Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Bíró János: Égő hegy hamvadóban…

T. István az általános iskola 6. osztályából maradt ki, tanulni soha nem szeretett. Ahogy növekedett, úgy tanulta el idősebb testvéreitől a virtuskodást. A család az ötvenes évek közepén költözött Brenn- bergbe, és tudatlanságból fakadó igénytelenségében a lumpenproletárnívón tudott csak élni. Az „árnyékban élés” életstílusát öröklik a gyermekek, akikben folyamatosságot nyer a tespedtség, ami felnőttkorukban még tovább hatványozódik, az utódokban pedig újratermelődik. A fiatalkorú T. István gyengén fejlett, 14 éves kora óta iszik és dohányzik. A tüdeje beteg, sokat van betegállományban. Amikor dolgozik,fizetését néhány nap alatt eltékozolja. Néhány család meglátogatását terveztem napok óta. Az iskolai munka természeténél fogva szük­ségessé is teszi a családok megismerését, hiszen a pedagógiai gyakorlat minden pillanatban érzékeli a családi környezet előmozdító vagy hátráltató szerepét. A család bázisán keresztül hatnak azok a rejtett erők, amelyek az iskola munkájával szemben vagy mellett, jelenségszerűen észlelhetők a ta­nulói magatartások és az iskolai helyzetekben megnyilvánuló viselkedíésformák mögött. Baráth Dénesné tulajdonképpen egyedül neveli hat gyermekét, és minden jószándéka ellenére csa­ládtervezését ösztönösnek, erőtlennek, eredménytelennek lehet minősíteni. Állandóan délután dol­gozik, mert két, óvodáskort el nem ért gyermeke nem maradhat otthon felügyelet nélkül. Brennberg bányán nincs bölcsőde. Férje állandóan változtatja a munkahelyeit. Évekkel ezelőtt még rendesen dolgozott, de ma már az alkohol erősebb a kötelességtudatnál, a felelősségérzetnél. Az asszony árva lány volt, nevelőintézetben nevelkedett. — Örökösen az volt a vágyam, ha férjhez megyek, megpróbálok olyan életet teremteni magam körül, amilyent hiányoltam gyermekkoromban. A kezdet jól indult, de a férjem egy idő múlva elma­radozott, inni kezdett. Most már csak ritkán vállal munkát, és azt is alkalmit. A részeg embert sehol sem szeretik, nem tűrik. Négy gyermekem jár iskolába, ahonnan állandóan panaszok érkeznek, hogy rosszak, nem tanulnak. Pedig én mindent megteszek, és mindig kérem őket, hogy legyenek jók, de hiába. Úgy látszik, ez nem elég a neveléshez. Most a család meglátogatására készülök. Nagy nehezen találom meg a több lakásos bányászházat, ahol Baráth Dénesné lakik gyermekeivel. Kopogtatásomra nem jött senki, így hát benyitottam a sötét konyhába, ahova a szoba üveges részén gyér fény szűrődött át. A hat gyermek a szobában volt, a na­gyobbak a tévé előtt, a két kicsi az ágyban hancúrozott. Az apa a csikótűzhely előtt egy kis széken kucorodott és a tüzet piszkálta. Arcát hetes szakái borította, s lapos pillantásokkal méregetett. Oda­köszöntem és megmondtam, hogy az iskolából jöttem családlátogatásra. Rekedt morgás jött válaszul. Hátat fordított és szöszmötölt tovább. A lakás sivár, bútortalan, a falak kopottak és piszkosak, akár­csak az épen maradt ablakok, amelyeken ki tudja hány légynemzedék nyoma éktelenkedik. Az egész lakás híven tükrözi az Éjjeli menedékhely hangulatát. . . Egész életük tétova kísérlet; gyermekáldo­zatokkal ! Sajnos, ilyen és hasonló példa akad még Brennbergbányán bőven. Valahogyan az az érzése az ember­nek, hogy a heterogén község és a minden kohéziót nélkülöző emberi csoportosulás életvitele tör­vényszerűen erre vezet. Erősíti az emberben ezt az érzést ama tapasztalat is, hogy azok a családok, amelyek egészséges emberi kapcsolatokkal rendelkeznek — kis- és nagytársadalmi vonatkozásban egyaránt —, egyéni életüket biztos vágányon vezetik. Erre példa — ilyen is van több, legfeljebb árnya­lataiban különböznek egymástól — Bella András villanyszerelő családja. Három gyerekük van. A na­gyobbik fiú a soproni gépipari technikum tanulója. A kisleány most végzi az általános 7. osztályát, a kisebbik fiú még óvodás. Bella András a soproni Villanyszerelő és Járműgyártó KTSZ-ben dolgozik, felesége a helybeli óvodában dada. Régebben a soproni Selyemiparban dolgozott, de második gyermeke születésekor kilépett, mert tudta, hogy ebben a (brennbergi) környezetben jó, ha gyemekei közelé­ben van. Látogatásom nem volt váratlan, hiszen előzőleg megbeszéltük, mégis láttam, hogy érkezésemet nem előzte meg semmiféle lázas rendteremtés, vendégfogadó készülédés. Barátságos, tiszta és fiatalos ízléssel berendezett lakás otthonossága természetes állapotot bizonyított. A kétszobás — fürdőszoba nincs, s egész Brennbergben alig van — lakásban bőven jut hely a család minden tagjának. Tulajdon­képpen az egyik szoba a gyermekek birodalma. Tanulósarok a két nagyobbnak, játéksarok a kisebbnek. A falra erősítve könyvespolc, rajta egy gyarapodó könyvtár alapja. Mindenről érezni lehet, hogy nem cél, hanem eszköz a kulturáltabb és korszerűbb élethez. Ahogy a szülőkkel beszélgettem, a mérték­tartó elégedettség, a kiegyensúlyozottság, a biztonság tudata sugárzott róluk. — Nem vagyok elégedetlen, bár még sok mindent szeretnék elérni. Mint munkás mondhatom, az üzemben becsületem van, igaz, hogy ezt munkámmal ki is vívtam. Én a munkámnak és a családomnak 122

Next

/
Thumbnails
Contents