Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 4. szám - Raffai Sarolta: Morzsahegyek (Kisregény, III. rész)
RAFFAI SAROLTA MORZSAHEGYEK Kisregény, III. rész A vasárnapok megpörgetik az elmúlt hetet, mindenestől valami istenverte, vak szakadékba szédítik, hogy mindig újnak és mindig ismeretlennek adjanak helyet. Ezért tűnnek alattomosaknak a napok, hunyorognak sunyin a kora reggelek — a január egyértelmű tisztasága odavan. Olvadtan lucskos a város. Anya nem beszél: cseveg. Társalog felszínesen, könnyedén, kedvesen, tekintete tétova, ajka szomorú. Keze nyugodni képtelen, céltalanul és értelmetlenül motoz, ujja még mindig mezítelen. Gyurka bácsi puha léptei elvesztek, szétfoszlottak, szinte nem is voltak. Nyomát a lakásban nem őrizték meg a tárgyak, csupán az élők. Anya tétova tekintetében, köny- nyen fáradó mozdulataiban, s a Fiú szorongásaiban valahogy öröknek, múlhatatlannak tűnik nem is ő, inkább a hiánya — dehát Anya nem beszél. S minél több hét fordul a jelen süppedékeiből a volt viszonylagos rendjébe, annál képtelenebbnek látszik, hogy a szavak józansága tetemre hívhassa őt, a Puhaléptűt, az elmúlt-megszakadt barátságot s főként megszűntének okát. A Fiú is hallgat, csupán társalog. — Csókolom, Anya. Puszi, puszi. Hogy s mint? Anya ajkán fintorrá sikeredik az odapittyentett mosoly. — Köszönöm. Ez a nap is elmúlt. Csönd. Majd könnyedén teszi hozzá, a továbbiakat kivédeni: — Egészen jól múlt el. Az olajkivonatokkal semmi baj, szédületes pénzeket hozhat. A főnökség komoly megrendelésekre számít. Nem így mondja: Gyurka bácsi. A főnökség — így mondja. — Azt a . . . paprika-izét gondolod? — Persze. — Igyekszik nagyon elégedettnek látszani. — És nálatok? — Melózgatunk, melózgatunk, megszakadni nem kell — mondja a Fiú hányaveti módon, megnyugtatóan. S Anya nem kénytelen az elfoglaltságot nagyítóval keresgélni, hogy a további beszélgetés kényszere elől kitérjen — az elfoglaltság magától kínálkozik. Még a javítani való holmit is úgy vonja ölébe, amint a százas égők sugárzásába ül, olyan gonddal, olyan figyelemmel, hogy látni: védekezik. Ajka mozgásával jelzi a tű útját — a Fiú érti, s nem bántja őt. Anya föllélegzik: hálás. Az estéket többnyire a Fiú szobájában töltik hallgatagon, ki-ki végzi a maga munkáját — ki-ki a maga gondolataival bíbelődik. Ha el is fogják egymás pillantását, a szemek csupán zavart tükröznek. Anyán újraéledő gyámoltalansága a kéreg, a Fiú körül a felnőttek világába még nem tartozók félszeg szemérme: közeledni képtelen. Langyos légáramlatokkal nyitott az idei február: a hópamatok már csak az árkok mélyein kornyadoznak, s az utcák északra néző oldalán. A háztetők mezítelenek, foltokban párologtatják el a tél nedvességét. Lecsupaszodnak a fák, széttárulkozó ágaik 3
