Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám - Csák Gyula: Rézkilincs (Regényrészlet)

Odaégett a hagyma és gyorsan lekapta.

— Küklopsz! — ordított még egyszer. Felemelte jobb kezét s hüvelyk- és mutatóujját összemorzsolta. — Majd ő lemegy. Dohány azonban nincs.

Az ajtóban zsokétermetű szörnyeteg jelent meg; rajta is gumikesztyű volt. Forradások torzították el arcát, méghozzá úgy, hogy egyik szemét csaknem eltüntették, a másikat pedig a homloka irányába tolták, miáltal valóban hasonlított a mitológiabeli óriáshoz, csak éppen ellenkező előjelűek voltak testi arányai.

Ledobálta kesztyűit, szó nélkül átvette Andrástól a pénzt és eltűnt.

— Hol szereztétek ezt a bányarémet? — bámult utána András.

— Üzlettársam — felelte Gabi. — Tudod, ki ez? Egyike volt az első magyar pilótáknak, akik MIG-gel repültek. Egyszer futómű nélkül landolt, és azóta nem engedték repülni. Hatvanezer forint értékű platina van a testébe építve. A Nemzeti Bank minden évben ellenőrzi, hogy él-e még.

Amire olyan erősen vágyott András, az lassanként bekövetkezett: teleszívta magát, aztán — akár a léggömb — felemelkedett és lebegett. Kábán kóválygott az időközben vendégekkel telítődött manzardlakás zegzugaiban; léggömbvoltából következően azonnal más irányba lendült, ha idegen elembe ütközött. És merő idegenség vette körül: földöntúli embertenyészet hínáros és folyondáros, fülledt sűrűjében érezte magát s megnyugtatta a tudat, hogy csak átutazóban van itt.

Félliteres befőttesüveget lóbált a kezében. Amikor elfogyott belőle a bor, a legközelebb eső töltőállomáson vételezett. A szanaszét heverésző csoportok mind befőttesüvegből ittak. Ez is a házigazda stílusához tartozott. „Pohárellenes vagyok” — hangoztatta.

A kivilágított sötétkamrában lelkes előadást tartott sógora egy újfajta japán előhívómódszerről. Szemüveges, pirosajkú kövér férfi hallgatta, akinek kanárisárga selyemgarbója alól gusztustalanul rajzolódtak elő hájtömegei. Frissen borotválkozhatott, mert füle tövénél megszáradt szappanhab fehérlett. Ellenvetéseket tett, kérdései voltak, s időnként sürgetően tekintett a közönnyel bámészkodó Andrásra, mintha szavai igazolását várná tőle.

Csinos, de kibirhatatlanul túlpiperézett nő libbent a helyiségbe, s úgy betöltött minden helyet, hogy alig lehetett férni tőle. Öltözékéhez a legfrissebb divattól vette az ihletet; ruhája anyaga állandóan suhogott s a nő mindent megtett, hogy még jobban suhogtassa. Pörgött, leguggolt, ugrándozott, majd a garbós férfi vállára hajtotta túl vörös fejét s őzike tekintettel tapadt Gabi szájára. Pillanat múlva azonban már más pózt vett fel; végigpróbálta repertoárját.

— Képzelje — emelte olajos szemeit Gabira —, olyan kiállítást tervezünk, ahol minden fényképen én vagyok! Kétszázöt különféle beállítás... — Mutatóujját többször a garbós férfi hájába nyomta, miközben durcásan csücsörített. — És ez a piszok olyan képeket is csinált, amiken teljesen meztelen vagyok...

Csókra nyújtotta arcát a „piszok” felé, aki csendesen röfögött, és a nő homlokára tapasztotta piros, duzzadt ajkait.

— Érdekes ötlet — jegyezte meg András.

— Én bizarrnak találom — kapta rá tekintetét a nő. — Mit gondol: sikerünk lesz vele?

— Remélem — bólintott András, aztán sógorához fordult, mert zavarta a nő szemérmetlenül tolakodó nézése.

Hallotta korábban, hogy Gabi is fotókiállítást tervez; erről érdeklődött.

— Megfúrtak a drága anyósomék! — dühöngött Gabi. — Mindent elkövetnek, hogy lehetetlenné tegyenek! — üvöltötte.

Szokása volt anyósáék szidalmazása, s ebben rendszerint szövetségesre lelt

18