Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - Csák Gyula: Rézkilincs (Regényrészlet)
Andrásban is, feleségében is, most mégis zavaróan hatott féktelen gyalázkodása. ,,Dög”-nek nevezte anyósát és többször megismételte: „Bírom az ilyen szocialista urakat!” — Tudod, mit csinált? — hadonászott András orra előtt. — Levittük a gyereket anyámékhoz, mert itt nem lehet tőle dolgozni, erre a vén tyúk odautazott, de nem ment be, hanem a sofőrtől küldött be két kiló banánt és utasította, hogy hozza ki a gyereket. Apámék aztán beintettek neki. Gondolhatod ... Naná! Ha én büdös vagyok — unoka sincs! „Szegény mama” — futott át Andráson. Időközben átöltözött Brigitta s ruhájával együtt megváltozott a viselkedése is. Valamilyen érthetetlen szeszélytől színházi ragyogáséra váltotta slampos gönceit; rengeteg láncával, fityegőivei úgy festett, mint egy barbár királynő a rabszolgák között. „Van benne valami túlérett... Valami különös ízű és alakú gyümölcs” — gondolta András. — Hé, kopaszkám! — kiáltott rá valaki. — Te, te!... Dobj ide egy cigarettát! — Andris — énekelte húga. — Neked szóltak... Barna hajú, kemény szájú, önhitt mosolyú fiatalember emelkedett fel húga mellől a priccsről és Andráshoz sétált, aki szétszórt párnák, befőttesüvegek és cigarettásdobozok között kókadozott egy másik táborhelyen. — Azt hittem: látsz is, ha nézel — mondta a barna hajú. Nyers tenorhangon beszélt. Lehajolt egy cigarettáért, majd kiegyenesedve megállt András fölött még egy pillanatig. Arrogánsán fénylettek szemei, gúny volt bennük és szüntelen támadókészség. Izmos lábszára és combja majd szétrepesztette a szürke, némileg elkoszolt vászonnadrágot. Vörös színű, buggyanós ujjú selyeminget viselt, miáltal nőiesnek hatott; a bőrére tapadó selyem alól azonban kegyetlen testi erő áradt. Visszasétált helyére és leheveredett. — Mért nem jössz ide? — szólt Andrásra húga. András odament és cigarettával kínálta a vörösingest. — Enyhe spét-reflexed van, pajtás — mondta az felvont szemöldökkel. — Már égett. András továbbra is az izomember orra előtt tartotta a Marlborót. — Szívjál egyszerre kettőt — mondta neki. A platina-pilóta, aki egy végére állított szikvizes ládán kuporgott, harsányan felnevetett. A selyeminges rátekintett, majd elgondolkodott. Az erős tűnődés jeleként csücsörített, aztán Andrásra fújta a füstöt. — Megsértődtél, drága okkerfejű ?... — Ne vaduljatok — szólt közbe Brigitta. Gyengéden arcon legyintette a fekvő fiút, majd megragadta üstökét és megrázta kicsit. Ahhoz hasonlított a jelenet, mint amikor kedvenc ragadozóját dorgálja az állatszelídítő. Andrásban düh és féltékenység lobbant fel. — Kezded elveszteni a mértéket a barátkozásban — mondta húgának és fel- emelkedettguggoltából. Távolabbi társasághoz ment, ahol éppen örökmozgó sógora vitte a szót. — A befejezetlenség a fontos — jelentette ki a sógor. — Minden valamirevaló alkotás egyetlen lehetséges értéke a befejezetlenség! Szavai igazolására egy amerikai író példáját említette. — Marhaság — mondta az a férfi, akit aludni látott korábban András. A szőnyegen hasalt és kézzel marta a maradék fácánt. Zsíros lett a füle is. Hangos, polipos szuszogással evett, láthatóan roppant élvezte gargantuai lakomáját. — Nin19
