Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - MŰVÉSZET - Banner Zoltán: Egy nagybányai festő Kecskemétről
BANNER ZOLTÁN Egy nagybányai festő Kecskemétről Ritkán adatik meg művészeti írónak a szerencse, hogy tanulmányának alanya önmaga fektesse papírra művésszé levésének — a kívülálló számára olykor alig követhető — élettörténetét, a gyermek és ifjúkor emlékeit, a környezeteket és példaképeket, s azokat az élményeket, amelyekre általában nem emlékezünk, de a művészt ugyanezek vagy ugyanilyen élmények esetleg egy életre feltölthetik az alkotás áramával. A két évvel ezelőtt elhunyt Mikola András ezek közé a jellegzetesen erdélyi emlékíró művészek közétartozik, s Egy nagybányai festő emlékei című kéziratából (amely 1973 folyamán jelenik meg kötet formájában, e sorok írójának a szerkesztésében, s a kolozsvári Dacia Könyvkiadó gondozásában s amelyből alább ízelítőt adunk) oly természetes képe kerekedik ki a klasszikus nagybányai festő- s emberalkatnak, hogy az avatatlan olvasó éppoly hasznos forrásra lel benne, s oly elevenen élheti át e rég lezárt időt, mint a műtörténész. „Nagypeleske... Ilyen falu ezrével van... — írja az első lapokon — mégsem maradt az ismeretlenség homályában. Ki tudná megmondani, mi ragadta meg Gvadányi József képzeletét, amikor az Egy falusi nótárius budai utazásának a hősét e faluból példázta, és országosan ismertté tette Nagypeleske nevét. ... innen származom, a peleskei nótárius hazájából, itt láttam meg először a napvilágot 1884. március hó 17-én ...” Diákként botlott be először a festőtelepre, majd festeni jött Nagybányára, aztán élni, így hát itt érte a halál, teljesen felkészülten, hiszen az utolsó években szinte havonta kezdett új önarcképhez, halála előtt két héttel az utolsóhoz, egyre távolabbról szemlélve önmagát, egyre felismerhetetlenebbül nézve farkasszemet a testetlenséggel és a MOTÍVUMOKAT elborító homállyal. Annak a bizonyos — az alapítókat: Hollósyt, Rétit, Thormát, Ferenczyt, Iványi- Grünwaldot követő — második nemzedéknek volt egyik legeredetibb képviselője, amelyet Réti így jellemzett könyvében: „A nagybányai második nemzedék fogalma a Szabadiskolához kapcsolódik. Akik ennek megnyitása után jöttek Nagybányára tanulni s oda többször is visszatértek, hosszabb ideig ott laktak, ott munkálkodtak és fejlődtek ki, közben külföldi iskolák hatását is magukkal hozva oda, tágabb értelemben ezeket jelöli ez a gyűjtőszó. Közelebbről több meghatározója, illetőleg feltétele is van ennek a művészi hon polgárságnak, azonban egyik feltétel megléte sem jelenti feltétlenül a nagybányaiságot, sem a megismételt ott- tartózkodás, sem az iskola látogatása, sőt a NFT (Nagybányai Festők Társasága — B. Z.) tagsága, valamint az ottani születés sem. A szabadiskolai tanuláson, ottlakáson, tagságon s minden egyebeken túl a művészi és erkölcsi odatartozóság is megkívántatott ehhez...” (Réti István: A nagybányai művésztelep. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, 1954. Bpest, 241). Réti gondolatmenetét folytatva: igazi nagybányai csak az lehetett, aki ezt a művészeti és erkölcsi nagybányaiságot nem csupán élte, hanem sugározta is, továbbadta, s közben úgy alakította, hogy amikor már az alapító nemzedék misz- sziója rég lejárt, a nagybányaiság fogalma új tartalommal és új misszióval telítődhetett. Mikola életművében a nagybányaiság új funkciója: a művészettörténeti tettnek (a századforduló akadémikus és romantikus közép-európai művészetével szemben 84
