Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 5-6. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Szeszmesterek (Szociográfia a tiltott pálinkafőzésről)
ZÁM TIBOR SZESZMESTEREK SZOCIOGRÁFIA A TILTOTT PÁLINKAFŐZÉSRŐL A mezőőrtől a pénzügyőrig és a közgazdászig mindenki egyetért abban, hogy a zugpálinkafőzés terjed. (Családi szükségletre a városi bérházakban is főzögetnek már.) Információim alapján az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a zugfőzés hovatovább társadalmi méreteket ölt; a mennyiségi növekedés itt is minőségi változást hordoz, mint azt a borhamisításnál láttuk; aféle tart, hogy üldözött cselekményből megtűrt cselekménnyé váljék. A gazdaságtörténeti múlt itt is háttere a jelenben érlelődő folyamatnak. Az elaprózott és „kétszintes” (gyümölcsfákkal tűzdelt) szőlőbirtokhoz itt majdnem annyira hozzátartozott a „kisüst”, mint a kemence. Azért csak majdnem, mert az állam a múltban is üldözte, büntette a házi szeszfőzést. A visszatartástól függetlenül mégis apáról fiúra szállt a szeszfőzés tudománya. Ha erről beszélünk — mondják —, folyamatot értsünk. Úgy kárhoztassuk, hogy értelmét a gazdálkodásban ne tagadjuk, mert akkor még erős volt az önellátás kényszere, ingere. Azután a politikai jelentését se tagadjuk: a fináncot kijátszani ellenzéki magatartásnak és hazafias cselekedetnek számított. Ne feledjük a tanyavilágot sem, amely a maga áttekinthetetlen, ellenőrizhetetlen közegében meghonosodott termelői hagyományokat és szokásokat könnyen átörökíthette a jelenbe. A kecskeméti, a kiskőrösi, a kiskunfélegyházi, a kiskunhalasi járás népének a 40%-a jelenleg is tanyalakó, a tanyák száma is több tízezer. Ettől a pálinkafőzés jelenlegi, soha nem tapasztalt felvirágzása láttán nem tekinthetünk el. Pálinkafőzők tündöklése A szakszövetkezeti életformában továbbélő termelői magatartást a borhamisítás hátterében említettük. Az életforma alapelvét („Élj, ahogy lehet, meg ahogy tudsz”) mégis újra idézzük, hogy egy lényeges különbségre rámutassunk. Arra, hogy a szolid, a mértéktartó borhamisítás — ha az irigy szomszéd fel nem jelenti a hamisítót — hallgatólagosan beilleszthető a gazdálkodásba, az államilag jóváhagyott életlehetőségek közé. A pálinkafőzést azonban a szeszmonopólium kizárja onnan. Aki alágyújt az üstnek („élek, ahogy tudok” jelszóval), az egyértelműen szembe találja magát a törvénnyel. A jogi tilalmaknak azonban nincs ökonómiai fedezetük; a termelést, a termelői reagálást döntően meghatározó közgazdasági szabályozás inkább ösztönöz a tilalom megszegésére, mint betartására. A költségszámításból ez nyomban kitűnik. A termelői főzés minden literjét 35 forint adó és 7,50 forint főzési díj terheli. Ha a hullott gyümölcs összeszedését, a cefre érlelését, a fuvart, a ráfordított időt is felszámoljuk, a termelőnek legalább 60—70 forintjába van egy liter pálinka — aminek a zugpiaci ára 40—50 forint. Ha a termelőnek nincs szüksége tömény italra, vagy a fa alatt hagyja a hullott gyümölcsöt, és kiönti a törkölyt, a seprőt. (Esetleg bort csinál belőle.) Ha szüksége van a pálinkára, vagy beállít egy üstöt, vagy külcsönöz egyet. A pénzügyőrök tudomása szerint a bócsai és a bugaci tanyavilágban némelyik ember 3—4 főző készüléket is vándorokat. Más oldalról az állami kereskedelem magasra srófolt árai éreztetik hatásukat. Valószínű, hogy a gyakori áremelések az alacsonyabb alkoholtartalmú és viszonylag olcsóbb 51
