Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - Gál Farkas: Megidézés
Mint halála, születése is a rejtelmek kérdőjeleit emeli fel nap mint nap. Kitérjünk-e az újra fellángoló vitára: Hol született Petőfi Sándor? Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Szabadszállás, sőt egyes vélemények szerint Bugac, Orgovány és Páhi is számításba jöhet. Szabadszálláson a tanácsháza épületének falán márványtábla látható. Rajta a közismert sor: „Ez a város születésem helye...” Most, az évforduló előtt a szabadszállásiak újabb szenzációval rukkoltak ki: kijelentették, hogy Petőfi Szabadszálláson született 1822. december 31-én. Erről a kérdésről nagy cikket Írtak a helyi Lenin Termelőszövetkezet üzemi lapjában, bizonygatván, hogy a költő szülőhelye csakis Szabadszállás lehet. * Honnan, miből táplálkozik ez a fékezhetetlen érdeklődés? Mi mozgatja az embereket, akik Petőfi neve hallatára azonnal készek még a késhegyig menő vitára is, akár születés, halál, házasság, szerelem, politikai nézet, egy-egy vers dolgáról is van szó. Miből táplálkozik ez a feltétlen ragaszkodás? A felelet roppant egyszerű: Petőfi költői és emberi nagysága, közérthetősége, születésének és halálának a rejtelmekkel rokon körülményei, amelyeket akár a titkok csukott könyvének is nevezhetnénk. Továbbá az a jövendölésszerű sorslátás, amely a költő több versében megfogalmazódik, s amely sorslátás, prófécia később be is teljesedett. A rejtelmek, az átlagostól eltérő emberek mindig is izgatták az olvasót, a tudóst, a történészt és mindenkit. Petőfi személye, élete pedig sokszorosan eltér az átlagostól. Kétségtelen, hogy nem lett volna ilyen „érdekes” a költő pályája, ha mondjuk nyolcvan évesen ágyban párnák között hal meg. De ez már csak fikció, s kár volna újabb kérdőjeleket sorakoztatni a meglevőkhöz, hiszen azokra sem sikerült eddig egyértelmű, a közvéleményt is meggyőző válaszokat adni. De talán a közvélemény nem is óhajtja már világosan, racionális rendben látni legnagyobb költőjének életfordulóit. Névtelen milliók, rajongóinak itthoni és minden országban megtalálható tábora nem illőnek tartaná a kétségbevonhatatlan anyakönyvi kivonatot, a felkereshető temetőben megjelölt sírhantot. Ez valamiképpen elvenné a legendák varázsát, az üstökös, a garabonciás Petőfi egyedülálló kultuszának egyik hajtóerejét. * Élete nyitott könyv, megírt történet, elolvasható és csodálható folyamat, s egyben kardvillogású cáfolata azon nézeteknek, véleményeknek, amelyek szerint Petőfi meghalni mentazerdélyi hadsereghez, tudatosan, szándékkal kereste a halált, önként futott a tömegsírba. Mert szeretett, tudott és akart élni. Feleségéhez írott legutolsó levelében, 1849. július 29-én ilyen sorokat vetett papírra: ,,... Előbbeni levelemben írtam, hogy Csik-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék... Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél előbb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen...” Kell-e ennél egyértelműbb bizonyíték arra, hogy élni akart, hogy tervezett a jövőre erdélyi utazást, a fiával újbóli találkozást? Van-e ellentmondás a levélből vett idézet és az „Egy gondolat bánt engemet” című vers között („Ott essem el én a harc mezején, ott folyjon az ifjúi vér ki szivembül... ott szedjék össze elszórt csontomat...”)? Aligha. Ennek a versnek ugyanis éppen az az egy gondolat az elindítója, mozgatója, hogy ne ágyban, párnák között érje a halál: „Ne ily halált adj Istenem” — kiált fel a vers fordulópontján. 39
