Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 2. szám - Szalai Csaba: Versek
A gázálarcos hörcsögök futóárkában ázok, seszínű kóróvér csöpög, bakancsomon szivárog. Egész tábla a halálból menekülne — inalna mind, de én, porette csutkavágó, elébük állok idekint. ÉJSZAKA, TANYÁKON ÁT Vörös a hold a beszürkült egen, lengő köd körében füstölög a sík, a ló patáján zöld varangy visít, szekér döcög a lápon át velem. Trappol nyomunkba október sötét, bogár virít bokor bordákon át, a zubbonyom veri világító sörét s a röntgen éj villanyfa oszlopát. Hatalmas, éber, őszi lúd követ, a fény emel rá tompa két csövet, és ellövi szemünk elől, de még mint viharlámpa lóg és leng fölénk. FÉNYLESZ nagyujjú ág, csengőhöz ér a dér, harangozz rám december, nyilalj te szembeszél! Cikázó küllőjén sodor, bomlik a hó lobogója, pörögni jön ki egy bokor: verni kezd, miként az óra. S érzed, te is e forgás titkos villaága vagy, zúzos cipődben arra vársz, hátha megzendít a fagy.
