Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - MŰHELY - Beke György: A Brassói Lapok három élete
BEKE GYÖRGY A „BRASSÓI LAPOK" HÁROM ÉLETE A Brassói Lapok megünnepelte 125. évfordulóját. Az első megjelenés óta eltelt ötnegyed században híre-neve nem fakult, hanem fényesedett. Mert a hajdani brassói magyar újság emléke összekapcsolódott — már kezdetektől — a demokratikus átalakulások igényével, a néptestvériség szellemével, az 1848-as szabadságharcosok, Bem tábornok alakjával és küzdelmeivel. Az első demokratikus brassói magyar újság ugyanis Bem seregének hadi lapja volt, a Csíkszeredái Hadi Lappal (és melléklapjával: a Csíki Gyutacs-csal), a kézdivásárhelyi Székely Hírmondóval és a kolozsvári Honvéddel egyetemben. A forradalmiság éltető levegőjében születtek meg ezek a hadi lapok, írja tanulmányában (Korunk Évkönyv, 1974) Imreh István kolozsvári egyetemi előadótanár. „Gyakorlati jelentőségük sem volt csekély. Bem apó ugyanis nemcsak vezére és valóban »elöljárója« volt a szabadságharcosoknak, hanem kiváló taktikus is. A mozgó háborúban vele együtt száguldó tábori újságot nem szerkeszthetett. be kellett érnie a tábori nyomdával. A szükséglet azonban megvolt, kellettek a tájékoztató, harcoló sajtóorgánumok, és így születtek meg azok a viszonylag nyugodtabb, biztosabb helyzetű központokban (Kolozsvárott, Brassóban), és ott, ahol a népi erőtartalékra szilárdabb védelmi állást épített a hadvezetés (mint Kézdivásárhelyt, Csíkszeredában).” A magyar újsággal egyidőben, vele összecsendülő hangütésben szerkesztette Cézár Bolliac ugyancsak Brassóban a maga forradalmi, demokratikus lapját, az Espatriotult; német nyelvű forradalmi lap is indult, Brassó ilyképpen néhány héten át — míg a város Bem csapatainak kezén van — a testvériség bölcsőhelyévé válik. Á nagy lengyel szabadságharcos brassói kiáltványában hirdeti, hogy „Magyarok, szászok, románok, nyújtsatok egymásnak testvérileg kezet, távoztassatok minden nemzeti gyűlölséget és — boldogok lesztek”. (Cézár Bolliac már Szegeden, 1849 júliusában írt bizakodó versében Bem apót idézi, Bem apónak felel: „Teljen borral a pohár: Bem apó előttünk jár.”) Magától értetődő, hogy az ilyen hangulatban indult Brassói Lap alcímeként ezt a jelszót viseli fejlécén: Testvériség. Brassói nyomdászok között él az a hagyomány, hogy a szerkesztő, Veszély Károly, eredetileg a Testvériség címet akarta adni lapjának, s csak mintegy magyarázatként odaírni alája, hogy Brassói Lap, de a nyomdában a két cím véletlenül felcserélődött. Szellemében ez a lap végig a testvériség, az egyenlőség, a szabadság igéit hirdette. 1849. április 16-tól június 18-ig jelent meg, hetente kétszer. Kiadója és nyomdásza Gött János volt. Szerkesztője, a lap egész jellegének meghatározója Veszély Károly, aki szabadságharcos szerepléséért két évi börtönt viselt a Bach-korszakban Gyulafehérváron. Később lelkész Baróton, Marosvásárhelyen, majd Borbán- don (itt halt meg 1896-ban, 76 éves korában). Több lapot adott még ki élete során, köztük pedagógiai közlönyt Néptanoda címmel. (A Veszély—Imets—Kováts csoport tagjaként bejárta a távoli csángólakta településeket, erről könyvben számolt be 1870-ben Marosvásárhelyen.) Veszély Károly 28 éves kora ellenére igen tapasztalt szerkesztőnek bizonyult. Lapjában valóban a szabadságharc legfontosabb mozzanatairól számolt be. A társadalmi haladás és a néptestvériség ügyét szervesen összekapcsolta, mint egymás feltételeit. Veszély május 3-án Testvéri szózat a néptanítókhoz című cikkében így lelkesít: „Mondjátok meg tehát a falvaitokból kiinduló harcfiaknak, hogy az igazságért, a népek szent ügyéért, a szabadságért kell harcba menniök. Harcolniuk kell, hogy minden embernek meglegyen munkája után a maga tulajdon vagyona, hogy ne legyen szegény, a törvény előtt alábbvaló, mint kiket a sors bősége áldott meg, hogy lerontsák a gátakat, melyek elválasztják a népeket, és nem engedik, hogy egymást ölelhessék, tehát az egyenlőség és testvériség szent elvei ért”. Jól tudta a szerkesztő, hogy a szabadságnak az értelem a testvére, az elnyomásnak a butaság, a szolga- lelkűség, ezért kéri a néptanítóktól — említett szózatában —, hogy a nép okosítói, értelmének jó pallérozói legyenek. Gábor Áron ágyúöntő leleménye, a háromszékiek legendás önvédelmi harca újra meg újra feltűnik hírben, riportban a Brassói Lap hasábjain. Gábor Áron alakját nemcsak az utókor kegyelete növesztette rendkívülivé, a kortársak ítélete egybehangzik a későbbi emlékezők szavaival. Czetz János gidófalvi (mostani Kovászna megye) születésű szabadságharcos tábornok 1850-ben Hamburgban megjelent hadtörténeti emlékiratában „a természet zseniális fiának” nevezte a székely tüzért. A Brassói Lap május 17-én A nép fia című riportjában tudósítást ad Gábor Áron ágyúgyáráról, s jellemképet az ágyuöntőről. „Itt fúrt és faragott a kerekesekkel, s csináltatta utána mintáit a kovácsokkal, majd a szíjgyártók szakmáit vette számon, s midőn alig engedett nekik időt enni és aludni, maga is folytonos munkálkodása közben csak száraz kenyérrel élt, s éjszaka is dolgozott, sőt, ha az utcán tengődő suhan- cokat előtalált, dologra űzte és kényszerítette őket . . .” 72
