Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám - Csák Gyula: Rézkilincs (Regényrészlet)

A szétosztott huszonhárom papír közül tizenkilenc került elő s hármat ebből is üresen adtak vissza. További egy azért minősült érvénytelennek, mert a kérdezett fél csupán annyit írt az ívre: „Egy őszinte válasz: meny az anyádba a hűje kérdésedéi!!”

A selejtezés után megmaradt további tizenöt űrlap viszont tökéletesen megfelelt András várakozásainak. Statisztikai átlagszámításokat végzett, diagrammokat szerkesztett s jó három órai elmélyült munka után kellemes fáradtsággal állt fel íróasztalától. Nyújtózott és — amennyire lehetett az odatömött papíroktól — megnyitotta az ablakot, hogy beáradjon a friss levegő és az üzem zaja.

Úgy gondolta: pompás munkát végzett. A kapott adatok alapján világosan felrajzolható az egész helyzet, minden szükséges komponenssel. Most már pusztán az automatikusan kínálkozó intézkedéseket kell életbe léptetni és minőségi fordulat áll elő.

Csábította a feladat, hogy konkrét javaslatait is megfogalmazza, de túl fáradtnak érezte magát.

Nyugtalan álma volt. Iszapbirkózást bonyolított egy ismeretlen lénnyel és arra ébredt, hogy fázik a feje.

Följebb húzta magán a gyűrött és nyirkos takarót. Úgy tűnt, mintha folytatódnék zavaros álma. A különös birkózást kísérő lárma nem halt el, sőt: mindinkább határozottá vált. S egyszer csak iszonyú sikítást hallott:

— Gyilkosok!

Összerezzent, mert a sikoly húga hangját idézte. Rögtön ezután Brigitta jellegzetes, bár eltorzult kacaját hallotta, s most már bizonyos volt benne, hogy nem álmodik. Felpattant és az ablakhoz ugrott. Rendőrautó állt a villa kertjében és egy cigarettaparázs izzott fel mellette. A lárma a villába húzódott. András az ajtóhoz sietett és megnyitotta.

Az első emeleti szalon irányából — ma is társalgónak használták — fojtott beszéd, majd dulakodás zaja hatolt el hozzá.

— Ne csinálj botrányt, könyörgöm, fékezd magad — hangzott anyja suttogása, aztán ismét Brigitta kiabálása töltötte be a csendet. Olyan hihetetlenül mocskos trágárságokat rikácsolt, hogy András gyorsan becsukta az ajtót és elakadt lélegzettel bámult a semmibe néhány pillanatig.

„Részeg, vagy megőrült...” — villant át rajta, s remegő térdekkel botorkált össze-vissza, amíg ráakadt köntösére. „De hogy került ide...?”

Újra megnyitotta az ajtót és hallgatózott. Úgy tűnt, mintha anyja szobájából neszek érkeztek volna.

Ez idő szerint a kétemeletes ház tetőterasza melletti részben lakott András. Ezt a helyiséget eredetileg ruhaszárítónak s lomtárnak használták. Abban az időben volt ez így, amikor Brigittával együtt a szalon melletti két gyerekszobában élték gondtalan életüket. Akkoriban síléceket, szánkókat s efféléket tároltak itt, később pedig itt rendeztek be neki egy barkácsműhelyt. Miután azonban Brigitta férjhez ment, végleg idehúzódott András, mert ezt a szobát egy melléklépcsőn át külön bejáraton is meg lehetett közelíteni. Méltányolták szülei a szempontot, hogy felnőtt fiuk rendelkezhessék a magánéletéhez szükséges feltételekkel, csupán akörül támadt huzakodás, hogy András egy laktanya ridegségét honosította meg, elutasítván a szőnyeget, képeket és általában a jólét ismert kényelmi berendezéseit.

Leóvakodott a recsegő deszkalépcsőn a második emeletre, ahol szülei laktak s a tompa fényű vastag szőnyeggel borított folyosón anyja szobájához sietett. Egész teste nedves volt, olyannyira, hogy szemébe folyt homlokáról a veríték.

24