Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Lakatos Menyhért: Cigányok a fővárosban
A hozzávetőleges számítások, melyek egyáltalán nem pontosak, azt mutatják, hogy Budapesten tősgyökeres vagy hosszabb idő óta élő cigányok száma 1958—60 között kb. tizenkétezer volt. Az a felfutás, mely a jelenlegi, számbeli többletet mutatja, az elmúlt tíz év alatt következett be. Ebbe ugyan beletartozik a természetes szaporodás is, de a túlnyomó többség a bevándorlók számából adódik. A főváros nagyarányú építkezése, óriási munkás és segédmunkás tömegeket vonzott Budapestre. A jobb megélhetés reményében a vidéki cigányság egyre a főváros felé áramlott. Ezt az áramlást nemcsak a nagyobb munkalehetőség, hanem a könnyebb megélhetési lehetőség és az életkörülmények megváltozása is táplálta. MEGVÁLTOZTAK-E A BEVÁNDORLÓ CIGÁNYOK ÉLETKÖRÜLMÉNYEI? Ennek a pontnak a tárgyalásánálelkerülhetetlen.hogy viszonyítási alapot ne idézzünk,mely látszólag ugyan eltér a tárgytól, de mint kiindulópont, elengedhetetlen. 1945 után, 1958—60-ig a magyarországi cigányság megélhetését főleg a vidéki, mezőgazdasági jellegű munkák adták. Ezek sokszor teljesen helyi jellegűek voltak, vagy alig lépték túl a megyék határait. A mezőgazdaság gépesítése, valamint az adminisztratív és büntető intézkedések, mindinkább leszűkítették azokat a minimális megélhetési lehetőségeket, melyek a cigányok részére legálisan vagy illegálisan nyíltak. Az iparosodás évei és az ötéves tervek, mint ahogy a szociológusok nemrég megállapították, túlnyomórészt a fővárost szolgálták, s így az alapnélküli nincsteleneknek csak a Budapest felé vezető utat hagyták nyitva. A cigányokat, akik semmilyen alappal nem rendelkeztek, a minimálisnál is kevesebbet Ígérő vidék teljes mértékben a főváros felé fordította. Azoknak a cigányoknak, akiknek annak előtte is a fizikai munka szolgáltatta létalapjukat, reményen felül jobb kereseti lehetőséget biztosított a főváros. Ehhez még hozzá kell számítanunk a mezőgazdaság nehezen induló fejlődését, ami—sokak megítélése szerint—egyáltalán nem kecsegtetett semmi reménnyel. Világos, hogy nehéz körülményeinek megváltoztatására ezt a lehetőséget igyekezett megragadni,és ha egy mód volt rá,megtartani. Nagyon sokan felcserélték megszokott régi otthonukat egy jobb lehetőséget Ígérő újabb otthonért. Ezekből az ígéretekből azonban nem minden esetben lett otthon, nagyon sokan rosszabb lakásviszonyok közé kerültek, mint annak előtte voltak. Aránylag azok jártak a legjobban, akik vidéki lakásukat értékesíteni tudták, és Budapest külvárosában vagy a periférián kívül,két-háromszoros pótlással valami lakásalkalmatosságot tudtak vásárolni. Ezek megmaradtak vidéki környezetükben, a család együtt volt, és a munkalehetőség szinte karnyújtásnyi közelségbe került számukra. A családtól való örökös távoliét és a hosszan tartó utazások nagyon nagy számban kényszerítették a cigányokat, hogy lakóhelyüket elhagyva Budapestre költözzenek. Sokan minden alap nélkül családostul felkerekedtek, és a szeméttelepeken hulladékanyagból putrit készítettek ideiglenesen, ami persze azt jelentette, hogy éveken át laktak benne, amig valamilyen más lehetőséghez nem jutottak. Né- hányéven belül két-háromszorosára emelkedettaperifériákon és külső kerületekben jelenleg is nyomorúságos cigánytelepek lakosainak száma. Az 1960—68-ig a főváros felé áramló cigányok tömegét két csoportra kell osztani. A két csoport nemcsak nyelvi, törzsi, hanem foglalkozási különbségeket is mutat. Még vidéken élésükidején— nyelv és foglalkozás szerint — külön csoportot alkottak. Romungri és vlasicko rom — ez a két csoport megkülönböztető neve. A magyar cigányokat a munkához való közelebbi lakhely és a nagyobb választási lehetőség vonzotta. Ez a csoport, letelepedése után is, a munkát tekintette létalapjának. Nagy százalékuk segédmunkásként dolgozik, semmivel sem jobb szociális vagy kulturális viszonyok között, mint ahogy vidéken élt, de közel családjához és munkahelyéhez, amely körülmény nagyrészt ki is elégíti. A másik nagy csoport az úgynevezett vlasicko rom, mely a fővárosba való tömeges tódulása előtt sem volt teljes mértékben helyhez kötve és megélhetési alapját nem a fizikai munka adta. Foglalkozásukat tekintve legális vagy illegális kereskedést folytattak, illetve olyan tevékenységet, amit kereskedés szóval csak nagyon jóindulatúan lehet kifejezni. Általában ócskaruha- kereskedéssel, üzérkedéssel, koldulással foglalkoztak. Főleg a ló biztosította az üzérkedést, amelyre fuvarozás címén nagy lehetőség kínálkozott. Ez a foglalkozás vidéken a hatvanas évek elején teljesen táptalaj nélkül maradt. Részben a mezőgazdaság gépesítése, de főleg a helyi hatósági szervek teljesen megakadályozták. Budapestre való vándorlásuk éppúgy, mint a romungroknál, a munka címén valósult 109
