven felülieknek ajánlja. Én így írtam volna: tizenkét éven felül mindenkinek. HALÁSZ PÉTER JÓKA! ANNA: SZERETTEINK, SZERELMEINK Jókai Anna új novelláskötete — csakúgy, mint korábbi munkái — főként a témakezelés társadalmi ihletettségével, valamint a morális kérdések metszőén pontos megfogalmazásával tűnik ki. Semmi kétség: az írónő tovább folytatja „küzdelmét” a kispolgári látszatvilággal, a léleknyomorító előítéletekkel, az önzéssel és a magányossággal — mind újabb és újabb jellemző tüneteit ragadva meg e magatartásformáknak. A kötet első részében (Valami jó) szürke, egyhangú életekkel találkozunk; életekkel, melyeknek csak fullasztó hétköznapjai vannak, s nagyon szerény vágyai, mint például egy jó tévéfilm, zavartalan víkend vagy egy szép délután — ám többnyire ezek sem teljesülnek (Valami jó; Betonlap; Szép délután). „Kisemberek” a szereplői ezeknek a novelláknak —Jókai Anna írói világának jellegzetes figuráira ismerhetünk bennük. S ugyancsak jellegzetes az írói attitűd is, az a kíméletlen őszinteség, amellyel föltárja a csődbe jutott, mozgásképtelenné vált életek valóságalapját, hogy bennük az értelmes, cselekvő emberi létért pereljen. Említésre méltó a Kislány kutyával című novella, legfőképpen azért, mert a történet szikár fölrajzolásával, a tömörségükben kifejező dialógusokkal Jókai Annának sikerült érzékletessé formálnia a semmirekellő apa, s a mártírsorsát csöndesen viselő anya környezetében dacosan lázadó kislány portréját. A kötet második részében (Szeretteink, szerelmeink) található novellák az értelmiség különböző típusainak a világát tárják elénk. Az előbbinél mindenképpen „jobban szituált” világ ez, ám — mint az írónő jelzi — korántsem probléma- mentesebb. A nagy tekintélyű professzor egy gyönge pillanatában bevallja tanítványának, hogy szemernyi hite sincs kutatásainak értékében — a 88
