Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Milyen falu Gyál?
Boldogulnak is. Akik 1960-ban jöttek fel vidékről, azoknak a többsége (71%) tíz éven belül már háztulajdonos. Akik Budapestről költöztek ki, nehezebben építkezhettek — nem volt házuk, amit eladjanak —, felerészben sem (45%) tudtak saját otthont teremteni, rengetegen (34%) még albérlők, ágybérlők, de főbérlők (19%) is lettek. A hatvanas évtizedben 2161 új ház bújt ki a földből. A családoknak több mint a fele újban lakik. Ennek ellenére a lakások főleg egyszobásak (53%), kevesebb a kétszobás (46%), és nagyítóval kell keresni háromszobást. Mivel állami lakás és társasház nem épült, csak 11 emeletes ház van. A házak tehát kicsik. Azt mondják, hogy a „jó laksűrú'ség” ismérve a szobánként „másfél ember”. A gyáli családoknak csak az ötödrésze él a „jó laksűrú'ség” viszonya között (Budapest belső kerületeiben kétszer ennyien). Mégis: a gyáli családok elégedettebbek lakásaikkal, mint a fővárosiak, a többség (60%) semmiképpen sem költözne el. Mert háztulajdonosok, mert kényelmesebben, szebben laknak, mint előző helyükön. Szerencsésnek érzik magukat, hogy kertes családi házban élhetnek, s nem a nekik „szokatlan” bérházban. Talán nem is gondolnak arra, hogy kimaradtak a lakáskedvezményekből. Pedig ezek atanácsi, üzemi, KISZ-, szövetkezeti lakások az elhatározások szerint a munkások, a kiskeresetűek érdekeit szolgálják. De éppen a munkások, a kiskeresetűek rekednek meg Budapest — és más nagyváros — határában, ahol se tanácsi, se üzemi, se KISZ-, se szövetkezeti lakás nem épül. A „házilagos” magánépítkezés uralkodik itt, ez sok pénzt, fizikai és lelki energiát felemészt. A társadalom segítsége híján, az önmagára utalt családnak létkérdése, hogy keresetét kiegészítse — ha már a „béren kívüli juttatásoktól” elesik. Erre jó a ház körüli gazdaság. Az a munkás, akit körülményei erre kényszerítenek, nem szabadulhat egykönnyen a paraszti viszonyoktól. Életformája átmeneti. Mire jut idejük, fizikai, lelki energiájuk ezen felül? Mire vezeti őket érdeklődésük? Vallomása szerint, a gyáliak többsége sohasem Vagy évenként, kétévenként jár moziba. A mozinézők közül kevesebben látogatják a helyi mozit, inkább a szebb, kényelmesebb budapesti mozikat szeretik, hiszen azokban újabb filmeket is vetítenek. A gyáli munkások annyiszor járnak moziba, mint a parasztemberek, s mint a fővárosi 70 éven felüli öregek. Színházba szinte sohasem jutnak el, s csak néhányan mennek egy évben többször is. A gyáliak színháztól való tartózkodása legalább annyira érthető, mint a parasztoké vagy a peremvárosi munkásoké: utazni, vagyis ingázni, még színházba is?! A televíziót viszont sokan nézik rendszeresen, legtöbben a sajátjukon, de sokan még csak szomszédnál, rokonnál. A gyáliak háromnegyed része szorgalmas televíziózó. Bizonyítva azt is, hogy az otthonülés és a televíziózás együtt jár náluk. Ez városi, újlakótelepi szokás. Mert bár otthonülők a mezőgazdasági vidékek falvainak lakói is, de a tv-hez sokkal kevésbé kötődnek; nem vettek még készüléket vagy ritkábban nyitják ki. Az otthonülő — hozzátehetnénk: az otthon dolgozó — életformát az is jellemzi, hogy eszpresszóba is kevesen járnak, amint kiderült, szinte soha, de ha be is ülnek, inkább Budapesten. Gyálon két presszó van. Vendéglőbe még kevesebben szoktak betérni. Mégis zsúfolt az egyetlen étterem, a két presszó és a két italbolt, mert a törzsvendégek számához képest kevés van belőlük. A művelődési házba nem járnak. Régen kocsma volt, ma sem tűnik másnak. Szomszédaikkal viszont igen jó kapcsolatot tartanak a gyáliak. Sokkal jobban ápolják a szomszédságot, mint a pestiek, több szomszédos családdal vannak köszönő, be-48
