Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Második otthonunk
három tanuló közli, hogy „kevés” az étel. (Mindhárom nagyevő fiú.) A minőségről 219-en mondtak véleményt: 111 gyermeknek „ízletes”, 105-nek „nem mindig ízletes”, 3-nak „ízetlen” a koszt. „Változatos”-nak 185-en, „nem elég változatosának 21 -en, „egyhangúdnak ketten mondják. Csak a minőség ismérveit tekintve a két véglet Kisszállás és Jánoshalma. Kisszálláson a tanulók háromnegyedének (24-ből 18-nak) ízletes az étel; Jánoshalmán (49-ből 11-nek) egynegyedének sem, Kecelen egyharmadának. A többi kollégiumban kb. fele-fele arányban oszlanak meg a szavazatok az ízletes és nem mindig ízletes minősítés között. Mint ahogy a nagyevők véleménye nem, a túlságosan finnyásoké sem tekinthető reálisnak, de a 105 szavazat — a minőséget ért kritika — mégis becsmérlő a kollégiumi szakácsok tudományára; és igaz, amennyiben igaz a közfelfogás, miszerint a tömegélelmezés kondérjaiban nem lehet olyan jó ízeket főzni, mint az otthoni fazekakban. A nevelőknek azonban az a véleménye, hogy a kollégiumokban általában ízletesebb és változatosabb a menü, mint a tanyán. A bírálaton az értendő, hogy a másféle és másízű ételekhez szokott gyermek idegenkedik az új ételektől, az új ízektől és általában az otthonitól eltérő étkezési szokásoktól. Például van itt egy fiú, aki itt látott először vadast. Félretolta a tányért. „Miért nem eszel ?" — kérdezte a nevelő. „Nem szeretem.” „De hiszen meg sem kóstoltad.” „Akkor sem szeretem.” Némi unszolásra a fiú mégis megízlelte és megette a vadast. Másnap pedig megkérdezte a szakácsnőt, hogy mikor főz legközelebb „olyat”. A kérdőíven össze kellett hasonlítani a kollégiumi és az otthoni élelmezést. Mielőtt erre sor került volna, felhívtam a figyelmet, hogy ne a vasárnapi dínom- dánom legyen az összehasonlítási alap (amikor otthon a „gyerök”), hanem a hétköznapi sorkoszt!... Ám hiába bőséges és elegendő a kollégium főztje a tanulók 98 százalékának, hiába változatos 88 százalékának, amikor hasonlítják az otthonival (220-an), csak 46-an állítják (20 százalék), hogy a „kollégiumi a jobb”; 76-an (34 százalék) arra szavaznak, hogy „az otthoni a jobb”, és csak 103 gyermek szerint (46 százalék) egyforma! Ha igaza is van a nevelőknek abban, hogy a „jó” az ételre vonatkoztatva is relatív, a közérzet — a gyomor felőli megközelítésben — nem olyan jó, mint első látásra tűnik. Lehetséges, hogy sok gyermek ráérez a „provokációra”, amikor összehasonlításra szólítják — és ösztönösen is védi a családi fazekat a kollégiumi kon- dérral szemben. Például: egy hatgyermekes családból való lány (apja földmíves, alkalmi munkás) az „elegendő, ízletes, változatos” kombináció után is csak egyformának minősíti a kétféle élelmezést. A másik: a lehető legjobb bizonyítványt állítja ki a kollégiumiról („bőséges, ízletes, változatos”), és mégis az otthonit tartja jobbnak. A logikagyakori kisiklását bizonyítéknak tekintjük a misztikus, a „furcsa” kötelék erejére: arra, hogy a 3—4 éve távol élő gyermeket is erős szálak fűzik a családhoz. A kontroll másik eredménye sokkal prózaibb: a logikus, a kollégiumi élelmezést jobbnak minősítő válaszok alapján bizonyos, hogy a tanyai gyermekeknek legalább egynegyede otthon nem táplálkozik olyan jól, mint a kollégiumban. ÁGY ÉS KÖZÉRZET Mielőtt rátértünk volna arra a kérdésre, hogy „melyik fekhelyed a jobb?”, megegyeztünk: fekvőhely talán kettő sincs, amelyiken ugyanolyan jó alvás esnék. Azután 50
