Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Milyen falu Gyál?
családoknak csak egy töredéke él együtt nagyszülővel. Ezért, ha az édesanyák nem akarják Budapestre hurcolni a kicsit a vállalati bölcsődébe — ha olyan szerencsések, mint néhányan a gyáliak közül, hogy kaptak ott helyet —, akkor mindenképpen ki kell maradniuk a munkából, igénybe kell venniük a gyermekgondozási segélyt, ha akarják, ha nem. S mit csinálnak, ha a hároméves segély lejár, hiszen az 500 óvodás korú gyerekből az óvoda csak 75-öt — kényszerűségből 117-et — fogadhat be. De az iskolai napközi otthonok is csak a tanulók jelentéktelen részét vehetik fel. A gyermeknevelés gondjában kevés segítséget kapnak a gyáli családok, pedig sokkal több gyerekkel bajlódnak, mint máshol. A gyáliak mostoha körülményeit a kereskedelem is bizonyítja. Az üzletek kicsik, korszerűtlenek, a régi szatócsboltokra hasonlítanak. A választék szűkös, sok a hiánycikk. Az élelmiszer-ellátás a legjobb, 26 élelmiszerüzlet van, a lakosság háromnegyede ezekben vásárol, Budapesten jobbára csak a húst és a hentesárut szerzi be, főleg Pestimrén, Kispesten. Viszont a ruházatot csak a tizedrészük veszi meg otthon — egy ruházati bolt van —, legtöbben (40%) a Nagykorúira és a Rákóczi útra jönnek be érte. Főleg a fiatalabbak. A középkorúak inkább Pestimrén vagy a munkahelyük közelében vásárolnak, az idősebbek pedig otthon. Aki Budapestről került Gyálra, az továbbra is a fővárosi üzleteket keresi fel; aki faluról vagy vidéki városból, az hamarabb barátkozik mega helyi üzletekkel. Nagyobb feszültség azért nincs a lakosság és kereskedelem között, mert elfogadták azt a „tételt”, hogy Budapesttel úgysem lehet versenyezni, nem is érdemes, úgyis Pestre járnak dolgozni, egyúttal vásároljanak is be. Az élelmiszer-kereskedelem pedig azért állja jobban a sarat, mert a gyáliak sok mindent megtermelnek a ház körül. Sok asszony varr, a férfiak összeeszkábálják, ami kell... Félig-meddig önellátóak tehát. De a gyereknevelésben is, a víz megszerzésében is, a szennyvíztisztításban is. Kevés társadalmi segítséget kapnak — annyit, mint a falvakban a parasztok —, a mindenhez értésre kényszeríti lakóitGyál,„segíts magadon, az Isten is megsegít” alapon. Az ilyen típusú munkástelepülés, mint termelési szervezetet konzerválja a régi önellátó családot. De nem az önellátó paraszt-, hanem az önellátó munkáscsaládot. A lakásépítkezésben is önellátóak természetesen. Az otthonteremtésnek eddig itt csak egy útja volt: a magán házépítésé. A tanácsi, a szövetkezeti lakás Gyálon gyakorlatilag ismeretlen. Vállalati, üzemi lakásakciókat sem indítottak, mert Gyálon nincs számottevő üzem, vállalat. Csak vállalati, üzemi dolgozók vannak. Ők először megveszik a telket; bőven parcelláztak eddig a földekből, legelőkből — egy négyszögöl 100—150 forint volt a hatvanas évek végén, azóta kétszeresére, háromszorosára emelkedett az ára — 200—400 négyszögöle általában. Ezután az építőanyagot vásárolják meg, ahogy pénztárcájuk engedi, hol ezt, hol azt; a telken tárolják. Hogy az anyagokhoz nehezebben lehessen illetékteleneknek hozzáférni, a telket gyorsan kerítéssel veszik körül. Ha már a föld felengedett, tavasszal kezdenek általában az alapozáshoz. Rokonokat, barátokat hívnak, segítenek, ha építőmester is van köztük, az tiszta szerencse. Az ügyesebbek néhány hét, az ügyetlenebbek néhány hónap alatt tető alá hozzák a családi házat. Több évi gyűjtögetés és albérlet után. 47
