Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 4. szám - MŰHELY - Halász Géza Ferenc: Zsigray Julianna - egy beszélgetés tükrében

oldalúnak tetszik, amit mondok, hiszen másfajta előjelű, nem is olyan régen festett idiIlekről ugyancsak tudunk valamennyien. De ha egy esetet ábrázol valaki, ez a műalkotás öntörvényű világában mégis csak az általános érvényűség illúzióját kelti.

— Amit ezzel kapcsolatban megírtam, az abban az esetben igaz volt. A két világban viszont — amelynek a folytatásával nem tudtam elkészülni

— megírtam, hogy lopott a magtáros, hozzátéve: égből leszállt angyalnak kellene lennie, hogy ne lopjon. Az élete másképp elviselhetetlen. Ezt a részt a lektor úgy kihúzta, mint a pinty. Egyes helyeken valóban irtózatos nyomor volt.

— Inkább zömében, nem?

— Hát igen. Darányi Ignác nevéhez — földművelésügyi miniszter korából

— kapcsolódott egy törvény a gazdasági cselédek helyzetéről. Ez kimondta, hogy nem szabad több családot egy közös szobába tenni. No most, én láttam több helyet, ahol ezt megvalósították.

— A kérdés annál is inkább izgalmas, mert alapvetővé váló követelmény, hogy sok szempontból nézzen szét az ember, mielőtt nyomdába ad valamit. Egy-két esettől ne hagyja magát megtéveszteni.

— Ez föltétlenül igaz. Nemrég olvastam Bihari Klára egyik művét, amelyben a hősnő hivatalsegéd édesapjának minden nap meg kellett csókolnia a hivatalfőnök kezét. Vérfagyasztó! Én ilyenekről nem tudtam. Pedig keresztnevemen szólítottak a nyomdászok; sosem vezetett tetteimben a távolság- tartás. Igaz viszont, hogy másféle, a muzsikusok, filmesek- és festők társadalmi körében forogtam.

— Miképp kategorizálná a legtöbb regényét?

— Társasági regények, a pesti társasági életről. Azt hiszem, kivehető, hogy nem valami elragadóak ezek a figurák.

— Mi volt az oka, hogy áttért az életrajzi regényekre?

— A történelem mindig nagyon érdekelt. Alapvető zenei műveltséggel indultam útnak, és sok jó muzsikust ismertem, ami alapot adott a zenei témák feldolgozásához. Amikor minden szükséges adat együtt van, látom a jeleneteket, és a szereplőim élni, beszélni kezdenek.

— Mi a célja az ilyen művek írásakor?

— Nagyon érdekel a korrajz, szeretném érzékeltetni elmúlt korok hangulatát. Tudom, hogy bűnöm, hogy túl aprólékosan leírom a szobaberendezéseket, öltözékeket. Az olvasó úgy érezheti, ilyen már volt. Igyekszem úgy megszólaltatni a szereplőimet, ahogy régen beszéltek. A kiskunhalasi múzeumban egyébként óriási anyagra, kézzel írt naplók és titokban terjesztett versek gyűjteményére bukkantam. Annyira mai, friss a stílusuk, hogy szinte félek, túl régies nyelvezetet használok a történelmi regényekben. Megtaláltam az egyik ősöm beszédét is, aki felszólalt a klerikarizmus ellen, a XVIII. század végén.

— Miképp minősítené a felnőttek számára szánt magyar életrajzi és ismeretterjesztő irodalmat?

— Kevésbé jól népszerűsítjük nemzeti hőseinket, akikre büszkék lehetünk, mint például a külföldiek teszik.

— Hány évesek lehetnek a legrajongóbb olvasói?

— Vannak egészen fiatalok és idősebbek, nyugdíjasok is. Széles a skála. Egy nagymama odaadta két lányunokájának — mindketten építészek — a Szűts Marát. Azzal adták vissza, nem értjük miért van úgy oda érte a nagyi. Amikor megtudtam az esetet, azt mondtam, hogy én sem értem, fiaim.

81