Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Bíró János: Égő hegy hamvadóban…

Dél van és tele az egyetlen italbolt. A délutáni műszakra induló munkások busz előtt még betérnek egy-egy pohár sörre vagy fröccsre. Nyomukban a postás is megjelenik, vállán a megkönnyebbült táskával. 120 Népszabadságot, száznál több megyei lapot, egyéb napi- és hetilapot és rengeteg levelet hord szét. Vele érkezik a telep egyetlen, hivatásos vízhordó embere, aki lajttal viszi az életet jelentő vizet, családonként napi két vödörrel. A háziasszony kiteszi vödreit az útszélre, a kocsi végigjárja az utat, vizet enged a vödrökbe és továbbsiet. Az úton, kék, fehér, zöld, és piros edények sorakoznak.

Érdeklődni kezdtem, hogy miért nem kezdeményeznek valamit a közel 1800 ember vízellátásának megoldására.Wilcsek Mihály, 40 év körüli munkás csak legyintett.

— Ki törődik velünk. Igaz, hogy az öregek szerint valamikor 11 kút volt Brennbergbányán, de most ez a helyzet, s ezt szoktuk meg. A gyermekeink ebbe születnek, ezért természetesnek tartják ezt az állapotot. Ők még nem tartják gondnak a vízhiányt, hiszen róluk a szülőknek kell gondoskodniuk. Csak az idegennek furcsa lajtot látni. Nem is hiszem, hogy az országban volna még ilyen hely, ahol a lajt ekkora becsben lenne. Meg aztán Neubauer József állása is megszűnne, ha ide vizet varázsolnának — teszi hozzá nevetve.

Nézem N. Józsefet, aki vízhordói státusban az Ingatlankezelő Vállalat dolgozója. Ott áll a postás mellett, aki már a harmadik korsó sör habját törli kétfelé a száján. A telep egyetlen vizesembere bort kért, s mert egész nap vízzel dolgozik, a bort tisztán issza. Egy láthatatlan, de hangos táskarádióban már a „Ki nyer ma?” szignálja is elhangzott. Húsz perc múlva indulnak a munkásbuszok, de még mindig újabb vendégek érkeznek. A beszélgető munkások között most a zöldségbolt bezárása a téma, pedig ez közvetlenül a háziasszonyok gondját növeli. Az otthoni mérgelődés, zsörtölődés itt csapódik le, és a jólértesültek még azt is tudják, hogy italbolt nyílik a helyén.

— A cipészműhely bezárását is megjósoltam. Azóta a suszter is havibérletet váltott, és a soproni ktsz-ben javítja a cipőket — jegyzi meg Kovács Géza, a soproni Erőmű lakatosa.

— Megszűnik itt minden, hiszen hallottátok, hogy Brennberg halálra van ítélve — mondja Pap Géza, a soproni AFIT dolgozója —, de engem már nem érdekel, mert hamarosan beköltözöm a városba.

Neki jót tett a kultúrház lebontása, mert szolgálati lakásban lakott, s így a városban biztosítanak számára lakást. Addig is anyósánál húzták meg magukat. „Minden kárban van valami haszon" — jut eszembe a közmondás, a baj csak az, hogy a kár a kultúrház lebontásával a közösséget érte, és egyesek hasznolnak belőle.

Nyílik az italbolt ajtaja, valószinűtlenül sovány kalauz lép be, és gőz nélküli kávét kér. Azonnal fizetés a kávé szürcsölése közben az aktatáskás munkások felé veti:

— Uraim! Aki döcögni akar, már indulhat is utánam!

Kiürül az ivó, csak a sarokban üldögélő két nyugdíjas bányász bámul a poharába. Ráérnek. Őket már nem hívja a rekedt gőzduda. 12 óra 40 perckor az autóbuszok elindulnak a város felé. Rövid időre kihal a telep központja, csak az iskolából szűrődik ki a tanulók zsongása. Egy óra után hamarosan ismét benépesedik a délutáni műszakra igyekvő ruhagyári asszonyokkal, akik műszakkezdésig a dombon levő üzem előtt kisebb csoportokba verődnek, és idejüket „emberi kapcsolatok” ápolására fordítják

Olyan asszony is akad, aki minden csoporttól távol tartja magát. Mint például B. Andrásné, aki lakonikusan így nyilvánít véleményt a pletykázókról:

— Akad mindenkinek foltja, simogassa csak azt, ne a más szeplőjével törődjön!

Délután három órától ontják a buszok a délelőtti műszakról hazatérő munkásokat. Ekkor telik meg az italbolt másodszor, mert sokan nem hazafelé tartanak, hanem a buszon abbahagyott kártyaparti folytatására szövetkeznek. Lassan sötétedik. A vendéglőnek csúfolt italbolt teljes kapacitással üzemel. Bort, sört, rumot, pálinkát és kávét lehet inni. Akinek igénye csak eddig terjed, az jól érzi itt magát, Sűrűn nyílik az ajtaja, s mindannyiszor dohányfüst és hangzavar lengi be a közeli Alpok leheletétől hűvös estét.

A kép olyan, mint tegnap. S amilyen majd holnap lesz ...

Amikor az italboltból kifelé igyekszem, éretlen hang üti meg fülemet. Odapillantok és felismerem a lebontott kultúrház büféje vezetőjének fiát. Két hasonló korú legény ke társaságában barátkozik a mámorral. Szemük fénye már elhomályosult, pillantásaik ködösek. Még abban a korban vannak, akik számára az alkohol kiszolgálása a törvény szerint tilos. Elvben. A gyakorlat előttem van.

— A következő rundót én fizetem! — rendelkezik a fiú és erőltetett, felnőttes gesztusokkal lobogtatja kezében a százforintos bankót.

121