Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 3. szám - Gál István: Babits ódái Adyhoz és Móriczhoz

Ragyogj, gyémánt, ragyogj, szükség van a fényre,

szegény őrült asszony útjai elébe;

mert anyánk ő s a miénk minden vesztesége.

Külön figyelemre méltó a vers elhelyezése a Sziget és Tenger című kötetben. Előtte két rendkívül fontos vers: „A jobbak elmaradnak” és a „Petőfi koszorúi”. Mind a kettő az ellenforradalmi terror teljes helyzetképe és kritikája.

Az elsőben ezeket írja:

Csak mint a fuldoklóét ujja csücske, áldozat bárányáét szalagok, csak mint hegedhetetlen sebnyílások, minket lekötve tart egy furcsa léthez mágus Szokás vagy szoktatós Remény: álmodunk és vergődünk álmainkban.

Húsunkba tépünk, mint az elvarázsolt; némák Vagyunk és süketek; a vér betölti szánkat, vér kavarg fülünkben.

A Petőfi koszorúi-ban pedig az ismert sorok:

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar, de ma már maga sem tudja, hogy mit akar: talány zaja, csöndje és úgy támolyog az idők sikátorán, mint átvezetett rab a fogház udvarán börtönből börtönbe.

A gyémántszóró asszony után pedig a Vers, apostolokról következik.

Ebben így zokog:

Az Anti krisztusok megsokasodtak ...

A Szentléleknek gőze megapadt ma tartányaink’ betömte az aludt vér, tudásunk megfogy, házaink omolnak és gépeink, mint szíveink, kihűlnek.

Babits költeményének első változata félreérthetetlenül él az óda klasszikus szabályaival, mindenekelőtt a személyes megszólítással a bevezetésben:

Ragyogj aki fény vagy

Bizony, Móricz Zsigmond, szükség van a fényre

Ez a vers alapgondolata. A fény: a gyémánt, maga Móricz Zsigmond. Ezt a fénytadó gyémántot szórja el az őrült asszony, aki nem más, mint Hungária. Hungária: „Anyánk ő s a mienk minden vesztesége.” Az ellenforradalom éveit „a Történet éjjé”-nek, „a vad Idők útjá”-nak nevezi. A történelem sodra az első változatban folyam, ennek partján hevernek a kavicsok, az írók; „folyó megőrült! úttalan utakra téved” stb., a követ11