Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 5-6. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Szeszmesterek (Szociográfia a tiltott pálinkafőzésről)

Meddig nőnek a jegenyék?

Okfejtésünkből az következik, hogy nincs rossz világ a maszekokra. A téesz-tenger kis szigetecskéin, a szőlős, gyümölcsös szakszövetkezeti körzetekben mediterrán klíma uralkodik. Bár ,, a szőlőtermelés nincs a helyére téve” sok minden meg van engedve. Akiből nem hiányzik a vállalkozó kedv s szellem a bor- meg a pálinkakonjunktúrát kihasználni — ami az állam szabályzó, ellenőrző pozícióinak gyengülése következtében túlontúl kihasználható —, annak nincs oka panaszra. Aki bírja, marja.

Én megértem, hogy a hordók és üstök körül szorgoskodó földmívesek és nem földmívesek kételkednek a jövendőről való szózatokban. Tulajdonképpen nem a szakszövetkezet jövőjében kételkednek ők: azt nem hiszik, hogy a gyanúsan szép maszekjelennek távlatai volnának a szakszövetkezet égisze alatt.

Józan helyzetérzékük azt sugallja, hogy az állam másképpen képzeli polgárai boldogulását, mint ahogyan ők most boldogulnak, és ahogy a jövőben is boldogulni szeretnének. Érzik ők létük anakronizmusait s tudják, hogy életformájukra — felelőssége tudatában — senki sem adhat hosszú lejáratú garanciát. Történelmileg jól megalapozott éberségüket aligha tompítja, hogy az Állam Elvtárs most nagyvonalú velük szemben; hogy a törvénytevésben minduntalan javukra téved; hogy csak tessék-lássék bünteti húzásaikat; hogy a hozzájuk való viszonyában minden elődjénél türelmesebb. Érzik ők a lelkűk legmélyén, hogy a hallgatólagos kompromisszum felülvizsgálása, az íratlan preferenciák visszavonása, a haszonforrások ellenőrzése és szabályozása, nemkülönben a kilengések szigorú megtorlása is elhatározás dolga: jól végiggondolt közgazdasági, jogi, politikai intézkedésekkel elhalványítható a maszekoázisok szépsége.

Véleményünk szerint az út — ha vargabetűkön át is — errefelé vezet. Ők, maguk is erre kanyarítják: a kapzsiságukkal, mértéket nem ismerő mohóságukkal, a maszekélet farkastörvényeivel. És errefelé kanyarítja a szigeteiket ma még irigy tisztelettel, de holnap talán már ádáz ellenszenvvel figyelő közvélemény. „Ezek mindenkit zsebre vágnak”, „óriási összeköttetéseik vannak”, „nagyon messzire ér a kezük” — ilyen véleményeket jegyeztem le, mióta bor- és pálinkaügyekben utazom.

Ebben a világban ma is a vagyon az egyetlen embermérő érték, s a vagyonszerzés a legfőbb életcél. Hallottam, hogy némely dörzsölt szőlősgazda „balatonmelléki” gyanánt adja el Kiskőrös melléki borait: büntetlenül. Egy soltvadkerti maszek hajlamos volna milliós befektetéssel magánszeszfőzdét létesíteni, ha kapna rá engedélyt . . . Az alkohollal foglalkozók tudatában a progresszív termelőtevékenység és a harácsolás inkább kiegészíti, mint kizárja egymást: a borpancsolás, a zugfőzés, az üzérkedés, az orgazdaság és a többi lelemény, amely a törvényt kijátszva s a társadalom rovására gyarapítja a magánvagyont — a természetes, erkölcsös. Ebben a közegben szánalmas, lenézett ember az, aki csak munkából él, aki nem machinál; és gyanús is, mert valószínűleg ő olyan „irigy”, „elvetemült”, hogy jelentgeti a szomszédait, a „törekvőket”, az „életrevalókat”. Jellemző e torz életfilozófia szuggesztív erejére és fertőző mivoltára, hogy olykor-olykor haladó világnézetű emberek is hatása alá kerülnek: nem tesznek különbséget a „jó” és a „rossz” között. Azután következik a kitüntetések, a dicsérő oklevelek, elismerések bíróság előtti mutogatása s a kétes hitelű, szánom-bánom, hogy „csak most az egyszer kíséreltem meg ...”

E vagyon központú községek számos visszataszító életjelensége közt az agresszivitás a legszembetűnőbb. Aki a feljelentő hírébe keveredik — mindegy, hogy okkal vagy ok nélkül—, az a megveretéstől a bevádolásig minden zaklatásnak ki van téve. Anyag- gyűjtés közben gyakran tapasztaltam a zugfőzdések zsarnokoskodását, a környezet fölötti uralmát.

61