Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - HORIZONT - Hatvani Dániel: Utazás Romániában
bizonyosan, de ő azt tartja jó vendéglátó gazdaként, az illendő s tisztességes búcsúzkodás nem maradhat el. Szokásképpen s rendjén most is úgy kell elköszönni, mint ünnep nélküli más alkalmakkor is. A bensőséges beszély viharosan abbamaradt. Egy busz fékezett; a nyárádszerdai diákok a rohanó kocsiból is megismerték Gáspár bácsit, s már nem volt fontos a hazajutás, gyűrűbe fogták a kedves-drága embert, s már féltérden az aláírandó könyvekből asztalt emelve el is kezdte a dedikációt. Könyvek, emléklapok tornyozódtak, de nem sietett Gáspár bácsi; minden könyvbe neve alá odakanyarította a dátumot; 1972. szeptember 24. A név és az irás az övé, de a dátum Ároné. Tamási Áron rendes feltámadásának napja. Ahogy a személyes beszélgetésben Sütő András tovább vitte szép ünnepi szavainak folyamatát: „Mától románjaiknak és magyarországiaknak zarándokhely lett Farkaslaka.” A két cserefa által béborított sír előtt a héttonnás szürke gránitkövet az ünnepség után elcsendesedett délutánban két székely magyar nézte, figyelte hosszasan. Üres volt a temető, s a liget is. Árván magányosan álltak. Csak a sír és a kő gyarapította a társaságot. Hegyeket, virágokat, a fákat, a köveket, a természetet ismerő s tudó emberek. Kemény, nyers mutatóujjukat kicsi Ábel, Magdó és Móka és a szikrázó csillagok finom rajzolatú vonalain vezetik. Megütögetik a követ, bólintanak. Egyikőjük szól; s csak ennyit — Jóféle darab. Ez a kő évezredek viharait is kiállja. HATVANI DÁNIEL Utazás Romániában 1972. SZEPTEMBER A paraszti célszerűség ezernyi tündöklő megnyilvánulása, amely itt — a Kolozsvári Néprajzi Múzeumban — egyszerre folklórrá merevedik. Preparátumok egy mesterséges lombikvilágban. Dehát, úgy látszik, ez a néprajzi és a népművészeti gyűjtemények sorsa bárhol a világon. Kérdés, egyáltalán indokolt-e a megkülönböztetés, amikor a „parttalan népművészet” szőröstől-bőröstől felfalta a néprajzot is immár. Mert mi más is olvasható ki dr. Kós Károly erdélyi néprajztudós vélekedéséből? „... És népművészet a falusi udvar is, amelynek részletei önmagukban nem szépek, de kompozíciójában — művészet.” S citálja mindezt Banner Zoltán, Csillagfaragók című tavaly megjelent gyönyörű könyvében, amelynek olvastán másképp látjuk a folklórt, mint annak előtte. Csakhogy épp ennek nyomán sarjadnak bennem nyugtalanító gondolatok, amikor belépek a bőséges múzeumi anyag fárasztó forgatagába. Eredeti funkciójuktól megfosztva, természetes környezetükből kiszakítva mit érnek ezek a motívumok? 5 FORRÁS 65
