Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 2. szám - SZEMLE - Ablonczy László: Sütő András útjai

számadói gond” él benne. Őrizni kell a nyájat, a „nem enyém vagyont”. A magyarságot. S hű papként „templomtalanul, palásttalanul (vívódva folyton, mit hoz ránk az ég) kell osztanom úrvacsorát s igét!” (Számadó.) S itt hadd utaljunk arra, hogy az általános emberi mondandót, a halállal küzdést megszólaltató Illyés verseinek horizontját kitágítja, az egész emberiséghez fordul. (Őrködök.) Egyszer Mentonban járt a költő, s megfigyelte a kongresszusi zászlók vidám feleselését. Kosztolányi Zászló című versének motívumát használta fel a versében: nem csupán „bot és vászon” a zászló. Több. S valami többet is tud elmondani ezzel világunkról Illyés: az egyenrangú lobogók szavával valami közöset mondjon ez a más ajkú világ! (Kongresszusi zászlók.)

A Minden lehet című kötet verseinek kisebb része kötődik konkrétabban a magyarsághoz. Büszkén vállalja sorsunk: „stigmaként égnek sebeink" (Eretnek ima.) Batsányi kufsteini toronycelláját idézi (Önkritika). A lángtrónusra ítélt Dózsát sem felejti (Híresek). Elkeseredve vallott az elfogyó kis falvakról korábbi kötetében. Itt is pár sorba sűríti mondanivalóját (Pusztuló ország). Egyik megrázóbb versét a magyar nyelvről írta. A magyar történelem tragikus pillanatait őrzi egy-egy sora: az elnyomott parasztok évszázados

tapasztalatait jelzi például a „ne szólj szám, nem fáj fejem”- bölcsesség. A tatár elől menekülő lányok, a török előtt hallgató nép nyelve ez. A könny, a hűség, a remény nyelve. Minden magyaré. (Koszorú.)

A Gyermekkorom lángjai című írása prózai vallomás, melyet Prométheusznak ajánlott a költő. (Szép sorokban írt erről Ruffy Péter Illyés Gyula lángjai című írásában.) Illyés azt a pillanatot vette észre, hogy korunkban sok mindentől búcsúzni kell. A technika, a modern kor mindent átformál. Illyés búcsúzik gyermekkora lángjaitól: a sütőkemence, az üvegcilinderes lámpa, a lóbált vasaló, a szalmatetős házak lángjaitól. „A Láng napjai meg vannak számlálva.” Régen még olyan közel volt az emberhez a tűz, mint például a víz. Ma már ki érint parazsat! Ki tömi ujjával pipája zsarátját! Lassan — sajnos — idegen lesz már a gyufa is. Pedig „Ady Endre még ilyen gyufával gyújtott tüzet Léda cigarettájának.” Emlékek tapadnak e lángokhoz: mely mint gyaloglámpa útitársa volt. Apja kovácsműhelyében is közel volt a tűzhöz, s nem tudja elfeledni a pász- tortüzeket sem ... így válik Illyés e verskötetében a múlt és jelen lángjainak őrzőjévé.

SZEKÉR ENDRE

* * *

A vizek tudatlanságával megverten, vakok gyülekezeténél egyebek nem lehetünk, Uram. De bogozzuk szálainkat, egyik esztendőről a másikra; ahogyan lehet. Az újszülött nevét apja-anyja emlékével; csendőr szította gyűlölködéseket a múltnak testvériségével, egymás felé nyújtott kezek jóindulatával.

(Sütő András: Nagyenyedi fügevirág)

SÜTŐ ANDRÁS ÚTJAI

ISTENEK ÉS FALOVACSKÁK

Amidőn a mezőségi kicsiny faluból Pusztakamarásról elindult a zötyögő szekér a nagyenyedi ősi kollégium felé, az édesanya által gondosan foltozott ruhadarabok és báró Kemény Anna kelengyéjéből válogatott ágyneműk mellett a bakancsos kislegényke tarisznyájában jóféle útravalók súlyosodtak. Szemben, a kanyaron túl már a második világháború közeledett, ám a veszélyes és tragikus jövevény aligha téríthette volna vissza, hiszen hihetetlennek tűnő, több mint négyszáz éves invitációt és adományt volt mód fogadni. Bethlen Gábor nagyszerű adományaként a Székelyföld és a Mezőség szegény gyermekei térhettek be az Alma Mater oltalmazó falai közé. A Sármásra, Régenbe és a kincses Kolozsvárra tett valóságos utak és a sohasem feledhető mesés szellemi barangolások emlékezetével fogytak a kilométerek Enyed felé. Sütő Mihály, az írástudatlan uradalmi cseléd fölöslegesnek ítélvén a petróleum fogyasztását és a kanóc égetését, lecsavarta a fényt, s úgy kezdett a mesébe: sárkányok és tündérek népesítették be a világot,

csillagok ragyogták be a pusztakamarási portákat, és kifényesedett a világ. Anica néni szép szavai által Creanga tündérlányai aranyköntös helyett kenderingben közelítettek a bajos mindennapok felé. Orbán János, a másik nagy emlékezetű öregember, a gyomlálást fizette mesével. A kollégium boltíve alatt a nagyságos Bethlen Gábor fejedelem fogadta jó patrónushoz illően, és Körösi Csorna és a diákszínjátszók is jó szívvel vették kései diáktársuk érkezését. S a Hely, a kollégium múltja és ereje abból sugárzott, hogy diákjai figyelmét nemcsak a tudományok felé irányították jó pedagógiával, hanem fejüket gyöngéden visszaforgatták arrafelé is, ahonnan elindultak. A szülői háztól, Pusztakamarástól Enyeden át egyre messzibb vezet az út. Sihederként a Falvak népe szerkesztője mindinkább szaporázza lépteit. Talán már a mesebeli varázscsizma tulajdonosaként a járást szárnyalásnak is vélheti. A történelem változása jókedvvel végezhető időket ígért. Jó volt Gaál Gábor és Asztalos István atyai pártfogásával írni a cikkeket az otthoniaknak az otthoniakról. Az indíttatás, a származás jó útiokmány volt, még művek se igen kellettek ahhoz, hogy Horváth Istvánnal, Balogh Edgárral utazzon Erdély kicsiny falvaiba, az irodalom képviseletében.

89