Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - Ószabó István: Sirató kardom gyásza vagy (Vers)
ÓSZABÓ ISTVÁN Sirató kardom gyásza vagy „Koszorús költőnk, P. S. hír szerint elveszett." (Újsághír) Keresem sírod fekete falait, keresem, keresem, vágyom utánad a csontpartú rothadás ingoványába, hátha ott vagy vérbe öltözve a csatákban elejtett kardpengék alatt, hátha ott lellek meg az ágyúkkal összegázolt lanka hátán, nappal, mezőn reszkető piros sebek közt, vágyom, vágyom utánad a fehér ködök udvarába, hátha rád találok, amint alszol hajnalt hasadó derűs légszemcséken, keresem sírod fekete falait, keresem, keresem. Járni fogom a világot, beszélek mindenütt az emberekkel. Elmegyek mindenhova. hogy megismerhessem a szapora népet. Fölkeresem a sírokat, az idő gödreibe porladt, ledőlt koporsók falát, az elfelejtett fejfákat, a halottakat, akiknek nincsen már senkijük. Elmondom mindenütt, hogy mit akarok. Benyitok a kacorral, kapával kirakott ereszek alá, a vakult tükrű házak szuvasodott ajtóin, és megismerkedem a hullt hajú parasztokkal, kezük száraz ágain megsímogatom pöttöm unokáikat. Nyelvük dermedt hamujából a tűzözön regéit fújom, álmaikról faggatom őket, a keserű mesék lefejezetlen sárkányairól, Csaba király holtakat fölkeltő füvéről.
