Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 2. szám - SZEMLE - Udvarhelyi András: Kettős portré

a sorba is beleillik Fehér Kálmán Fürjvadászat kötete. Fürjek és karvalyok: embert álcáznak. Egymásnak ellenében. Tragikus látású költő tehát Fehér? Nemcsak. Az általa megírt ember nem a tragédiák elesettje, inkább a tragédiák esélyese. Megjelenik az angyal, aki fellázadni kész. Az ördög, aki hinni képes. Egymás ellentéteit tapo­gatják örömmel. Tudatosan megkomponált kö­tet. Mutat rózsaszíneket, álmokat: eső hull, dugványok hajtását várhatjuk. Áthúz, megszün­tet rózsaszíneket: „véres” eső hull. Legnagyobb gonddal ültetett „aknadugványaink” hajtását vár­juk — arccal a földnek. A leromboltság káoszából anyagnélküliségéből később létezést kirobbant, csíráztat. Költészetének jelképe (lehetséges vagy jelképe) az elfelejtett ágy, a Csipkerózsika-ál- mot alvók ágya megépül. Hogy ne csak a mesék tündérhölgyeit ébresztenénk. Inkább hajdani ba­kákat. Ne csak csipkeágyak pompáit, inkább a történelem rohanj-Jánosait (Fehérnél: Pecho M. János) élesztenénk új erőre. Az „elfelejtett ágy” kellékeit egy kötet forma­bontásaival elénk kirakja. Az elfelejtett ágy for­máit egy kötet előttünk megbontja. A „mérgezett alma” más lapra tartozik! Fehér Kálmán (talán) írni szeretné ezt is (ha lenne realitás): a lovak nem ágaskodnak, fejükkel nem csapdossák a fő­falat, patájuk nem perzselődik már, a húst egy­másba visszaharapják a létezés nászéjszakáin; és természetesen a megtalált ágyban. PINTÉR LAJOS KETTŐS PORTRÉ VATHY ZSUZSA: ADJÁL NEKEM VASFOGAT: PÁL RITA: KRUMPLITÁNC A két könyvben csak egyetlen 1972-es dátum­mal keltezett írást találhatunk. így a portrék, amelyeket most megrajzolni igyekszem, nem a mostani Vathy Zsuzsa és Pál Ri ta arcmásai:,, ugyan­az az anyóka, csak a főkötője más" — mondhat­nám Tóbiással, a tejesemberrel, és ezzel természe­tesen nem az írónők korára, hanem lényegi hasonlóságukra célzunk. Milyenek tehát e pár év előtti arcmások? Az első és talán legfontosabb közös vonásuk: a makacs és kitartó boldogságkeresés. Vathy hősei keserűségüket mosolyba rejtő, homályos mesékbe, álmokba menekülő szivár- ványkergetők; a megtalált boldogságot fel nem ismerő, könnyen elvesztegető emberek, akik csak félig élnek a valóságban; hétköznapiak, és mégis kiszámíthatatlanul titokzatosak. Már az Erő­terek című kötetében is észre lehetett venni a szokatlan helyzetek keresését, a szándékolt fegyelmezetlenséget, pedig az írónő valójában rendkívül logikus, fegyelmezett.

Next

/
Thumbnails
Contents