Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Kiskunfélegyháza 200 éve város - Hegedűs András: Móra Ferenc ismeretlen Naplója
HEGEDŰS ANDRÁS MÓRA FERENC ISMERETLEN NAPLÓJA A Napió jelentősége, keletkezésének körülményei A napló a vallomás műfaja, benne az író maradéktalan, sok esetben kegyetlen őszinteséggel tárja fel lelkivilágát, életérzését. Móra Ferenc Naplója is ilyen nyílt, leplezetlenül őszinte emberi dokumentum. Köztudott, hogy írónk lírai alkat volt. Még epikai alkotásait is áthatotta — több változatban — a líraiság annyira, hogy ezek a tárgyias, objektív írások is hírt adtak Móra életének benső, szubjektív, rejtett problémáiról. Sokszor egy-egy reflexiója vagy megjegyzése is a hirtelen villanó fény erejével, élességével világította meg benső énje mélyebb rétegeit. Ennek a Naplónak a lírai jellegű életműben is különös jelentősége, sajátossága van. Móra első egyetemi éve idején, 1898 február 25-től április 21-ig írta életének döntő periódusában, a társadalmi, intellektuális élmények hatására. Az ekkor támadt érzéseket, gondolatokat, vívódásokat örökítette meg benne azok születése, keletkezése, forrongása, csatája pillanatában. Olvasás közben ma is megragad bennünket az érzések, gondolatok eleven fris- sesége, természetessége, forrósága. Ma is érzékeljük: nincs semmi szabályozó szándék vagy erő, az érzések, gondolatok gátlástalanul, korlát és fék nélkül szakadnak fel az író leikéből. Móra ilyen leplezetlen őszinteséggel még soha nem mutatta meg magát, mint ebben a Naplóban. Ez a Napló azért is fontos dokumentum, mert Móra új életérzése megjelenésének, kialakulásának hiteles dokumentuma. írónk a társadalmi, intellektuális élmények hatására ekkor szakít a régi életérzéssel, hittel, eszménnyel, s ekkor keresi, kutatja az újat. A lélek drámájáról, kemény csatájáról, megszenvedett kínjáról vallanak a Napló modatai. Ilyen összetettnek, komplikáltnak, kuszáltnak, ver- gődőnek soha máskor nem látjuk majd Mórát, mint most a Naplóban. Ez a Napló nemcsak egy ember életének dokumentuma, hanem egy kor, egy generáció, egy osztály fiainak dokumentuma is. A vidékről, a szegénység világából, a kiskunfélegyházi Daru utcából a századforduló idején a főváros egyetemére került, a kapitalizálódó nagyváros tülekedő világában vergődve, kínlódva helyét kereső Móra sorsa nem egyedi sors: így éltek, küszködtek, viaskodtak mindazok, akiknek volt képességük és különösen volt bátorságuk ahhoz, hogy útra keljenek a faluszéli szegények világából a tudomány várának meghódítására. A Naplót át-átszövik Móra szociális elesettségéről, kiszolgáltatottságáról panaszkodó kifakadásai. S ezeknek írónk akkori életében megvoltak a konkrét okai. Móra az egyetemi életet nagy nyomorúsággal, krajcáros szegénységgel kezdte 1897 szeptemberében. Sőt, az első havi lakbér, az index és az egyetemi köri tagdíj kifizetése után már húsz krajcárja sem maradt, amivel az érettségi bizonyítvány másolatának a hitelesítését kifizethette volna. Szeptember végén „kereset nélkül”, „könnyes szemekkel” kóborolt Budapest utcáin. Eleve azzal a szándékkal jött fel Pestre, hogy egyetemi tanulmányai idején állást szerez, eltartja magát, hiszen Kiskunfélegyházán élő öreg, betegeskedő szüleitől nem várhatott segítséget. Sőt, ő akarta támogatni a maradék erejével dolgozó foltozó szűcsöt és kenyérsütögető asszonyt. Végre szeptember végén — bátyja, a költő-tanár Móra István közbenjárására — Holló Lajos, a kiskunfélegyháziak függetlenségi országgyűlési követe alkalmazta korrektorként Magyarország című lapjánál. Ettől kezdve minden délutánját a „büdös, ólmos, mérges nyomdai levegőben” töltötte. 1897 őszén ezt írta Kiskunfélegyházára menyasszonyának: „Sokat dolgozom, keveset beszélek; a munka úgy elfoglal, hogy a szórakozásnak épen nem érzem szükségét.” „.. . majd leragadnak a szemeim afáradtságtul, annyit dolgoztam ma. Reggel nyolcztul tizenkettőig az egyetemen, fél óra alatt meg köll ebédelnem és fél egytől este féltízig a Magyarországnál dolgozok. Azt hiszem, karácsonyig megkeresek úgy 50—60 frtot, — hanem azt is természetesnek találhatod, hogy tíz felé már alig bírom a szemeim nyitva tartani.” Aztán szigorú takarékosságra is fogta magát. A szórakozásra sem ideje, sem kedve nem volt, nem is gondolt arra, hogy keservesen szerzett pénzét az olcsó örömök éjszakáin szétszórja. Lemondott az otthoni melegről is, novemberben úgy tervezte, hogy december elsejétől kezdi a fűtést. Gémberedett ujjait a lámpaüvegen vagy a gyertya lángjánál melegítette. Ez volt az az időszak, amikor a szoba hidege elől a Rókus-kórház földszinti konyhájának ablakaihoz menekült, „azoknak a rossz ablakain tódult ki a gőz, amely meleg is volt, ételszagé is”, fűtötte és jól is lakatta egyszerre őt. A gonosz téli isten rátalált Pesten is. Aztán nem gondolt arra sem, hogy változatosan és választékosán öltözködjék. Ruhaneműt alig vásárolt magának, pedig most hiányzott a téli kesztyűje, a kalapjáról pedig azt állapította meg, hogy az övénél szemétre valóbbat már nem igen lehet találni. Rendszerint csak egy pár cipője volt, s az is előfordult vele, hogy javításuk idején két napot is — harisnyába bújtatott lábbal — kényszerült otthon tartózkodnia. Takarékoskodott, nem magáért, hanem azért, hogy öreg szüleit támogatni, segíteni tudja. Persze, nem lehetett sokáig büntetlenül így élnie! A hajszolt étettempó, 34
