Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 5-6. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - Szodfridt István: Táj - az idegen szemével
látogató azért jön oda, hogy természetest, valódit, eredetit lásson, akkor nem lenne-e célszerű kicsit elgondolkodni a bemutatott látnivaló ügyesebb összeállításán. Mit lehetne mégis bekapcsolni a látványosságok közé? Természeti érdekességeinket nem említem, mert csak szűkebb körben érdeklődnek iránta. Tudomásul kell ezt vennünk, mégha belül valami berzenkedik is ellene. Hadd idézzem egyik tapasztalatomat. Külföldi biológus szakos egyetemi hallgatókat kellett a pásztormúzeumhoz, majd az ősborókáshoz elvezetnem. A pásztormúzeumig ment is a dolog, de mikor felkerekedtünk, hogy elinduljunk az ősborókás felé, befutott egy külföldi csoport, megkezdődött a lovasbemutató, s az én biológusaim bizony nagyrészt ott ragadtak. Igaz, akik eljöttek velem az ősborókáshoz, azok nem bánták meg. Mert ritka természeti érdekességeket láthattak. A végén aztán még egy műsoron kívüli látványban is részesültek, abban, amikor a csikósok egyike, mutatványát befejezvén, visszavedlett közönséges alföldi fiatalemberré. Csakhogy mi éppen szerencsétlen pillanatban láttuk a metamorfózist. Akkor tudniillik, amikor a legényen még rajta volt a bőszájú ing, meg a kalap, de a lobogófehérgatya helyett már csak fekete klott alsónemű lengett az alfelén. A jelenetnek minden komikuma ellenére volt azért egy tanulsága: vigyázzunk az illúziókra, és ha rendezünk, valamit, ne tegyük mindjárt nevetségessé, még ha azt nem is a nagyközönség, hanem annak csak egy töredéke veszi észre. No de térjünk vissza az egyéb bemutatható látnivalókra. Több külföldi vendéggel megfordultam a csárda melletti üzletben. Társaságom asszonytagjai azonnal a színes kalocsai blúzokat nézegették. Ha nem is akartak vásárolni, élvezettel nézegették, csodálták a szép mintákat. Hát miért nem lehetne ezt valamilyen kisebb kiállítás keretében ügyesen és okosan bemutatni? Miért nem lehet ezekből ízelítőt adni ott, ahol megyénk idegenforgalmának java zajlik? Vessünk reálisan számot: megyénkben vannak látnivalók, érdekességek, de egymástól bizony elég távol esnek. Kevés ember szánja rá magát, hogy mind felkeresse őket. Gondolok a halasi csipkére, a kalocsai pingáló- asszonyok, a népi fafaragók munkáira és még sorolhatnám. Miért ne lehetne ezekből egy kis bemutatót tartani Ha aztán egyik-másik látogatónak megtetszik valami, és pénze is van hozzá, menjen a kereskedelemhez. Kellő magyarázattal és a környezet ízléses elrendezésével színessé, változatosabbá tehetnők a bugaci kirándulás programját, és ráadásul olyat is becsempésznénk az odalátogató szeme elé, ami a romantikus élmények és romantikus hatások mellett népművészetet, igazi művészetet jelent. Vagyis jól beleiIlenék a „csak természetest, csak eredetit” elgondolásba. Távlatban talán az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy tanya idegenforgalmi vendégszállássá váljék. Ma már az ilyennek is van keletje; a városi ember időnként csömöre, a technikai civilizáció iránt érzett undora hozta létre. Alpesi falusi házak jutnak lakókhoz ily módon, és miért ne lehetne ezt is megkísérelni Bugacon, a pusztai környezetben. Aztán többet kell törődnünk természeti értékeink megőrzésével, a táji jelleg megtartásával is. Nehogy idő előtt eltűnjenek azok a valóban jellemző tájak, amelyek természetbúvárnak, kirándulónak egyaránt vonzók. Ha előbb némi borúlátással írtam a természeti érdekességek bemutatásáról, nem jelenti azt, ne hinnék ezek jövőjében. Egy kedvezőtlen összehasonlítási lehetőség — lovasbemutató vagy ősborókás — a jövőben sem billen majd az ősborókás javára. De ha a lovasmutatvány odacsalta látogatónak kíváncsisága kielégültével még újabb színfoltot ajánlunk, akkor ez sem lenne olyan reménytelen dolog. Csakhogy ezt némileg szervezni is kellene és mindenképpen avatott vezetőket kiképezni, akik megfelelő nyelvtudással tudják közvetíteni értékeink ismertetését. Sokféle a teendő. Szétaprózott, elszigetelt törekvések hozhatnak eredményt, de teljes egészet soha. Egységes szervezet, egységes irányítás kellene tehát, amelyik össze 72
