Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 3. szám - MŰHELY - Ördögh Szilveszter: Perújítás önismeretünk ügyében

a magam számára eligazodni a dolgok logikáján — vagy logikátlanságán . . De nem csupán „eligazodás”, hanem eligazítás is. Hiszen ezért — ezért is! — fog tollat az író. „...amikor én történelmi tárgyat választottam... azért tettem, hogy... a múltról beszélve a mához szóljak, vagyis, bizonyos megfigyeléseket — ezek a dolgok természeténél fogva elsősorban erkölcsiek lesznek — közvetítsek a mai olvasó számára . ..” S mindezt azért, hogy „jobban ismerjük önmagunkat”! Hogy az önismeret (egyéni és közösségi) miért nélkülözhetetlen alapvetés, úgy hiszem, szükségtelen indokolni. S hogy e célnak miért az 1848—49-es szabadságharc felel meg leginkább?! Nyilván azért, mert jelentőségében (főként potenciálisan) ez volt az egyik legnagyobb nemzeti megmozdulás történelmünk során, s azért is, mert minden babérkoszorús szobor és emléktábla ellenére itt lappang a legtöbb kérdőjel. Tegyük hozzá: szükségképpen. S ha ezeket a kérdéseket nem válaszoljuk meg, a bonyodalmakat nem oldjuk meg a valósághoz leghívebb megközelítéssel — és őszinte, manipulálatlan szigorú szándékkal —, akkor végzetes hiba kérgesedhet önismeretünkbe. (Mert aligha lehet elképzelni nagyobb egyéni és kollektív vétséget abban a társadalomban, melyben megadatik a tudás mindenkinek, mint a téves, hamisan rögződő önismeret.)

Ezért választotta Mocsár a feledett gyémántpert mondandója ürügyéül. Mert benne rejlik —általa kibontható „egy nagy nemzeti küzdelem jellemdrámája”. Innen a perújítás szándéka. Tisztán látni és láttatni a múltban, hogy magunkat is tisztán, tévedés nélkül láthassuka jelenben—a jövő távlatában. Ezért vizsgálódik Mocsár

........valamifajta történetszociológiai, történetszociográfiai módszerrel” — mint maga is írja, megnevezvén műfaját. Történelemszociográfia. Tehát ekként kell olvasni, mégha az elnevezés „mesterkéltnek” hat is. (Nem is kell ekként olvasni — meggyőződésem, hogy másként nem is lehet.) Mindent, mi segíthet, fölhasznál. Tömérdek dokumentumot — gyakran olyat, amit alig vagy egyáltalán nem ismerünk (a könyvet olvasván érzi az ember, mennyire hiányzanak a korszak nagyjainak visszaemlékezései új, hozzáférhető kiadásban!) —, a képzelet rekonstrukcióját, mendemondát, legendát. Tényeket — azokat is, melyeket az elfojtott indulat talált ki, s azokat is, melyeket az elfojtott indulat akart mindörökre eltemetni. Tabula rasa-t akar, hogy az „összegubancolódott” „dolgok-témák-törekvések” újramegvizsgálva tisztáztassanak.

Tulajdonképpen — Madarász László reflektorfénybe állításán kívül — nem mond ki eredeti felfedezést. Tehát nem csiricsárés botránykeltés végett íródott a mű. Nem azt akarja bizonyítani, hogy Kossuthnak vagy Görgeynek volt igaza. (A szabadság- harcnak ez az „aspektusa” már valóban „agyonrágatott” számtalan műben. Hol így, hol úgy. S mikor miért így vagy úgy.) Mocsár a valószerű igazságot kutatja. Tézist— antitézist elemezvén szintetizálni igyekszik. Nem fogad el semmit — lett-légyen bár kimondva—leírva tekintély által is (Kemény Zsigmond, a kiváló író politikai szerepe, Jókai „átváltozása” stb.) —, miről saját maga pörölve önnönmagával (névtelen vitapartnerével) meg nem győződött. (Milyen régi Descartes-i igazság ez a módszer!) Ahol tények hibáznak, oda írói képzelete, lélektani ismerete áll segítségül (Görgey pálfordulásának meggyőző bizonyítása). Nem kímél senkit. Nem hallgatja el senki hibáit, sem erényeit. (Az olvasót — legalább is engem — néha kétségbeejtő helyzetbe hozott a kegyetlen tényeket sorolva. Hogy döntsem el végül: valóban áruló Görgey, valóban hős Kossuth, s mi legyen Madarásszal, és Kemény Zsigmond, és Jókai és Leinin- gen és sorolhatnám még. Mert Mocsár látszólag szenvtelen objektivitással teríti elénk pro és kontra a tényeket. Kossuth tragikusan későn érkező taktikai tanácsait Görgey- hez, Görgey mételyeződő lelkivilágát, Kossuth ellentmondásos —sokszor bizony egyáltalán nem forradalmi — intézkedéseit, taktikázásait, Madarász tehetetlen forradal- miságát, a rendőrminiszter körül kialakult konstruált, „koncepciós” pert, a perben a hangadókat s azok érdekeit. (Nem véletlen, ha néhányan csak a Rajk-per analógiá80