Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - JEGYZETEK - TANULMÁNYOK - Pomogáts Béla: A szabadkai üzenet
a lényeges problémákat „olyképpen, hogy a téma tárgyalásának értékítéleteiben ott szerepelt a túl- haladást szorgalmazó elkötelezett kiállás.” „Meggyőződésünk — folytatja —, hogy ez nem azonosítható a provincializmussal, hiszen az ilyen munka szemlátomást a környezet érdekét szolgálja és ugyanakkor szőkébb társadalmi közösségünk (amely szerves része a szélesebb közösségnek) időszerű és lényeges kérdéseinek megoldását szorgalmazza. Igényt támaszt és szükségletet elégít ki." És ezt azután Illyés Gyula közismert állásfoglalásával egészíti ki: ,,A világmindenségről hetet-havat összecsacsoghatunk, as>provinciánk<K-ról nem; ott az első hazug szóra megnyílik a föld.” Ez a gondolat jelenti annak kutató és feltáró műhelymunkának az elvi alapját, amellyel az Üzenet a vajdasági magyar társadalom helyzetéhez és történetéhez közeledik. Elsősorban természetesen a szűkebb pátria; Szabadka problémáihoz. A folyóirat eddigi számai számos érdekes tanulmányt és jegyzetet publikáltak a bácskai város történeti múltjáról, mai állapotáról, népi hagyományairól, kulturális életéről és értékeiről. (Az imént hivatkoztunk néhányra e tanulmányok közül.) A folyóirat „Égtáj” címet viselő rovata rendszeresen közli a szülőföld kutatására irányuló munka eredményeit. E rovatban néhány kitűnő írást is olvashatunk; olyanokat, amelyek valójában túllépték a helytörténeti kutatómunka körét, és okos érvekkel szólnak hozzá ahhoz a vitához, ami napjainkban a kelet-közép-európai népek közös történetének, együttélésének problémáiról folyik. Közéjük tartozik Petkovics Kálmán három részben (1971.1—3. sz.) megjelent történelmi „dokumentum- riportja”, amely Szabadkának, ennek a jellegzetesen kétnyelvű bácskai városnak a múltját tekinti át. Szabadka a török kiűzése utáni időkben született, s a 19. század második felének nagy agrárfejlődése következtében nőtt a régi Magyarország harmadik legnagyobb városává. A városban ma is a magyar nemzetiség adja a többséget: az utolsó, 1971-es jugoszláv népszámlálás adatai szerint a város 146 755 lakosának több mint 50%-a vallotta magyarnak magát (35% horvát, 12% szerb és 2,6% egyéb lakos mellett). Mint Petkovics megállapítja, Szabadka akkor boldogult változatos története folyamán, ha különböző nemzetiségű lakói össze tudtak fogni, közös célokért tudtak dolgozni. És minden baj forrása a nemzetiségi viszály volt: az egyenlőtlenség, az erőszakos asszimiláció. Mint írja: „nem a nemzetiségi megosztottság hozta a bajokat, hanem a városra parancsolt egyenlőtlenség, az asszimiláció, az elnemzet- lenítés sokféle fortélya, a máshonnan hozott gőgös kizárólagosság és az itt kitenyésztett buta elfogultság .. . Ebből lett a szerencsétlenség.” A város történetének gazdagon dokumentált feltárása azt célozza, hogy a tanulmány rámutasson a nemzetiségi viszálykodás káros következményeire és az összefogás eredményeire. És Petkovics megállapításai ezért nemcsak Szabadkát tekintve érvényesek, hanem általánosságban is: elemzései révén a bácskai város a vegyes lakosságú kelet-közép-európai városfejlődés modellje lesz. Manapság sokat és sokszor beszélünk tágasabb hazánk: Kelet-Közép-Európa történetéről, gondjairól, ám a történeti anyag megközelítése és mozgósítása nem áll mindig a kellő színvonalon. Az Üzenet történelmi, szociológiai tárgyú tanulmányai bizonyára abban tűnnek ki, hogy egy szűkebb vidék konkrét történelmi anyagának dokumentálása révén közelítik meg a vitában elhangzó kérdéseket. És ezzel nemcsak egy táj, egy több nyelvű közösség problémáit igyekeznek eligazítani, nemcsak a maguk szűkebben értelmezett feladatait kívánják megoldani, hanem az általánosabb polémiát is érvényes véleményekkel gazdagítják. Sőt módszertanilag is hasznosak: arra buzdítanak, hogy a magyarság történetéről, helyzetéről s a kelet-közép-európai népek közös sorsáról folyó vita minél alaposabb és anyag- szerűbb, minél konkrétabb legyen. POMOGÁTS BÉLA. 12 Forrás 177
