Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Második otthonunk
valamelyik szülőjével vagy testvérével alszik. A pihenést, a testi higiéniát hangsúlyozó felfogásunkra az érdekelteknek kb. kétharmada igent mond „itt egyedül fekszem az ágyon, nagyobb a hely”, egyharmada nemet: a családias érzést fölé rendeli a higiéniának. „Otthon nem kell (!) egyedül aludni”, „ketten alszunk egy ágyon és így jobb”, „jobb ízűt szoktam aludni a szüleimmel”, „a rekamén mind a négyen ott fekszünk, mind az egész család”. Nézetek, és ágyak különbözőek. „Otthon sezlonyon alszom.” Otthon „az ágyból lehet nézni a televíziót”. Az egyik tanyai gyermeknek a kollégiumi ágyról is a kisiskolás kora jut eszébe: „nem kell a nagy hidegben gyalogolni, itt helyben vagyunk”. A másik közmondást ír: „Mindenütt jó, de legjobb otthon.” A harmadik életrajzi tényt közöl: „otthon nevelkedtem fel”, a negyedik önérzeti sérelemnek gondolja a kollégiumi ágyat: otthon „a saját tulajdonunkban levőn alszom, és az más érzés”. Még a fekhely felől nézve is bonyolult valami a közérzet. (A kollégiumok mezőnyében Kecel és Jánoshalma áll a legrosszabbul, legjobban Soltvadkert. A két előbbi helyen a kollégistáknak csak 20, illetve 30 százaléka tartja jobbnak a kollégiumi fekhelyét. Soltvadkerten 76 százalék.) „HOGY ÉRZED MAGAD SZOBATÁRSAID KÖZÖTT?” Amikor ezek a gyermekek bejönnek a tanyáról, mindegyik egy kis individuum — mondják a nevelők. Sok történetet tudnak róluk. Az egyik megkóstolta a fogkrémet, többen hazavitték — megmutatni. Volt, aki meghemperedett a szőnyegen, mielőtt rálépett volna; amikor először állt életében zuhany alá, belekapaszkodott a csapba, és nem volt hajlandó átadni helyét az utána következőknek. Egy ötödikes fiú sírva fakadt, amikor először kellett volna felhúzni a paplanhuzatot: otthon sose csinált ilyent. Az újonnan bejöttek igyekeznek minél több húst kimerni a levesből, s nem törődnek azzal, hogy a többinek mi marad ... A kérdésre mind a 224-en válaszoltak. 169-en jól, ketten rosszul, 53-an tűrhetően érzik magukat szobatársaik között. Fiúk és lányok a létszámukhoz viszonyítva azonos arányban érzik magukat jól (100-ból 80, 124-ből 89), 1 fiú, 1 lány húzta alá a „rosszul” választ; viszont az 53 - magát tűrhetően érző — tanuló között 34 lány van a 19 fiú mellett. Pedagógusi tapasztalataim szerint ennek az a legvalószínűbb oka, hogy a lányok egymás közt sértődékenyebbek, mint a fiúk: érzékenyebben reagálnak az együttélés kényelmetlenségére, kellemetlenségeire. Harmadjára már nem kellett megmagyaráznom az egyszerű logikai összefüggést, hogy ok nélkül nincs okozat: az indokolás minden esetben fedi a választ. Az a feltűnő, hogy a megokolás kevés esetben függ össze a hálószoba alapvető rendeltetésével, az alvással. „Egyesek nem gondolnak arra, hogy mások pihennének.” „Nem tudok tőlük aludni.” „Sokszor vitáznak, és nem lehet tőlük nyugodtan beszélgetni vagy aludni.” Kétszázkét válasz megokolása primér közösségi élmény: 157 esetben pozitív, 45 esetben negatív előjellel. Úgy is mondhatnám, hogy a jó közérzet a közösségben szerzett jó (vagy jónak vélt) tapasztalatok eredménye, a rossz és tűrhető közérzet ennek a fordítottja. „Szeretnek a szobatársaim” — írja egy izsáki lány. Egy másik: „Nem szeretem őket, és ők sem szeretnek engem.” Ez a két véglet. A teljes azonosulás és teljes meghasonlás közé zsúfolódó élményárnyalatok, tapasztalati tartalmak bemutatása 52
