Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 7-8. szám - MŰHELY - Fehér Zoltán: Új hold, új király (Bájoló imádságok Bács-Kiskun megyében)

Szánkon mesélték, hogy Bocsa pusztán egy öreg kocsis 50 kenyérért árulta volna e a tudományát, de a fiatalok nem állták ki a próbát. íme, a monda és az eleven gyakorlat egyezik.

A ráolvasás alkalma, körülményei

a Az első személyben elmondott közismert ráolvasásokat, pl. újhold-imádságokat, k párbeszédes formájúakat valamint több elhárító és termékenységvarázsló szövege- et bárki mondhatja.

Hogy mikor mondják, azt legtöbbször a konkrét szükséglet szabja meg. Tehát gyógyításkor, vetéskor, újhold megpillantásakor, villámláskor, boszorkánnyal való találkozáskor stb.

A beavatottak ráolvasásuk szövegét titokban tartották, ezért úgy mondták el, hogy más ne értse, ne hallja. A gyógyításról szóló történetek tele vannak ilyen mondatokkal: „Anyám ilyenkor ráimádkozott a gyerökre. Az imádságot magába mondta, így senki se tudta, mit imádkozott.” E.-né, ha támadása van valakinek „az ráolvas egyszer-két- szer, meggyógyul. Nem mondja meg, mit olvas. Elküld maga mellül mindenkit.” A bátyai K. Vincéné, mikor lovat gyógyított, kiküldött mindenkit az istállóból.,, Akkor végeztem, mentem haza. Azt mondtam, míg haza nem érek, addig az istállóba ne menjen be senki.”

„R-né azt mondta, hogy magába keli imádkozni úgy, hogy a levegőbül egy szussza- nást se szabad vonni” — vallotta egy homokmégyi asszony. (B. S. gyűjt.) „Ezeket az imádságokat egy szuszra mondta el. Semmi lélegzetet nem vött alatta” — mesélik egy gyógyítóról Szakmáron. (B. S. gyűjt.)

A szanki gyógyító „a betegnek ad imádságot, hogy végezze el, meg aki csinálja, annak is el kell végezni egy hiszekegyet, egy miatyánkot, üdvözletét. Ez az egész. Fő kő ajánlani, mer másképp hiába imádkozunk. Vagy a megholt híveknek, vagy márnák.” „Ajánlom ezt a kevés imádságot az ügyes-bajos betegek számára.” Letérdel. „De hiába ám, ha kételkedik benne.” T. Antal szerint „hinni kell annak is, akire rácsiholnak, meg aki csinálja, annak is”.

A gyógyító emberek általában szidják a boszorkányokat a ráolvasás előtt. A miskei ember pí. így: „Hu, kurvák teremtésit, jó megrontottátok a kislány lábát!” A bátyai Pajika dedó „megfenyegette többször bottal (a rosszakat). Többször ne próbáljatok eljönni!” Ugyancsak ő „megsimogatta a tehenet. Mondta neki: Te tehén, hát hol jártál te, hogy megbetegedtél?... És meg szokta fenyegetni: Megálljatok ti boszorkányok, a tejet elvittétek. Majd vigyázzatok, máskor ne gyertek ide, mer ellátom a bajotokat!” A beteg embert így vigasztalta: „Ne félj, többet tudok én még, mint azok, akik ezt csinálták!”„Mikor, gyütt Pajika dedó — mesélik — az vót a káromkodása »szuncemu nyegovo!« (azt a ragyogó napot!) Sapkája mindig a hóna alatt vót.” Sokszor így fogadta vendégét: „Tudom mér gyüttél. Eriggy haza! Nincs semmi baj! Mire hazaérsz játszani fog veled a csikó.” Vagy: „Tessék nyugodtan hazamenni, három nap múlva meggyógyul.” Meg szokta kérdezni a beteg jószág színét, jegyét, vagy hogy melyik csecsből folyik a rossz tej.

Az ordasi A. ZS. néhány éve így beszélt Besenczi Sándornak: „Neköm nem köll mögnézni az állatokat, csak mondja mög a gazdája, hogy a beteg állatnak a fülibe vagy a fenekibe vannak-e a kukacok. Majd három hajnal elválassza, lösznek-e benne . . . Nagyapám halálos ágyán adta nekem a tudományát.” Amikor Besenczi megkérdezte tőle, igaz-e, hogy D. I. öreg korában nem tudott gyógyítani, így válaszolt: „Igaz bizony, mer má öreg vót, és három hajnalokon nem tudta kiállni, hogy ne gyújtson tüzet. Lőhet, hogy azér nem sikerült neki, mer vizelt előtte, vagy szólt valamit a feleségihöz . ..”

76