Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 9. szám - MŰVÉSZET - Késmárky Mária: Nagy István Baján

rényen, minden hivalkodás nélkül élő székely festő, megvetve lábát itt a Duna mentén, képein keresz­tül kivetkőzni látszik eredendő, komor színeiből, közelebb engedve magához a látnivalókat.. Alighogy hazahozták a Nemzeti Szalonból a kiállítás anyagát, újra bemutatták Nagy István képeit Budapesten, a Műterem Kossuth Lajos utcai kiállító helységében. A helyi lapok ismét idéznek az elis­merő fővárosi kritikákról. Valószínűnek tartjuk, hogy az egymás után következő, az eddiginél nagyobb visszhangot keltő kiállításoknak köszönhető, hogy a város vezetősége hivatalosan is megmozdult Nagy István támoga­tására: festményt vásárolt tőle. Erről egyelőre csak az újsághírek alapján tudunk beszámolni, nem sikerült kideríteni, hogy akkor melyik festményt vásárolták meg. ,,Figyelemreméltó műértékkel gaz­dagodott a város. Budapesten a Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület Baja várost dokumentáló kiál­lításán nagy feltűnést keltettek Nagy István festőművész alkotásai. A legnagyobb magyar műkritiku­sok elismerését kiváltó festmények egyikét, mely legmarkánsabban ecseteli Nagy István tájképfestő művészetét, a város megvásárolta.” (Baja-Bácska, 1935. okt. 27.) BETEGSÉG — GONDOK A hátralevő esztendőben — súlyos betegségének előrehaladása folytán — a művész és családjának élete egyre nehezebb lett. Sok gonddal-bajjal viaskodó művész számára valamelyes enyhülést hozha­tott, hogy ,,dr. Ártinger Imrének, a Magyar Művészet felelős szerkesztőjének ajánlatára a Szinyei Társaság most megtartott közgyűlésén Nagy István Édesanyám című képének ítélte a Beckói Bíró 200 pengős díját. A bajai festők múlt év őszén Budapesten megrendezett kiállításának sikere volt az azóta már Alföldy János (bajai lakos) tulajdonában levő mű.” . . Az események tragikus összetalálkozása, hogy a Székelyföldről bajai talajba szakadt zsenit a kórházi betegágyon érte a művész alkotóképességére olyan fontos tényező: az elismerés. Ám, akik Nagy Istvánnak közelebbi ismerői, azok előtt nem titok, hogy a művészt tulajdonképpen soha nem hajszolta különösebben az érvényesülés láza... Középszerűségeket, laikus ember megítélő képességével arányban álló művet soha se alkotott. Nem dolgozott megrendelésre, hosszú ideig magányosságra ítélt életében a pénznek csak annyi szerep jutott, vajon nyújtja-e a holnapot. . . . saját nemzetéből csak igen kevesen tudják, hogy — van” — jegyzik meg keserűen. A bajaiaknak szólóan: „Ha nem volna olyan végzetesen szomorú és sajnálni való, majdnem mosolyogni lehetne azon, hogy nemrég Baján megrendezett kiállítását úgyszólván meg sem nézték.” 1936. márciusában Nagy Istvánt a szűkebb körű Jelky-bizottság tagjai között említik. Nagy István ekkor már súlyos beteg. Jelenlétére nem emlékeznek a bizottság élő tagjai. (E bizottság fogadta el Miskolczy Ferenc festőművész földgömbön álló Jelky szobor-tervezetét, amelynek végső megfogalma­zására Medgyessy Ferenc szobrászművészt kérte fel a város. (Független Magyarság, 1936. márc. 14.) Márciusban Márk Lajos („a világ legjobban fizetett portréfestője”) tárlata nyílt meg a Nemzeti Szálló nagytermében. — Mellette a rendezők három bajai festőnek is helyet biztosítottak: Nagy Istvánnak, Ágoston Vencelnek és Miskolczy Ferencnek. Nagy István öt képpel szerepelt: egy bakonyi és egy szé­kely havasi tájképpel, egy csendélettel, egy gyimesi tájrészlettel és egy figurális képpel. „Legnagyobb feltűnést természetesen Márk Lajos portréi és zsánerképei keltettek, de elismeréssel adózott a meg­jelent műértő közönség Nagy István, Ágoston Vencel és Miskolczy Ferenc művészetének is. Evvel a kiállítással kapcsolatban kezdte csak igazán méltányolni a közönség a hat-hét éve Baján lakó Nagy István pompás, komor tájképeit, úgyhogy az ő művészetét is szeretetébe fogadta a tárlat közönsége.” (Baja-Bácska.) Lényegében ez a kiállítás volt a második és egyben utolsó hivatalos szereplése városunkban, amíg élt. Ezután a posztumusz kiállítás következett, melyről később kívánunk szólni. Előbb a művész utolsó esztendejére vonatkozó újsághíreket, adatokat és emlékezéseket ismertetjük. „A bajai művészbarátok közül ma már sokan eldicsekedhetnek azzal, hogy képgyűjteményeiknek Nagy István patinás művészete újabb értéket adott” — írják a Bajai Újságban, mintegy felhívásként: vásároljanak a művésztől, segítsenek rajta. Szándék jelentkezett is itt-ott. A polgármester megbízásá­ból pl. 1936. utolsó napjaiban ismét képet vásárolt tőle a város. Az Erdőszéléért 150 pengőt vehetett fel Nagy Istvánná. AZ ISMERŐSÖK EMLÉKEI Most megszólaltatjuk azokat, akik Baján ismerték a művészt. Ifj. Éber Sándor: „Napok óta esett az eső. Nagy István betoppant. Fölvetettem a gondolatot, hogy fessük egymást. 78

Next

/
Thumbnails
Contents