Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Cserje Zsuzsa: Megújhodó színjátszás Kecskeméten
HÉVÍZI ÉVA: OSZLOPFŐ MEGÚJHODÓ SZÍNJÁTSZÁS KECSKEMÉTEN Egy színház életében minden korszaknak megvan a maga jellegzetessége. Ha a színház korszerű akar lenni, lépést kell tartania a társadalom mozgásával, jelenségeinek, problémáinak megértésével, azokra intenzíven kell reagálni a színházművészet formanyelvének meg-megújuló kifejezési eszközeivel. Az 1949—50-es évadban az államosított kecskeméti színház sorra mutatta be a klasszikus orosz és szovjet drámairodalom kiváló alkotásait, de egyúttal sematikus termékeit is. 1958-tól az elmúlt évekig egészséges művészi fejlődésnek voltunk tanúi, mert a sokoldalúság jellemezte a színház munkáját és műsortervét. Színre került az elmúlt tizenöt év alatt a klasszikus és kortárs, nyugati és szocialista dráma- irodalom számos jelentős alkotása. S különösen sokat tett a színház a mai magyar dráma felvirágoztatásáért; büszkén emlegetheti a forró hangulatú ősbemutatókat; Raffai: Egyszál magamjának vagy a Diplomásoknak sikeres előadásait. A kortárs magyar drámairodalom színe-java színpadot kapott: Illyés Gyula, Németh László, Szakonyi Károly, Galgóczi Erzsébet, Végh Antal, Gyárfás Miklós neve fémjelzi a sort. Az idei évad első magyar bemutatója, Kertész Ákos Névnapja ezt a hagyományt folytatja. Kertész a Makra nagysikerű regénye, majd annak színpadi változata után írta meg a Névnapot, mely igen fontos, mindennapjainkat közvetlenül érintő kérdést taglal: Miért él az emberek bizonyos rétege (ma és itt a szocializmusban) lehetőségei alatt, miért nem próbál kitörni a megszokás bilincseiből; miért éri be látszatörömökkel, ezáltal elvesztve az önmegvalósítás jobb lehetőségeit? A színmű Víg Gusztávnéja ráébred, hogy másképp is lehetne élni. Ezt a felismerést próbálja megosztani férjével egy boldogabbnak ígérkező életforma reményében. De Víg Gusztávot környezete és előítéletei visz- szarántják eddigi élete kis stílű hazugságaiba. Kertész igazi embereket, ismert típusokat és valósághű helyzeteket teremt, hőseit nem kezeli elnézéssel; nem szánalmat, inkább dühös indulatot érez irántuk. Ismeri ezt a világot a mély élmény szintjén, ezt a mosogatólészagú, mindennapi munkától, gyerek- neveléstől fáradt, álmos, szegényes örömökkel terhes világot, s jobbat kíván ennél, tartalmasabbat, igazabbat. Rendkívüli érzékenységgel szól mai életünk egyik ellentmondásos és égető jelenségéről. A két évvel ezelőtti Hamlet, majd a III. Richard után most a Troilus és Cressida került színre Shakespeare drámáiból. Rezignált hang szólal meg itt mindenféle negatív emberi tulajdonságokról, hiúságról és becsvágyról, a háború pusztító, s az emberi lelket torzító hatásáról. Minden cselekedet visz- szájára fordul, a véresszájú Thersites, a háború kénytelen tanúja ítélkezik minden és mindenki fölött 94
